Sepsiszentgyörgy, 2017. november 20., hétfõ 15:18
Köszöntjük Jolán nevű olvasóinkat!

Az elmulasztott utak (CSOÓRI SÁNDOR)

2016. szeptember 17., szombat, Képzőművészet
Sütő Andrásnak

Istenem, az a sok elmulasztott út
Kolozsvárig! Álmomban körbeutazhatnám
rajtuk a Földet. Sárga rekettyefény
járna előttem várostól városig
s bivalyok dülledt szemétől elkomorodó éjszakák.

Hágók, templomok, fahidak és öngyilkosok
erdőben kallódó cipői jönnének velem
tolongó kíséretként. S Ady árnyékos kalapja,
jól belehúzva egy csillag homlokába,
sötétbe borítana előttem országokat.
Zarándokút? Szégyenút lenne ez? Magányos
gyászmenet a véres lécekkel telitűzdelt földön?
Fogam közt szikrázó aranypénzzel
az elrabolt temetőket kutatnám föl
s a holtakat beszéltetném a föld alól suttogva
a fejszével levágott fejekről; ha már az élők
szájában szavak helyett terméketlen, nyers kréták
csikorognak… Istenem, az a sok elmulasztott szó
és elmulasztott lombzúgás Kolozsvárig! Az a
kanyart jelző, élénk rekettyefény a Király-hágói
meredélyen! Nem is tudom: lenne-e még út
számomra arrafelé? Vagy már a fűvel benőtt
ösvény is csak a szívekbe visz föl, ahol annyi a kő,
mint a Sebes-Körös medrében Csucsa alatt?
*
A tíz esztendeje elhunyt erdélyi magyar írónak ajánlott versével búcsúzunk a napokban távozott költőtől.
Hozzászólások
2016-09-17: Kiscimbora - :

Öcsike elpúderezi Pciha nénit (Benedek Elek: Öcsike levelei az ő nadselű gondolatairól)

Talán még emlékszik arra, nagyapóka lelkem, hogyan füstöltem ki békával a potyázó E-me-ren-ci-a nénit, akit én röviden Pciha néninek neveztem – Cenci néni vendéget-nem-igen-szívesen-látó házától. Hát hitte volna, hogy ugyanaz a nő, aki a pfuj! kiállással búcsúzott el „örökre” Cenci nénitől, valaha még beállítson „csak egy-két hétre jöttem szívem, Cencim” sipítással? Ennek a nőnek, ha nem tetszenék emlékezni, egy jól irányzott lódítással békát lendítettem a kávés csészéjébe, s mégis visszajött. „Csak egy-két hétre, szívem, csak, csak, csak!”
2016-09-17: Képzőművészet - Vargha Mihály:

Vinczeffy László 70

Kézdivásárhelyi rajztagozatos diák voltam, amikor tanárunk, Kosztándi Jenő festőművész a hatvanas évek végén, egy vasárnapon néhányunkat beültetett Rita nevű kocsijába, és meg sem állt velünk Zágonig, Vinczeffy Lászlóig.