Bodali Mihály számvetése (Egy uzoni gazdaember igazságkereső élete) 2.

Bodali Mihály a ,,szép magyar világ" négy esztendejében végig katonáskodik, egyetlen alkalommal tartózkodik otthon mintegy három hónapig, ami után tartalékosként újra behívják.

,,A négyéves magyar rezsimet a honvédségnél töltöttem mint tényleges sorkatona, így hát abból az időből a hazai dolgokra csak úgy dióhéjban tudok megemlékezni, ünnepi szabadságokra és törvényes nyári szabadságra jöttem haza, kivételek a hétvégi pár órás eltávozások, a negyedik évben volt háromhavi szabad időm, mert ősszel leszereltek, és karácsonyra visszahívtak."

A háború után viszont újraéled az 1950 előtti hagyomány: az uzoniak Brassót és a Brassó környéki hétfalusi csángó falvakat keresik fel piacra szánt terményeikkel.

,,1945-től gazdálkodással foglalkoztam szüleimmel és két leánytestvéremmel együtt, elég csendesen és jó körülmények között. Mindenünk bőven volt a munkánk után. Tartottunk két igás ökröt, két tehenet, amelyeket kiegészítő munkákra használtunk, később még egy lovat, amelyet az ökör- és tehénszántás után boronálni használtunk. Továbbá hagyma- és zöldségtermesztéssel is foglalkoztunk, és hetente egyszer piacra vittük a termést."

A háromszéki gazdaember brassói kereskedelmi kapcsolatait ebben az időszeletben jól ismerem, 1945-ben, amint a front átvonulása után a közbiztonság ezt lehetővé tette, édesanyám is rendszeresen járta a piacot, annak ellenére, hogy Brassó tőlünk, Uzonhoz képest háromszor akkora távolságra volt — Csernátontól 60 kilométerre. Este el kellett indulni, egész éjszakát az úton tölteni, hogy a terménnyel reggel korán Brassóban lehessünk. Emlékszem, anyám rozskenyeret sütött, másfél kilós cipókat. Ezt mi eléggé furcsállottuk, mert házi használatra hatalmas, taligakerék nagyságú kenyeret sütöttek, rendszerint tizenkét darabot, amely a hét- vagy nyolctagú családnak elegendő volt egy hétre. Brassóba nem csak kenyeret, gabonát szállítottak, hanem egyéb mezőgazdasági terményt is. Emlékszem, hogy lucernát is vittünk a brassói Szénapiacra. Hajnalban érkeztünk, apám a rakott szekér tetején elszundított, a lovakat én hajtottam, s azt még nem tapasztaltam, hogy az utat ferdén metsző vasúti sínekre átlósan kell a szekér kerekét rákormányozni, mert hanem az a kockakövek közé beágyazott sínpáron megcsúszik, és a szekér keresztbe fordul az úttesten. Ez így is történt. A forgalmat rendesen elakasztottam, amíg édesapám óvatosan le nem húzatta a szekeret a sínekről. Félő volt ugyanis, hogy az úttesten keresztbe fordult, magasra rakott szekér felborul.

Bodali Mihályék s általában az uzoni gazdaemberek élete a háború után ismét lüktetően dinamikussá válik, de már az első időkben is beleszövődik — mint a rongyszőnyegbe egy-egy színes pászma — a kommunista törekvésekből, főleg a hagyományos falusi életmódot és erkölcsöket megbontó új szokásokból, hatalmi túlkapásokból az új minta.

,,Ide írom, hogy a községnek voltak apaállatai, négy-öt bika és kan. A gondozó Váncsa József volt. Az állatok biztosítva voltak a nekik járó takarmánnyal, azt csak egy elöljáró esküdt jelenlétében lehetett odaadni, és az esküdt személy megvárta, amíg elfogyasztják a beadott abrakot, és ez a személy Szabó Mihály hűséges magyar ember volt.

Ide kívánkozik, hogy a községnek az apaállatok számára szántó- és kaszálóterület volt, például a Lókert, utólag a Bántó nevű rész. Több hektár be volt vetve zabbal, és ezt a területet az utolsó időkben a magyar éra után a kommunizmusban a kulákokkal arattatták le, ingyen. Kimértek minden kuláknak 50—60 árat, és ezt köteles volt learatni és megdolgozni. Nekünk is adtak egy ilyen parcellát."