Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. február 28., kedd 05:13
Köszöntjük Elemér nevű olvasóinkat!

Az erdélyi művészet dimenziói (Beszélgetés Vécsi Nagy Zoltánnal, az Erdélyi Művészeti Központ vezetőjével)

2016. szeptember 24., szombat, Képzőművészet
Albert Levente felvétele
Albert Levente felvétele
Egyre rangosabb művészeti intézménnyé növi ki magát a Sepsiszentgyörgyön működő Erdélyi Művészeti Központ. Az EMŰK igazgatójával, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésszel művészeti és családi örökségről, illetve felelősségről beszélgettünk.
 
 
– Nem „szokványos” családból származik: a helikonista báró Kemény János legidősebb unokája, Nagy Pál festőművész fia. Milyen hátizsákkal indult otthonról?
– Nagyapám mindenekelőtt igazi nagyapa volt. Nem kérdezett kényelmetlen dolgokat az iskoláról – ha mégis érdeklődött, hihetetlen finomsággal, tapintattal tette –, viszont elvitt fagylaltozni, és szezonkezdetkor soha nem mulasztotta el felhívni édesanyámat, hogy kiváltotta-e a Zolika horgászengedélyét. Egy képes újságban megjelent illusztrált cikkel találkoztam mindössze, amely várúrként ábrázolta őt a hajdani miliőben, talán a könyvtárszobában. Azt a cikket sokszor megbámultam, hiszen az az ember nézett rám belőle, akivel együtt horgásztam. És bár a tizenegyedikes tankönyvemben is szerepelt fényképpel a Helikon címszó alatt, valahogy mégsem kötöttem össze bárói mivoltával. A szüleim amolyan szalonéletet vittek a hatvanas-hetvenes évek Marosvásárhelyén, sűrűn járt hozzánk Bodor Ádám, Vári Attila, Vilhelm Károly, Balázs Imre és sokan mások Vásárhely írói-művészi társadalmából. Édesapám műveltségével, szellemével vonzotta az embereket, édesanyám mély lelkiségével. A légkör szinte egyenes ágú folytatása volt a hajdani hangulatnak, amelyet nagyszüleim alakítottak ki Marosvécsen.
– A nyolcvanas években Magyarországra telepedett, a kétezres évek végén hazajött. Mi vitte el, mi hozta vissza?
– Katonaság után tudtomra adták, hogy magyarként, pláne az én származásommal semmi értelme jelentkeznem a bukaresti egyetemre művészettörténetet tanulni. Kirakatrendezőként dolgoztam, megnősültem, fiam született, közben meg vészesen romlottak az idők. A környezetemben mindenkitől azt hallottam, hogy innen el kell menni, így 1985-ben én is beadtam a kitelepedési kérelmet. Miután Budapesten művészettörténész diplomát szereztem, egy idő után a hatvani Hatvany Lajos Múzeum igazgatójává neveztek ki. A Hatvany-Deutsch család örökségének gondozójaként a család időnként megjelenő tagjainak mutogattam múltjuk megmentett relikviáit. Közben viszont egyre lüktetőbbé vált bennem, hogy elsősorban a saját örökségemmel kellene foglalkoznom. No meg azzal, amit hivatásomnak választottam: a Trianon utáni erdélyi képzőművészet kutatásával, gondozásával.
– Mindez a festő apa öröksége, a lakásban zajló művészfelvonulás hatása?
– Részben igen, hiszen otthon valóban állandó téma volt, ki mit festett, mit állított ki, a képzőművészek összehasonlítása. A hatvanas-hetvenes években sok képzőművész járt hozzánk, apám tanár is volt, aki odafigyelt a művészeti líceumbeli diákjai későbbi életére, pályájára is. Ugyanakkor élénken és pozitívan érdekelte a pályatársak művészete. Ennél is mélyebben elgondolkodtatott azonban édesapám nem könnyen feldolgozható életműve. Sikeres, nagy jövőt sejtető diákévek után saját bevallása szerint tíz évébe került, míg „elfelejtette”, amit az egyetemen tanítottak neki. Gondolkozó, tájékozódó tanár-művészként tudta, hogy nem szabad megállni az egy idő után, a szocreál keretében ugyancsak jelentkező, de továbbra is erősen korlátozott stíluspluralizmusnál. Az általa létrehozott ellentmondásos művészet kezdett foglalkoztatni, ennek megfejtési „kényszere” dolgozik bennem ma is. Az apám művészetének megértésére irányuló erőfeszítéseim – miként vetül ki egy általam jól ismert és szeretett ember egyénisége a művészetre? – mentén irányult az érdeklődésem egyre inkább a Trianon utáni, még szűkebben az 1945 utáni idők erdélyi magyar képzőművészetére.
– Az ön által vezetett EMŰK feladatául éppen az 1945. utáni erdélyi képzőművészeti „termés” begyűjtését szabták meg. Abszolút testre szabott feladatnak tűnik...
– Mégsem kizárólag rám szabták. Egyébként is a produkció a lényeg, és azt hiszem, a Szocrelatív című kiállítással 2012 novemberében rajtoló EMŰK eddigi tevékenységével nem kell szégyenkeznünk. Kezdetben a Székely Nemzeti Múzeumba betagolódva képzelték el az központot, amely ma a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal egyik ügyosztályaként, de gyakorlatilag autonóm intézményként működik. Otthonául az önkormányzat egyik bérelt ingatlanja szolgál, ahol jó minőségű kiállítóteret, világítástechnikát sikerült kialakítani.
– Milyen szempontok szerint válogat a kiállítandó alkotások, életművek közül?
– Nehéz ügy ez. Nem áll ugyanis rendelkezésünkre tudományos megalapozottságú, konszenzusos képzőművészet-történet, miközben igen bőséges a művészeti irodalmunk. Van építészettörténetünk, irodalomtörténetünk, de a képzőművészetben nem zajlott le az a tudományos vita, amely egyfajta kánon kialakulásához vezetett volna. De nincsenek erdélyi magyar sajátosságot felvállaló képzőművészeti múzeumaink sem. Azt vallom, hogy a képzőművészetben is létezik sajátos közösségi identitástudat és érték, az erdélyi művészetben van magyar, román és szász művészet, amelyek között ugyan sok az átjárás, de attól még különbözőek. Megmaradásunk fontos tényezőjének tartom ezeknek az értékeknek a tudatosítását és éltetését. A válogatás ezért roppant kockázatos, elsősorban saját szakmai lelkiismeretem szempontjából, nehogy túlzott szubjektivizmusra ragadtassam magam. Megpróbálom minél több szakemberrel megbeszélni az opcióimat, igyekszem meghallgatni a véleményüket, minden elérhetőt elolvasni az aktuális témában. Szeretném elkerülni annak veszélyét, hogy bárkinek is az legyen a benyomása, hogy az EMŰK egy közösségi keretek támogatását önkényesen használó egyszemélyes intézmény.
– Nehezen mérhető kategória, de mégis: melyek voltak az intézmény eddigi legsikeresebb rendezvényei?
– A Szocrelatív című kiállítás mindenképpen sikeresnek tekinthető,  állításomat elsősorban a katalógus keresettségére alapozom. Tisztában vagyok, hogy a szocreál művészet sok érdeklődőt vonzó téma, de talán sikerült pluszérdekességeket is felmutatva közelíteni hozzá. Kiállításainkon jellemzően életműveket mutatunk be, amelyek sikerét a művész személye is erősen befolyásolja. De „beeső” kiállítások is arattak és sikerültek kivételesen jól, ilyennek tekintem Sylvia Plachy magyar származású amerikai fotóművész tárlatát. Róla kiderült, hogy nagyon színvonalas erdélyi anyaggal is rendelkezik, s innentől kezdve mindkettőnk számára érdekessé vált a lehetőség. Számára főleg azért, mert az őt kivételesen érdeklő Transylvania-jelenség látleletére máshol nem nagyon, nálunk viszont határozott igény mutatkozott. Készült is az anyagból egy általa szerkesztett szép katalógus, amivel ő is, mi is nyertünk. Az erdélyi dimenzió egyébként általában perdöntő tényező a kiállítások fogadásában.
– Milyen ismertséget lehetett szerezni nem egészen négy év alatt? „Tolonganak-e” a művészek az EMŰK-ben való kiállítás lehetőségéért?
– Jól állunk e tekintetben, nem kis mértékben a kivételes kiállítási térnek köszönhetően. Annyian szeretnének kiállítani nálunk, hogy már az 2019-es naptárunk is tele van.
– Hány alkotást számlál ma a központ műalkotás-gyűjteménye?
– Kilencven körül járunk, és folyamatosan gyarapodunk. Legújabb „szerzeményeink” között szerepel Kákonyi Csilla egyik fontos műve, de a nemrég nálunk kiállító Csáji Attila is olyannyira elégedett volt a fogadtatással, hogy nekünk ajándékozta egyik nagy értékű hologramját.
– A nagyapai örökség, a marosvécsi vár művésztörténészként vagy Kemény-unokaként foglalkoztatja inkább?
– Nem vagyok építészettörténész, de nemcsak ezért fontos számomra örökösként a vécsi kastély. Tudatosodásom folyamatának elején egy 1990-es látogatás áll, akkor egy tévés stáb tagjaként léphettem először a várkastély területére. Czigány Zoltán rendező Kemény János unokájaként keresett meg és kívánt filmet forgatni a várkastély irodalomtörténeti vonatkozásairól. Én állítottam össze a történeti anyagot a Nagycsütörtök című filmhez, lényegében én írtam a forgatókönyvet, s végül a film egy részében mesélő-narrátorként másztam fel a toronyba, csörtettem a kerti avarban nagyszüleim sírja körül. Nagyon megérintett az élmény, a kastély visszaszolgáltatása hazatelepülésünkben is jelentős mozgatórugóvá vált. Bár az erdők visszaadásának ügye stagnál, mert újabb pereket kezdeményezett – paradox módon – ellenünk a román állam, elsősorban testvérem, Nagy Kemény Géza tevékeny részvételével és a család többi, Magyarországon élő tagja segítségével, az erdők jövedelmének hiányában igyekszünk minél több látogatót vonzani a kastélyba, és közben meg apránként felújítani az épületet.
 
