Teremlabdarúgás, I. LigaA rájátszásba jutás a cél

2016. augusztus 29., hétfő, Sport

Már csak hat nap választ el a román élvonalbeli futsalbajnokság 2016–2017-es idényének rajtjától, amelyben – az elmúlt évekhez hasonlóan – két háromszéki csapat lesz érdekelt. A küzdelemsorozatot – amelynek a Marosvásárhelyi City’US a címvédője – a nyári szünetben komoly átalakuláson átesett együtteseink hazai környezetben kezdik: a megyeszékhelyi Sepsi FC szombaton Călăraşi-t fogadja, míg a Kézdivásárhelyi SE jövő hétfőn a Galaci Unitedet látja vendégül. Csapataink erre az idényre szerényebb célkitűzést fogalmaztak meg maguknak: első számú feladatuk az alapszakaszt a legjobb nyolc között zárni, onnan pedig mindent megtesznek egy minél jobb helyezésért.


Sepsi FC
– Minden idők egyik legkeményebb szezonja volt az előző, így az 5. helyezéssel meg vagyunk elégedve. Véleményem szerint a rossz kezdés után összeállt a csapat, s hazai környezetben mindössze három mérkőzést veszítettünk el. Anyagi szempontból is nehéz éven vagyunk túl, a 2016-os esztendő elejét pénz nélkül játszották végig a fiúk, és így is harcoltak, ami örvendetes dolog – nyilatkozta érdeklődésünkre Farkas Attila, a zöld-fehérek edzője. – A 2016–2017-es idényben 80 ezer lejjel kevesebb pénzből kell gazdálkodnunk, így lemondtunk az idegenlégiósokról, s csak helyi és romániai játékosokra alapozunk – tette hozzá a tréner, aki ilyen körülmények között az első nyolcban szeretne végezni.
Farkas elmondása szerint a rendelkezésre álló emberanyagból kell kihozni a legjobbat, s megpróbál minél több ifjúsági játékost beépíteni a csapatba, akikre a jövőben lehessen majd alapozni. Ennek érdekében várják azon fiatalok jelentkezését, akik szívesen kipróbálnák a futsalt.
– Az idény első meccsét hazai környezetben játsszuk Călăraşi ellen, s már most kijelenthetem, hogy nehéz mérkőzésünk lesz. A vendégeknél a csapat gerince megmaradt, de mi mindent megteszünk a győzelemért. A soron következő pontvadászatban nem lesznek könnyű meccseink, ezért most még nagyobb szükségünk van a szurkolók támogatására. Végszóként köszönjük a nézőknek, a tavalyi támogatóink (többek között Sepsiszentgyörgy önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa), szponzoraink segítségét, és bízunk abban, hogy idén is kitartanak mellettünk – nyugtázta Farkas Attila.
A Sepsi FC játékoskerete: t kapusok: Kisgyörgy Zsolt, Papp László, Ştefan Cosmin t mezőnyjátékosok: Máthé József, Kanyó Szilárd, Cornel Ţicalo, Mihály Zoltán, Bujdosó Lóránt, Vlăduţ Pavel, Incze Botond, Jankó Botond, Csíki László, Cristian Moldoveanu, Rétyi Jonatán, Czintos József és Pulugor Zsolt.
Kézdivásárhelyi SE
Akárcsak a sepsiszentgyörgyi alakulat, a kézdivásárhelyi együttes is jelentős vérfrissítésen esett át, itt is lemondtak külföldi játékosokról, s így a szakvezetés a helyi futsalosokra és fiatalokra bízta a csapat sorsát. A bajnokságban a rájátszás a cél, a Román Kupában pedig minél előbb szeretnének végezni.
– A rövidebb kispad és a teremlabdarúgásban kevesebb jártassággal rendelkező játékosok okozhatnak gondot, de mindent megteszünk, hogy jól szerepeljen a KSE – jelentette ki határozottan Csulak Attila, aki Gazda Józseffel közösen irányítja a céhes városbeli együttest. – Galac ellen nyerni szeretnénk, hiszen egy jó kezdés sokat segítene a csapaton. Tudom, kemény ellenféllel állunk szemben, de mi mindent elkövetünk azért, hogy itthon tartsuk a három pontot – tette hozzá az edző.
