Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 29., péntek: Nemzet-nemzetiség Nemzetközi üggyé emelni a Bolyai Egyetem visszaállítását (Határhelyzetek)Bodó Barna egyetemi adjunktus, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke is üdvözölte a három RMDSZ-es képviselő nyilatkozatát a Bolyai Állami Magyar Tudományegyetem újraindításának szükségességéről, mint olyan lépést és kezdeményezést, amely ismertté teszi nemzetközi színtéren az erdélyi magyar felsőoktatás ügyét, de a nyilatkozó egyben figyelmeztet arra, hogy ha nem gyűl össze a megfelelő számú aláírás, azaz a 785 EP-képviselő többségének támogatása, annak az egész ügyre negatív hatásai lehetnek. Negyvennyolc óra alatt 32 aláírás gyűlt össze. Ez nem is lenne rossz ütem, ha tartani lehetne. A kishitűség rossz tanácsadó, de már most figyelmeztetnünk kell magunkat és mindenkit arra, hogy bizonyos romániai pártok és csoportosulások részéről elképesztő ellenállásba ütközik, akárcsak eddig, a Bolyai-ügy, s a legelvetemültebb aljasságokra és hazugságokra képes egyedek és csoportok nekilátnak majd a nemzetközi közélet, főleg az EP-képviselők ,,megdolgozásának".
Ennek ellensúlyozására a román belpolitikába azt kell bevinni, ami a valóságos következmény: a sok-sok egyetemű romániai felsőoktatás abszolút nem sérülne, ha egy állami magyar egyetem is létezne sokadikként. Románia nemzetközi hitele és tekintélye — ez is valós tényként állítható — rendkívül sokat nyerne ezzel a sokszor megígért lépéssel, arról nem is szólva, hogy a román—magyar közeledést milyen mértékben segítené ennek a halaszthatatlan igénynek és követelésnek a teljesítése.
Nemzetközi vonatkozásban pedig, bárhogyan és bármennyire is raplisak bizonyos román képviselők, őket kontrázva fel kell világosítani a civilizált országok közvéleményét, elsősorban természetesen az EP-képviselőket, hogy bizonyos hazai nacionalista körök nemhogy önálló magyar felsőoktatást nem akarnak, ezzel alapvető jogaitól megfosztva a magyarságot, hanem a román állampolgárságot is megvonnák attól, aki nem ismeri a román nyelvet. Ez a nacionálfasiszta, alkotmányosságot is sértő román parlamenti képviselői ötlet alkalmas viszont arra, hogy a demokrácia hiányát, az alkotmányos és alapvető emberi jogok be nem tartását szemléltetni lehessen a nemzetközi porondon is. A román belpolitika bizonyos szegmenseihez tartozók gondoskodnak ezután is arról, hogy ehhez hasonló példákkal támogassák meg a magyar egyetemért való érvelést.
Az állami magyar egyetemért való aláírásgyűjtés kivitelezésében, természetesen, legnagyobb szerepük a kezdeményezőknek és a kárpát-medencei magyar EP-képviselőknek lesz. Támogatásukra minden elképzelhető törvényes eszközt és erőt fel kell használni. Valami hasonlatos mozgalmat kellene elindítani, mint amilyen a romániai falurombolás ellen egykoron elindult. Ebben igen nagy segítségre lehetnek a szórványmagyarság civil szervezetei és befolyásos személyiségei. Tudósok, politikusok, egyházi méltóságok és főleg, az írott és a világnyelveken sugárzott sajtó.
Itt lenne az alkalom, hogy az anyaország fogalmát népszavazással, a kisebbségi ügyek intézését szolgáló intézmények megszüntetésével negatív értelművé romboló magyar kormányzat, a koalíciós pártok is kiemelt fontosságúnak tartsák, és diplomáciai lépéseket tegyenek ebben a tárgyban a nemzetközi porondon is. De addig is hihetetlenül fontosak a nyári időszakban tömegesen rendezett kárpát-medencei, anyaországi tanfolyamok, konferenciák, egyéb összejövetelek, amelyeknek állásfoglalása ebben az ügyben nem hagyható ki.
Tudatosítani kell a világgal, hogy Erdélyben nem holmi magyar vendégmunkások vagy bevándorlók kérnek állami egyetemet, hanem Európa olyan nagyságrendű őshonos lakosságáról van szó, amely akár önálló államot is alkothatna, mint ahogyan erre annyi példa van a világon.
Államot nem, autonómiát kérünk, és egyetemet, mint a kulturális autonómia egyik nélkülözhetetlen pillérét. Nem új felsőoktatási intézményt, hanem annak a visszaállítását kérjük, természetesen a mostani igényeknek és körülményeknek megfelelően, amelyeket tőlünk eloroztak, s amelyeknek Erdélyben évszázados, európai mércével mérhető hagyományai vannak. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 461Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
laridae - 18:19 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
laridae - 18:06 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||