Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 7., szerda: Közélet Fejleszteni csak együttműködéssel lehetA következő négy évnek a fejlesztésről kell szólnia, de a jólét alapjainak megteremtése csak viszálykodás, ellenségeskedés nélkül működhet — jelentette ki Vajda Lajos, megyeitanácselnök-jelölt, aki úgy véli, függetlenként nagyobb eséllyel vállalkozhat a magyar egység újrateremtésére, mint a pártpolitikusok. Tegnapi sajtótájékoztatóján az elmúlt hat esztendő nevéhez és az általa irányított csapathoz kapcsolódó 13 megvalósítását sorolta fel, és számba vette 13 pontos programjának két első fejezetét is. Jelentős szerepe volt a megyei könyvtár Gábor Áron Termének felújításában, illetve a megyei önkormányzat épületének külső-belső modernizálásában. Kezdeményezésére rendezték meg több ízben Az év községe versenyt, Gelence és Bodok nyertesként új sporttermet kapott. Szerepe volt a bazár (volt CEC) épületének megvásárlásában, s elkezdődött ennek renoválása, szívügyének tekintette, nem nyugodott, amíg el nem készült a 33 vállalkozásnak otthont adó inkubátorház. Rengeteg lobbira volt szükség, de néhány kilométer híján elkészült a 131-es út Kovászna megyei szakasza, az oltszemi híd, hamarosan elkezdődnek A borvíz útja munkálatai. Jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a megye 28 községe elnyerje a víz- és csatornahálózatra szánt kormányfinanszírozást, de az almási községközpont megújulása, a közeljövőben elkészülő esztelneki községház sem jött volna létre nélküle, kiemelt szerepe volt, hogy új mosoda épült a megyei kórház udvarán.
A megyén áthaladó utak rehabilitálására teljes programot dolgozott ki. Nagy szükség van arra, hogy az országutak igazgatóságának sepsiszentgyörgyi vagy csíkszeredai székhelye legyen, hanem továbbra is kevés pénz jut a székely megyék országútjaira — véli, s ígéri, elnökként ezért lobbizni fog. Megoldást kell találni a nehéz teherforgalom átirányítására, terelőutakat kialakítani a szekerek, mezőgazdasági gépek, csordák számára. Már megkezdték a tárgyalásokat, szeretné elérni, hogy a megye minden településén megoldott legyen a közszállítás. A helyi és a megyei önkormányzatok társulásából létrejött ADETCOV megyefejlesztési intézmény kíván lenni, az egyesület bejegyzés előtt áll, ígéri, ha ő lesz az elnök, szeptemberben megkezdi működését, nagyon fontos: a hatósági munkát el kell választani a fejlesztési munkától ― jelentette ki. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 481Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
laridae - 18:38 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
laridae - 18:19 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
laridae - 18:06 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||