Megfáradva, de törve nem (65 éves véndiák-találkozó)

,,Tanáraink nem csak a tudományt igyekeztek velünk megosztani, hanem igaz emberségre neveltek. Megtanítottak arra, hogy féljük az Istent, szeressük népünket, és szolgáljuk őket egy életen át." Osztálytársai nevében ekképpen foglalja össze a találkozó alkalmából megjelentetett, Hatvanöt év meg nyolc esztendő című, dr. Szőts Dániel által szerkesztett és többségében az ő írásait tartalmazó kötet előszavában dr. Havadtőy Sándor, az Amerikai Egyesült Államokban élő református lelkész, hogy milyen szellemi útravalót vittek magukkal az életbe az egykori mikós diákok. A hatvanöt esztendővel ezelőtt készült tablót 1944-ben a Maniu-gárda darabokra törte, csak fénykép őrzi az 1943-ban végzettek, valamint tanáraik csoportképét.

Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató (maga is mikós vén diák) köszöntötte a vasdiplomás Csorja Ferencet, Demeter Tibort (a nagy hírű Demeter Béla iskolaigazgató fia), dr. Havadtőy Sándort, Incze Pált, Kovásznai Gusztá­vot, Szalatnay Árpádot, Szőts Dánielt, valamint Vajna Gábor elhunyt osztálytárs jelen lévő özvegyét, és rövid történelmi visszapillantóban felemlegette azokat a háborús időket, amikor csak ebből az osztályból öten veszítették életüket hősként közvetlenül az érettségi után. A Református Kollégium alagsori dísztermében tartott ünnepségen fellépett a Mikes Kelemen Főgimná­zium ifj. Szőts Dániel vezette kórusa, verset mondott a házigazda iskola két diákja, a Székely Mikó Kollé­gium részéről ellenben a szervezők nem hívtak meg senkit.

A találkozó imával és áldással zárult, majd a szűk osztálytársi közösség megkoszorúzta gróf Mikó Imre szobrát, innen az ünneplők az elhunyt tanárok és osztálytársak emlékére a vártemplom temetőkertjében 1983-tól felállított hatvanhat kopjafához vonultak, és végül egykori tanáruk, Andrási Tivadar árkosi református lelkész sírjánál kopjafát avattak.