A Kézdivásárhelyi SE játékoskerete: t kapusok: Gabriel Bunduc, Daczó Alpár t mezőnyjátékosok: Adrian Căşineanu, Gáll Attila, Gajdó Tamás, Tompa Csaba, Albu Norbert, Papp Csongor, Oláh Barna, Gajdó Gothard, Rancz Attila, Gazda József, Bucur Róbert, George Fozocoş.
A 2016–2017-es szezon odavágójának menetrendje:
* 1. forduló (szeptember 3.): Sepsi FC–Călăraşi (szombaton, 18.30 óra), Marosvásárhelyi City’US–Resicabánya, Temesvári Informatika–Dévai Autobergamo, Kézdivásárhelyi SE–Galaci United (szeptember 5., 18 óra), Jászvásár MSC Poli–Kolozsvári Clujana, az FK Székelyudvarhely szabadnapos
* 2. forduló (szeptember 10.): Galaci United–Székelyudvarhely, Kolozsvári Clujana–Sepsi FC, Déva–Marosvásárhelyi City’US, Resicabánya–KSE, Călăraşi–Temesvár, Jászvásár szabadnapos
* 3. forduló (szeptember 17.): Székelyudvarhely–Resicabánya, Sepsi FC–Jászvásár, Marosvásárhelyi City’US–Călăraşi, KSE–Déva, Temesvár–Kolozsvári Clujana, a Galaci United szabadnapos
* 4. forduló (szeptember 24.): Déva–Székelyudvarhely, Călăraşi–KSE, Jászvásár–Temesvár, Kolozsvári Clujana–Marosvásárhelyi City’US, Resicabánya–Galaci United, a Sepsi FC szabadnapos
* 5. forduló (október 1.): Székelyudvarhely–Călăraşi, Temesvár–Sepsi FC, Marosvásárhelyi City’US–Jászvásár, KSE–Kolozsvári Clujana, Galaci United–Déva, Resicabánya szabadnapos
* 6. forduló (október 8.): Kolozsvári Clujana–Székelyudvarhely, Sepsi FC–Marosvásár­helyi City’US, Déva–Resica­bánya, Jász­vásár–KSE, Călă­raşi–Galaci United, Temesvár szabad­napos
* 7. forduló (október 15.): Székelyudvarhely–Jászvásár, KSE–Sepsi FC, Marosvásárhelyi City’US–Temesvár, Resicabánya–Călăraşi, Galaci United–Kolozsvári Clujana, Déva szabadnapos
* 8. forduló (október 22.): Sepsi FC–Székelyudvarhely, Kolozsvári Clujana–Resicabánya, Temesvár–KSE, Călăraşi–Déva, Jászvásár–Galaci United, a Marosvásárhelyi City’US szabadnapos
* 9. forduló (október 29.): Székelyudvarhely–Temesvár, Galaci United–Sepsi FC, KSE–Marosvásárhelyi City’US, Resicabánya–Jászvásár, Déva–Kolozsvári Clujana, Călăraşi szabadnapos
* 10. forduló (november 5.): Marosvásárhelyi City’US–Székelyudvarhely, Sepsi FC–Resicabánya, Kolozsvári Clujana–Călăraşi, Jászvásár–Déva, Temesvár–Galaci United, a KSE szabadnapos
* 11. forduló (november 12.): Székelyudvarhely–KSE, Déva–Sepsi FC, Galaci United–Marosvásárhelyi City’US, Resicabánya–Temesvár, Călăraşi–Jászvásár, a Kolozsvári Clujana szabadnapos.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1479
szavazógép
2016-08-29: Autóvilág–Technika - :

25 éves a világ első weboldala

Kétszer is ünneplik az internetre került legelső weboldal születésnapját – olvasható a Hvg.hu-n. Negyedszázados születésnapot ünnepeltek a hónap elején az interneten: 1991. augusztus 6-án vált publikussá, azaz bárki számára elérhetővé a legelső weboldal (feltéve persze, hogy volt internet-hozzáférése).
2016-08-29: Sport - :

Öt nap múlva rajt (V. Liga)

Szeptember 3-án rajtol az V. ligás labdarúgó-bajnokság 2016–2017-es idénye, ezúttal tizenkét csapat harcol a bajnoki címért oda-vissza vágós rendszerben. Az idei szezonban öt újonc csatlakozott a pontvadászathoz, azaz Zágon, Szitabodza, Szotyor, Kommandó és Maksa, amelyek közül utóbbi három nem indított A1-es ifjúsági együttest, helyette inkább kisebb korosztályba nevezték gyerekalakulataikat. A pontvadászat 1. fordulójában Dálnok Szotyorba látogat, míg Zágon Bodokkal, illetve Kommandó Nagybaconnal játszik. Hidvég Maksán vendégszerepel, Kézdiszentkereszt Kökösben lép pályára, és Bodzaforduló Szitabodzát fogadja.