Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 18:38
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. május 7., szerda: Közélet

Általános érdek az MPP jó szereplése (Álláspont)

Háromszéken ma legalább három rádióadó és külön újság sulykolja hetek óta, hogy az RMDSZ-jelöltek (mellesleg médiatulajdonosok és -bérlők) az igaziak, ők ragadják majd ki e megyét és településeit abból a tespedésből, melyben másfél évtizednél régebb süllyedt.
Tizennyolc évi önkormányzati szereplésnek e radikális önkritikáját talán el sem vártuk volna az eddigi egyetlen, magát érdekvédelminek tituláló szervezettől. A bírálatra persze szükség is van, a másik oldalnak ugyanis sem az éter hullámai, sem saját helyi sajtótermék nem áll rendelkezésére, kevésbé ismert jelöltjei és programja bemutatására tehát jóval szűkösebbek a lehetőségei. Nem tudhatom, ötletekben is szegényebb-e, de itt nyilvánvalóan egy olyan ellenféllel kell felvennie a versenyt, mely nemcsak eszközökben, de dörzsöltségben is felülmúlhatja. Az olyan felhívásokon például, hogy ezt vagy azt az ünnepet ne használjuk kampánycélokra, politikában valamelyest is járatos ember csak mosolyogni tud. Hogyan? Pontosan ott ne mutassam meg magam, ahol sok ember gyűl össze egy helyen, és százszor-ezerszer annyi választó figyelmét hívhatom fel magamra, ráadásul egyetlen gesztussal, mint amennyit a kimondott kampányrendezvények egész sora valaha is képes összetoborozni? Nagyon naivnak kell annak lennie, aki a hasonló fogásoknak bedől.
Magam amondó vagyok, a Magyar Polgári Párt eredményes szereplése a helyhatósági választásokon ma általános magyar érdek. Magának az új pártnak a zászlaja alatt sorakozókon kívül ugyanis azok is az ellenzék megerősödésében érdekeltek, akik az RMDSZ-t ezáltal kívánják meg visszatéríteni arra a politikai-közéleti vonalra, melyen a kilencvenes évek legelején elindult népe bizalmából, s melyről durvább és finomabb eszközökkel — lásd marosvásárhelyi pogrom, lásd a tulajdonképpeni hatalom nélküli hatalmi posztokkal való kecsegtetés — letérítették, igaz, kiadós belső segítséggel. Amíg alapvető jogokban is szűkölködünk, amíg nemhogy az átfogó közösségi, de még a kulturális önrendelkezés olyan pilléreit is megtagadják tőlünk, mint az egyetem és a ráépülő művelődési hálózat — addig a magyar színekben indulás fő értelme a reális magyar érdekvédelem rendszerének felépítése kell legyen, s ennek helyhatósági alapjait most kellene megvetni.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Fejleszteni csak együttműködéssel lehet
A következő négy évnek a fejlesztésről kell szólnia, de a jólét alapjainak megteremtése csak viszálykodás, ellenségeskedés nélkül működhet — jelentette ki Vajda Lajos, megyeitanácselnök-jelölt, aki úgy véli, függetlenként nagyobb eséllyel vállalkozhat a magyar egység újrateremtésére, mint a pártpolitikusok.

- x:
Hírsaláta
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG BEKAPHATJA. Beintett az alkotmánybíróságnak Mircea Toma, a Sajtófigyelő Ügynökség elnöke, amiért a szabad önkifejezés jogát csorbítva 2007 elején alkotmányellenesnek minősítette a rágalmazás és a sértés eltávolítását a Büntető Törvénykönyvből. Eszerint bűncselekménynek számítanak azok a cselekedetek, melyek során az elkövető ,,a becsület csorbítására alkalmas tényt" állít más előtt a sértettről.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS