Kelemen Hunor: Elcsúszhatnak a választások

2016. augusztus 24., szerda, Belföld

Az idei parlamenti választásokat december 11-re kellene időzíteni, a következőkig pedig módosítani az alkotmányt, mivel fennáll a veszély, hogy a 2020-es választások a karácsonyi ünnepekre tevődnek – nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

A Mediafax hírügynökség úgy tudja: a kormány egyetért a december 11-ei változattal, de folytatja tárgyalásait a pártok vezetőivel, hogy mihamarabb jelöljék ki a parlamenti választások időpontját. Kelemen Hunor elmondta: már júniusban vagy júliusban tudatta Dacian Cioloş miniszterelnökkel a véleményét. Szerinte december 11-e lenne a megfelelő dátum, „annál az egyszerű oknál fogva, hogy december 4. éppen a román nemzeti ünnep után és Szent Miklós (Mikulás) napja előtt van, amikor az emberek rendszerint szabadságot vesznek ki, így nagyon kevesen vennének részt a szavazáson, azt pedig senki nem kívánja, hogy a polgárok ne szavazzanak”.
Kelemen Hunor elmondta még, hogy abban az esetben, ha nem találnak jó megoldást, a 2020-as választások éppen karácsonyra esnének. „Ez komoly probléma, amire megoldást kell találnunk, mivel négyévenként alkotmányos és törvényes okokból mind előbbre tolódott a választások időpontja, egyre közelebb a karácsonyi és az újévi ünnepekhez. Amikor 2000-ben beléptem a politikába, a választások még októberben voltak, és lám, oda jutottunk, hogy ez majdnem karácsony napjaira tolódott, és nem találtuk meg a megfelelő megoldást. (…) Az alkotmányt módosítani kell, onnan kellene kiindulni. (…) Meg kell találnunk a megoldást, ellenkező esetben 2020-ban a választások december 24-re esnek.”
A kormány mihamarabb kormányhatározatot kíván kibocsátani a parlamenti választások időpontjára vonatkozóan, mivel a külföldön szavazó román állampolgárok számára csak a pontos dátum ismere­tében adhat ki újabb választási körzetek megszervezésére vonatkozó sürgősségi kormányrendeleteket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1523
szavazógép
2016-08-24: Közélet - :

Két szuperközség lenne Háromszéken (Közigazgatási törvénytervezet)

Új közigazgatási besorolást kapnak a romániai települések a fejlesztési minisztérium törvénytervezete szerint. Ha a jogszabály életbe lép, a kisebb köz­ségek önállósága megszűnhet, néhány nagyobb azonban úgynevezett rurális pólussá válhat.
2016-08-24: Belföld - :

Késnek a negyedikes tankönyvek

Tankönyveik felét nem kapják meg az idén negyedik osztályba lépő diákok, mert a közbeszerzési eljárás elhúzódott. A tizenháromból mindössze hét tankönyv lesz az asztalukon a tanévkezdés napján – szeptember 12-én –, további kettőt – a matematika és a román tantárgyakhoz – legkésőbb októberben kapják meg, négy másik tantárgy – a román nyelv és irodalom, a természettudományok, a történelem és a földrajz – esetében a bíróságok még nem tárgyalták le a fellebbezéseket – közölte az oktatásügyi minisztérium szóvivője, Mirabela Amarandei.