Interkulturális gyermekrendezvény OzsdolánAz ozsdolai gyémántok legendájáról

2016. július 2., szombat, Közélet

Az ozsdolai sportcsarnokban és annak környékén tegnap délután ért véget az az ötnapos interkulturális nappali foglalkozás, amelyet a gyulafehérvári Caritas egy időben három helyszínen – Ozsdolán, a Maros megyei Mezőpaniton és a Hargita megyei Siménfalván – szervezett meg.
 

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

 

A programok mindhárom településen különböző tematikájú tevékenységek köré szerveződtek. A rendezvények a United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című program részeként zajlottak. „A cél elsősorban az volt, hogy a helyi, szegényebb családokból származó gyermekek nyarát színesebbé tegyük, valamint elősegítsük a különböző etnikumú gyermekek közötti jobb együttműködést, egymás elfogadásának megerősítését” – mondta el Hubbes Kinga szervező, a Caritas regionális képviselője.
A rendezvény az „ozsdolai gyémántok” legendájára épült: öt napon keresztül interaktív, játékos foglalkozásokat biztosítottak a helyi Kun Kocsárd-iskola zömében I–IV. osztályos tanulói számára. Eredetileg harminc kisiskolásra gondoltak, de túljelentkezés volt, több mint nyolcvanan küldtek be rajzot a Caritas pályázatára. A mesebirodalomra épített tevékenységeken rendszeresen nyolcvanan voltak jelen. A programban sport-, kézműves, ügyességi, zenés-táncos, mesés és zöld nap szerepelt, a tábor az alkotások kiállításával zárult. A rajzokat és az általuk készített festett madáretetőket az iskolának ajándékozták a táborozók. Hubbes Kinga azt is elmondta, munkáját Kosztándi Teréz és Péter Szabolcs közösségfejlesztő mellett helyi önkéntesek segítették.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 768
szavazógép
2016-07-02: Közélet - Nagy B. Sándor:

Tizedik évadát zárta az M Stúdió

„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán.
 
2016-07-02: Közélet - :

Hátat fordítottak a Schweighofernek

Mint arról lapunkban beszámoltunk, múlt hónapban megvonták a Holzindustrie Schweighofer felelős és fenntartható erdőgazdálkodást igazoló FSC (Chain Of Custody, CoC)-tanúsítványát.