Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 9., péntek: Nyílttér Vissza a Balkánra (Tollraforgó)Mióta uniós állam vagyunk, mehetünk Európába kezeltetni magunkat, de jobb, ha itthon maradunk, és nem kísértjük az ördögöt azzal, hogy európai egészségügyi biztosítókártyánk birtokában úgy gondoljuk, nyitott az út a gyógyulás felé az uniós országok bármelyikében. Ugyan erre törvény adta jogunk lenne, de a törvény azt is szabályozza, hogy milyen legyen a kártya, és ha betűről betűre nem is egyforma minden országban, akkor legalább érteni lehessen bárhol Európában a kiállított biztosítói bizonylat szövegét. Vajon hány országban értenek a mentősök, sürgősségi orvosok és asszisztensek románul? Mert amíg a román állampolgár hites fordítót keres, és lefordíttatja, ki tudja, mennyi pénzért az európai kártya helyett kizárólag román nyelven kiállított ideiglenes igazolványt (ami még csak nem is zsebigazolvány, hanem egy egyszerű A4-es méretű, könnyen gyűrődő lap), addig igencsak súlyosbodhat állapota. Itthon a hivatal azzal érvel, hogy a kártya, illetve a kártyát helyettesítő bizonylat nem sürgősségi esetekre szól, ha pedig annak tulajdonosa mégis ellátásra szorul külföldön, nem fordítót, hanem az egészségbiztosítót kell keresnie, ott okiratát hivatalból lefordítják. Márpedig nem az a lényeg, hogy milyen hivatalt kell keresnie a betegnek külföldön, hanem hogy meggyógyítsák, így hát az a magyarázat, miszerint közel fél éve azért nincs Romániában kártya az uniós egészségbiztosításra, mert a biztosítópénztár nem kötött szerződést a kártyagyártó céggel, semmi mást nem bizonyít, mint hogy maga a román egészségügy is beteg. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 543Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
laridae - 18:38 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
laridae - 18:19 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
laridae - 18:06 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||