Észak-KoreaAlvásért kivégzés jár

2016. augusztus 31., szerda, Világfigyelő

Nyilvánosan kivégezték a korábbi mezőgazdasági minisztert és az oktatási tárca egyik munkatársát Észak-Koreában, aki elaludt egy Kim Dzsong Un elnökletével megtartott értekezleten – jelentette tegnap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Dzsungang Ilbo dél-koreai lap.
 

 

A kivégzéseket légvédelmi fegyverrel hajtották végre az észak-koreai főváros, Phenjan egyik katonai akadémiáján Kim Dzsong Un parancsára.
A dél-koreai újság információi szerint az egyik kivégzett, Hvang Min korábban a mezőgazdasági tárcát vezette, és azért ítélték halálra, mert „olyan közpolitikai javaslatokat támogatott, amelyek közvetlen fenyegetést jelentettek az észak-koreai vezetésre”.
A lap úgy tudja, a másik férfi, Ri Jong Dzsin az oktatási minisztériumban dolgozott miniszteri szintű tisztségviselőként. „Azzal hívta ki Kim haragját, hogy elbóbiskolt egy értekezleten, amelyet az észak-koreai vezető elnökletével tartottak. A helyszínen elfogták, majd az állambiztonsági minisztérium alaposan kifaggatta. A vizsgálat során más vádpontokban, például korrupció miatt is bűnösnek találták. Ezt követően végezték ki” – idézte a név nélkül nyilatkozó forrást a Dzsungang Ilbo.
Kim Dzsong Un apja halálát követő, 2011-es hatalomátvétele óta széles körű tisztogatást végzett a katonai és politikai vezetés soraiban. Nagynénje férjét, Dzsang Szong Teket 2013 decemberében végeztette ki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 767
szavazógép
2016-08-31: Világfigyelő - :

Elemzik a török helyzetet

Az Európai Unió alábecsülhette a júliusi törökországi puccskísérlet súlyosságát, azonban mindenképpen folytatni kell a párbeszédet Ankarával a felek közötti migrációs egyezmény életben tartása érdekében – hangsúlyozták képviselők az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának tegnapi brüsszeli ülésén.
 
2016-08-31: Világfigyelő - :

Felfüggesztették a burkinitilalmat

Felfüggesztette tegnap a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini viselésére vonatkozó tilalmat Cannes-ban a nizzai közigazgatási bíróság.