Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 6., kedd: Faluvilág Székföldi változások![]() Épül a templom
Eléggé elhúzódott, és még most is lassan halad az infrastruktúra fejlesztése a négy településből álló Előpatak községben. „A községközpont és Előpatakfürdő szempontjából lenne ez a legfontosabb" — jegyezték meg az önkormányzatnál. A roma közösség páratlan demográfiai robbanása szükségessé tette a Romulus Cioflec-iskola bővítését, négy osztályterem és könyvtárszoba épül, de hamarosan új óvodát is fel kell húzni, mert a központi épületet, melyben most működik, visszaszolgáltatták a református egyháznak, s bért fizet érte a polgármesteri hivatal — tudtuk meg Dulló Szilárd igazgatótól. Hasonló a helyzet a többségben roma lakosságú Előpatakon is, ahol folytatják a tavaly megkezdett iskola- és óvodaépítést. Ebben kap majd helyet a két óvodai csoport és az alsó tagozat három osztálya. A fejlesztést tanügy-minisztériumi alapokból finanszírozzák. Rövidesen nem lesz elég az osztályterem a romák lakta Hetében sem. Itt egy nem iskolai célt szolgáló épületben is tantermeket rendeztek be, s halaszthatatlan a bővítés.
Az árapataki görögkeleti egyház alig fél évszázada épült templomát annyira megviselték a földrengések, hogy hasznavehetetlenné vált. Konszolidálása, lebontása többe kerülne, mint egy új építése. Így az utóbbi mellett döntött az egyházvezetés, s a régi templom mögött már megkezdték a munkát.
Az önkormányzat az Ispa- és A borvíz útja program indulását várja. Ugyanis e kettő alapján lehet csak elképzelni Előpatakfürdő újjászületését. Tervezik egy ásványvizes kezelőbázis megépítését, az iskola előtti borvízkút korszerűsítését, a gyógysétány felújítását. A községvezetés per útján visszaszerezte az egykori előpataki községháza épületét, és megvásárolta azt a központi épületet, melyben üzlet és vendéglő működik. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 693Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
laridae - 18:19 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
laridae - 18:06 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
