Székelyföldi terrorvádEllehetetlenítik megélhetésüket

2016. június 8., szerda, Közélet

Beke Csilla, a több mint fél éve vizsgálati fogságban sínylődő Beke István Attila felesége múlt hét végén Facebook-oldalán magyar és román nyelven számolt be arról, hogy a román hatóságok hónapok óta nyomást gyakorolnak rá, kényszeríteni próbálják, hogy adja el a Beke család közel tizennyolc éve működő, BIA Elect­ronic nevű vállalkozását.

 

Meglátása szerint a román hatalom egy tollvonással tönkre akarja tenni cégüket, családjukat és az életüket. Azt a céget fenyegeti a megszűnés veszélye, amely 1999 óta foglalkozik biztonságtechnikával, melyet nagyon sok munkával építettek fel munkatársaik és nem utolsósorban megrendelőik, beszállítóik segítségével. Beke Csilla vallomásából az derül ki, hogy a cég fennállása alatt soha nem kaptak semmiféle büntetést biztonságtechnikai szakterületen, folyamatosan ké­pezték magukat és a személyzetet, és mégis a titkosszolgálat célpontjává váltak. A Román Hírszerző Szolgálat mindenféle indoklás nélkül visszavonta előzetes beleegyezését a cég működését illetően, ami egyenértékű működési engedélyük megszűnésével biztonságtechnikai szakterületen. „Mi ez, ha nem merénylet a család megélhetése ellen?” – tette fel a kérdést Beke Csilla, aki szerint ezzel az intézkedéssel kiveszik a gyerekek, a család, az alkalmazottak szájából a kenyeret. „Nemet mondtam a cég eladására, amivel az eltelt hónapokban »bombáztak«, nemet mondok ma is, és holnap is azt fogok! Nekünk a cégünk életformává vált. Szeretjük, amit csinálunk. Ebből élünk! Ehhez értünk! Feladni nem fogom és nem fogjuk! Küzdeni fogunk a végsőkig és azután is! Közvetett módon Isti biztonságos hátterének tönkretétele a cél, nem számít, hogy a »járulékos veszteség«, ártatlan gyerekek, ártatlan emberek személyében merül ki” – olvasható Beke Csilla nyílt levelében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2016-06-08: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Visszarendeződés

Megkezdődött. Vagy csak folytatódik? Másfél évvel a jobboldali államfő megválasztása és bő fél évvel a baloldali kormány menesztése után minden jel arra mutat, hogy hátraarcot hajt végre Románia, és ősszel újra a szociáldemokrata párt kezébe adja a gyeplőt.
2016-06-08: Jegyzet - Váry O. Péter:

Ami kimaradt (Kármentő)

Mármint a kampányújságból. Amelyben a sok építkezés, városszépülés felsorolása közepette valahogy nem találta meg helyét egy igencsak fontos megvalósítás: a felújított, azazhogy teljesen újjáépített Erzsébet parkbeli nyilvános illemhely.