Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 10., szombat: Közélet Befejezni a változástMintegy háromszázan vettek részt csütörtök este a Magyar Polgári Párt erdővidéki szervezetének a baróti művelődési házban tartott kampánynyitó nagygyűlésén. A baróti szervezet elnöke, Márton István elmondása szerint a sokat emlegetett változást azért kell végrehajtani, mert másképp az emberek talán örökre elveszíthetik a sorsuk jobbra fordulásába vetett hitüket, Tőkés László EP-képviselő pedig arra kérte az összegyűlteket, utasítsák el az RMDSZ lekenyerező és valójában anyagi és szellemi koldussorba taszító politikáját. A felszólalók hangsúlyozták, az MPP megalakulásával elkezdődött az erdélyi magyar társadalom megújulása és újjászerveződése. Nagy István, az MPP által támogatott független jelölt arra kérte választóit, úgy szavazzanak, hogy a négy esztendővel ezelőtt elkezdett változást a visszarendeződés ne törhesse ketté. Kovács István megyeitanácselnök-jelölt szerint nem szabad hagyni, hogy elvegyék kedvünket a sorsunk irányításától, s nem szabad engedni azt sem, hogy egyesek ténykedése miatt a polgárok a közszolgálatot a korrupcióval azonosítsák. Hogy ezeknek gátat lehessen vetni, bátran kell viselkedni, és bátran kell cselekedni — mondotta az unitárius lelkész.
Tőkés László az MPP-t mint az erdélyi magyar demokrácia megteremtőjét üdvözölte. ,,Közel húsz éven keresztül az egypártrendszer megfosztott attól, hogy valós demokráciában élhessünk. A politikát gyakorlók hatalmukat pénzre váltották, és most a Budapestről és Bukarestből érkező pénzzel megpróbálnak megvásárolni és lekenyerezni. Az alamizsnát el kell utasítani, a kézcsókra emelt kezet pedig el kell tolni, mert hanem mindörökre kiszolgáltatott koldusok maradunk" — hangsúlyozta. Kiemelte, az alulról elkezdett építkezést folytatni kell, a helyi szinteken zajló csatákat meg kell vívni, ellenkező esetben a Brüsszelben folytatott küzdelem hiábavaló. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 879Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
laridae - 18:38 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
laridae - 18:19 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
laridae - 18:06 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||