Megáldották a kosteleki templomot

2016. augusztus 24., szerda, Magazin

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében áldották meg hétfőn Kostelek felújított római katolikus templomát.

A mintegy kétszáz fős kosteleki római katolikus gyülekezet a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott támogatásból cserélte ki temploma tetőszerkezetét és végezte el az épület külső felújítását. A történelmi Erdélyhez tartozó, de a moldvai Bákó megyéhez csatolt, a Csíki-havasokban fekvő településen azt követően épült hetven évvel ezelőtt római katolikus templom, hogy a kommunista állam betiltotta a görög katolikus vallást. Az eredetileg magyar anyanyelvű görög katolikus közösség egy része nem az állam által támogatott ortodox egyházhoz csatlakozott, mely a korábbi görög katolikus templomot is megkapta, hanem a római katolikus egyházat választotta. A Szűz Máriának, a világ királynőjének felszentelt római katolikus templomot nem sokkal a felépítése után felgyújtották, de a híveknek sikerült gyorsan eloltaniuk a tüzet.
A hétfői templombúcsún mondott köszöntő beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár felidézte: Szent István államalapító magyar király fia halála után Máriának ajánlotta fel országát. Mária tisztelete nélkül nem is tudnánk megmaradni sem magyarnak, sem kereszténynek – fogalmazott az államtitkár. Soltész Miklós utalt arra, hogy a kosteleki kis magyar közösség adta azt a Vaszi Leventét, aki két évvel ezelőtt a Felszállott a páva népzenei tehetségkutató közönségdíját nyerte. Természetesnek tartotta, hogy a magyar állam segíti azokat a közösségeket, amelyek ilyen értékeket adnak a nemzetnek.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 724
szavazógép
2016-08-24: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a kézdivásárhelyi
KERTÉSZ SÁNDOR
életének 62. évében elhunyt.
Temetése 2016. augusztus 24-én, szerdán 15 órakor lesz a kézdivásárhelyi katolikus ravatalozóháztól a katolikus temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
9508
2016-08-24: Magazin - :

Ferenc József-szobrot avattak

Szobrot kapott I. Ferenc József (1830–1916) osztrák császár és magyar király szombaton a délkelet-csehországi Pohled településen halálának 100. évfordulója alkalmából.