Portik Vilmos kilépett az EMNP-ből

2016. július 1., péntek, Belföld

Visszaadta EMNP-s párttagságát Portik Vilmos, miután a párt országos vezetősége megvonta tőle a politikai bizalmat. Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége a marosvásárhelyi politikuson kívül három másik párttársától, Gergely Balázstól, Sorbán Attilától és Toró Tamástól is megvonta a bizalmat, akik ezután az EMNP közleménye szerint „nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a Néppárt hivatalos álláspontját”.


Portik Vilmos (fotó) Facebook-oldalán reagált az EMNP döntésére, miszerint a párt vezetősége megvonja tőle a politikai bizalmat, és javasolja a területi szervezetnek, hogy a párttagságától is fosszák meg. Portik szerint a Néppárt országos vezetésének döntése „tökéletesen és híven tükrözi azt a szellemiséget, ami a párt vezetését az elmúlt években, de különösen az elmúlt egy évben meghatározta. A magam részéről nem tudtam azonosulni azzal az elvvel, hogy az RMDSZ gyűlölete szinte az egyetlen feltétel kell legyen ahhoz, hogy valakiből jelölt legyen a választásokon. Ez már nem az az ügy, és nem az a szervezet, amiben hittem, és nem az a pártvezetés, amelynek az irányításával egyet tudok érteni” – írja. Hozzáteszi: régi csapattársait és bajtársait nem akarja abba a kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a tagságáról döntsenek, ugyanakkor az új marosvásárhelyi vagy Maros megyei vezetésnek sem kívánja „azt az elégtételt megadni, hogy valóra váltsák, amire huzamosabb ideje készülnek”.
A brassói Toró Tamás furcsának találta, hogy egy ilyen belső ügyről a sajtóból kellett értesülnie: „Még a totalitárius rendszer pártvezetése is demokratikusabban járt el ilyen esetekben. A területi testület meg fogja tárgyalni a döntést, amelynek egyébként én vagyok az elnöke. Egyébként meg örülök a magyar válogatott eredményeinek” – nyilatkozta.
Sorbán Attila nevetségesnek nevezte az EMNP elnökségének közleményét. „Ezek az emberek, ahová eljártak, mindenhol csak kiszorítottak másokat. Az a kérdésem, hogy mi történik akkor, ha Toró Tibor és Szilágyi Zsolt ketten maradnak, akkor sorsot húznak, hogy kit fognak kirúgni és szankcionálni? Az erdélyi magyarság nagy bajban van, és ezek foglalják a helyet a jobboldali alternatívára” – véli a Hargita megyei politikus, az EMNP volt országos választmányi elnöke.
A kolozsvári Gergely Balázs tudomásul vette a Néppárt határozatát, amelyről szintén a sajtóból értesült, de nem kívánta kommentálni. (Transindex)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2016-07-01: Nyílttér - :

Véndiákok székely ruhában

Rendhagyó osztálytalálkozót tartottak június 25-én az egykori 2-es számú magyar tannyelvű sepsiszentgyörgyi leány-középiskola 1961-ben végzett diákjai: a már hetvenes éveiket taposó nyugdíjasok székely viseletben jelentek meg a régi épületben, és külön erre az alkalomra írt verssel, közös énekléssel is megünnepelték, hogy 55 év után is együtt lehetnek.
2016-07-01: Belföld - :

Megfosztanák doktori címétől (Ponta plágiumügye)

Az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) is plágiumnak minősítette tegnap Victor Ponta volt kormányfő doktori dolgozatát, és a tudományos cím visszavonását kérte az oktatási minisztertől. Ponta ironikusan reagált a hírre, szerinte ezzel a technokrata kormány megoldotta az ország fő gondját. Az NLP a szociáldemokrata politikus visszavonulását követeli.