VÉCSI NAGY ZOLTÁN
Művészettörténész, főként az 1918. utáni erdélyi képzőművészettel foglalkozik. 1956-ban született Marosvásárhelyen Nagy Pál festőművész, tanár és Kemény Zsuzsa író, szerkesztő gyerekeként. A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban érettségizett. Kezdetben képzőművészként, költőként és kortárs művészetről íróként tevékenykedett. Vizuális versei jelentek meg az Ötödik évszak antológiában (Marosvásárhely, 1980); a VER/S/ZIÓK-ban (JAK füzetek, Budapest, 1982), valamint az Alapművelet antológiában (Bukarest 1985). A MAMŰ Társaság tagja. 1988-ban kitelepedett Magyarországra, Hatvanban könyvtárosként dolgozott, a kilencvenes években a hatvani Czóbel Galériát vezette, 1998-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett művészettörténész diplomát. 2000-ben a budapesti MAMŰ galéria, 2001-ben a monostori Erőd ARTFORT művészeti programjának vezetője volt. A Hatvany Lajos Múzeum munkatársa, majd igazgatója volt 2007-ig. Számos egyéni és tematikus kiállítást rendezett, rendszeresen közölt műkritikákat vezető magyarországi művészeti folyóiratokban. 2008-ban hazatelepedett, a székely­udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum művészettörténészeként dolgozott. 2014 tavasza óta a Sepsiszentgyörgyön létrehozott Erdélyi Művészeti Központ igazgatója. 2016-ban Jakobovits Miklós-díjjal tüntették ki.
 
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most