Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 8., csütörtök: Periszkóp A lengyel tragédiaAndrzej Wajda filmje — amelyet néhány napja láthattunk a Duna Televízióban is, s melynek akkora a sikere, hogy máris a legjobb külföldi filmeknek járó Oscar-díjra jelölték — megint és újult erővel a második világháborúban tetőző lengyel tragédiára s ezen belül a jelképes erővel is bíró katyńi vérengzésre irányítja a világ figyelmét. Hogy mi is történt a katyńi erdőben 1940-ben, az kiderült Wajda filmjéből, s kiderül a Leopold Jerzewski könyvéből — amely először szamizdatként jelent meg 1980-ban, a szolidaritás évadaiban, s hatalmas sikere volt, számtalan nyelvre fordították, oroszul is megjelent, szintén szamizdatként —, hiszen a katyńi tragédia annyira nyílt seb volt, hogy mind a szovjet, mind a lengyel pártvezetés hallgatott róla, tabuként kezelte, igyekezett meg nem történtté tenni. Amiről nem beszélünk, az nem létezik. Az itt közölt fragmentum értelmezéséhez s megértéséhez még annyit, hogy Lengyelország kilencszázezer-egymillió embert veszített a második világháborúban. ,,A szovjet források szerint — írja Jerzewski — a Vörös Hadsereg 1939 szeptemberében 230 670 katonát és tisztet ejtett foglyul. A szovjet csapatok által megszállt területeken végrehajtott tömeges letartóztatások következtében a következő hónapokban a szám 250 000-re emelkedett, a letartóztatottak között tízezer tiszt volt." Az NKVD három táborba gyűjtötte össze a későbbi áldozatokat, ,,ezek kétharmada tiszt (körülbelül 8400 fő), egyharmada pedig a lengyel értelmiség színe-java: tudósok, a humán tudományok reprezentánsai, mérnökök, tanítók, újságírók, írók, ismert közéleti személyiségek, körülbelül 800 orvos. És ebből a 14 500 főből mindössze 449 maradt életben." Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 648Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
laridae - 18:38 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
laridae - 18:19 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
laridae - 18:06 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||