Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 30., szombat: Magazin Alaszkai lazachalászat![]() Sylvester Lajos felvétele
Radu kedves és jó humorú brassói fiatalember, geológus mérnök, a fiam egykori kolozsvári évfolyamtársa, aki, ha jól tudom, Tübingenben doktorált, majd az Egyesült Államokban keresett kutatómérnöki állást, bejárta a nagyvilágot, most éppen Alaszkában dolgozik, s szabad idejében, úgy látom, nem veti meg a lazachalászatot sem. Alaszka, természetesen, nagy fizikai próbatétel is, de Radu életkorában és képességei ismeretében az ilyenféle kalandnak ,,most van az ideje". Ki is használja, meg is fizetteti. Jellemző történetként mondom el azt az esetet, hogy amikor a családom azért aggódott, hogy az én nullával mérhető angoltudásommal nekivágok egy észak-amerikai útnak, Radu és édesapja éppen akkor hozta át Brassóból azt a küldeményt, amelynek az átadására fiunk, menyünk megkérte. Az itthoniak rögvest nekiestek Radunak, hogy én miféle nyelvtudással merészelek nekivágni annak a világnak.
— Semmi gond — mondotta Radu. — Szüleim (az édesapja jelen volt) évenként néhány hónapot nálunk töltenek. Nem tudnak angolul. Egyszer a mama otthon maradt, s az volt a feladata, hogy főzzön valami hazai ízeket Amerikába átmentő ételt. Vásároltunk egy üveg savanyú káposztát. Mi elmentünk munkába. A mama nem tudta kinyitani az üveget. Nem volt elegendő ereje ahhoz, hogy a kupakot lecsavarja. Gondolt egyet, s kiment az utcára, mert ott csak kerül egy olyan férfi, aki megbirkózik a kupakkal.
Igen, de az amerikai férfiak nagyvárosokban többnyire kocsival járnak. (A történet houstoni.) A mama fogta az ölében a káposztás üveget, és mutatta a kicsavarás műveletét. A kocsik csak suhantak el mellette. Egyszer egy férfi megállt. A kicsavarás műveletének imitációját megértette, fogta az üveget, s egyetlen mozdulattal lecsavarta róla a kupakot. A mama ki akarta vágni a rezet, és megköszönte a segítséget:
— Danke schön!
Nevettünk. De amikor nekem kellett megértetnem magamat a reptereken, rendszerint leültettek, intettek, hogy várakozzak, amíg nem kerítettek egy olyan hölgyet vagy férfiút, aki megértette az én válaszaimat. Ily módon voltam, azt hiszem, afganisztáni menekültekkel is egy csoportban.
Nem árt tehát, ha nem csak mutogatni tudunk, hanem ismerünk valamilyen világnyelvet is a hazai mellett. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 335Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
