A török hadsereg behatolt Szíriába

2016. augusztus 25., csütörtök, Világfigyelő

A török hadsereg tegnap átlépte a szíriai határt, és bekapcsolódott a polgárháborúba, amely az ország határ menti településeit fenyegette az Iszlám Állam (IÁ) terroristáinak tevékenysége miatt.


A hadművelet hajnalban kezdődött tüzérségi előkészítéssel. Az ütegek a dzsihádisták Dzserablúsz határvárosban lévő állásait lőtték, majd pár órával később harckocsikat, légierőt és különleges alakulatokat is bevetve a hadsereg benyomult Szíriába. A légicsapásokban részt vettek a Washington vezette nemzetközi koalíció A–10-es és F–16-os harci gépei is. Az Eufráteszi Pajzs elnevezésű hadműveletet 15 naposra tervezik. Az értesülések szerint a mintegy húsz tank egyelőre csak egy-két kilométernyire hatolt be Szíria területére. A különleges erők egyebek között egy aknamentes folyosó kialakításában segítenek.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a beavatkozás az Iszlám Állam határról való kisöprésére és egészen Rakkáig való elűzésére irányul. A másik cél a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű szíriai kurd fegyveres csoport visszaszorítása az Eufrátesz mögé. A török művelethez a terepen olyan szíriai ellenzéki fegyveres csoportok is csatlakoztak, amelyek Ankara támogatását élvezik a szíriai belháborúban. Cavusoglu a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) alakulatait nevezte meg az ellenzéki fegyveres csoportok közül. A hadművelet első napján már sikerült elfoglalni Dzserablúszt, az Iszlám Állam egyik utolsó nagy bástyáját a török határnál. Numan Kurtulmus török kormányfőhelyettes nemzetbiztonsági ügynek nevezte a szíriai határtelepülés felszabadítását.
A művelet kezdete után néhány órával érkezett meg Ankarába Joe Biden amerikai alelnök, a legmagasabb rangú nyugati politikus, aki a július 15-i sikertelen katonai puccskísérlet óta Törökországba látogat. Tárgyalásainak központi témája a szíriai háború mellett az 1999 óta önkéntes amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen kiadatásának ügye. A török kormány az egykor Recep Tayyip Erdogan elnök szoros szövetségesének számító iszlám hitszónokot tartja a puccs­kísérlet felelősének. Biden a tárgyalásokon hangsúlyozta: az YPG elveszti Washington támogatását, ha nem vonul vissza az Eufrátesz folyó keleti oldalára.
Moszkvát a Szíriában elkezdett török hadművelettel kapcsolatban aggodalommal tölti el a kurdok és az arabok közötti ellentétek kiéleződésének veszélye, valamint az, hogy polgári lakosok válhatnak áldozattá – közölte az orosz külügyminisztérium, mely szerint a szíriai válságot tartósan kizárólag olyan belső, széles körű szíriai párbeszéd útján lehet megoldani, amelybe más felekezeti és etnikai csoportok mellett a kurdokat is bevonják. Az orosz állásfoglalás szerint a rendezés alapjául a 2012. június 30-án elfogadott genfi nyilatkozatnak, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2254-es és más vonatkozó határozatainak kell szolgálniuk, amelyeket a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport kezdeményezése alapján fogadtak el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1465
szavazógép
2016-08-25: Belföld - :

Érettségi tétel a kisebbségi lét

A napokban zajló pótérettségin a reál szakon végzett diákoknak olyan szöveget kellett értelmezniük a magyar irodalom vizsgán, amely a kisebbségi létről szólt. Tudniuk kellett, hogyan rombolnak a negatív előítéletek, és milyen reakciókat válthat ki egy folyamatosan perifériára szorított közösségből a kitaszítottság. Ez csak az egyik tétel volt a három közül, és legtöbb 30 pontot lehet rá kapni, ugyanúgy, mint a másik kettőnél. (Maszol.ro)
2016-08-25: Világfigyelő - :

Áldozatokat követelő földrengés Olaszországban

Földrengés rázta meg Közép-Olaszországot tegnap hajnalban, a katasztrófában legkevesebb 73-an életüket vesztették, 81-en megsérültek és több mint százan eltűntek. A földmozgás óriási pusztítást okozott az érintett térségekben.