Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 13., kedd: Közélet Partnerség a környezetvédelemértSzakmai és civil szervezetekkel kíván partnerséget kötni Tamás Sándor, az RMDSZ megyeitanácselnök-jelöltje. Az önkormányzat egymagában nem orvosolhat minden problémát, ezeket a szervezeteket olyan emberek vezetik, akik szívügyüknek tekintik egy-egy kérdés megoldását — fejtette ki tegnapi sajtótájékoztatóján, melyen a Rara Avis egyesület vezetője, Kelemen László mutatta be környezetvédelmi elképzeléseit. Kelemen elmondta: kilenc-tíz éves tapasztalata azt mutatja, politikai támogatás nélkül csekély eredményt tudnak elérni a szakmai szervezetek, de a siker akkor is elmarad, ha a politikum nem kéri a szakértők segítségét. Eddigi munkájában nélkülöznie kellett az önkormányzatok támogatását, Tamás Sándor az egyetlen politikus, aki segítette munkájukat. Az EU kiemelten támogatja a környezetvédelmet, így jó tervekkel jelentős összegekre lehet pályázni. Erdővédelem, legelővédelem, vadkárok, turizmus területén lehet tervezni, madár-, vad-, növényvédelem egyaránt szerepelhet ezekben. Kelemen László szeretne vadasparkot kialakítani, amely nemcsak hasznos, de turisztikai, oktatási szempontból is vonzó lehetne, hazacsábíthatná azokat a fiatal szakembereket, akik jelenleg nem találnak képzettségüknek megfelelő munkát a megyében. Rengeteg védett és ritka faj él vidékünkön, egy ilyen parkban — Romániában még egy sincs — gondoskodni lehet az állatokról, a sérült egyedek ellátásáról, állatmenhelyt alakíthatnak ki, de turistáknak, diákcsoportoknak is tarthatnának oktató kirándulásokat. Kelemen elmondta: az elmúlt kilenc év alatt a megyei önkormányzat hárommillió régi lejjel, a sepsiszentgyörgyi nyolcmillióval támogatta környezetvédő akcióikat, de volt olyan is, hogy akadályozták tevékenységüket, például a kökösi madárrezervátumot a megye érdektelensége miatt nem sikerült létrehozniuk. ,,Sok olyan program van, amelyhez nem is annyira pénz kell, mint inkább odafigyelés, támogató hozzáállás" — véli Tamás Sándor, aki megígérte, a környezetvédelmi szakemberek elképzeléseit beépítik a megyei cselekvési tervbe. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 531Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
laridae - 18:38 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
laridae - 18:19 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
laridae - 18:06 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||