Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 22., csütörtök: Közélet Szentiváni híres utca![]() Uzonban Ráduly István polgármester szerint az ötvenhat munkanélkülivel, aki alkalmazottként minimálbérért közhasznú munkát végez, csak ebben az évben már spóroltak hárommilliárd régi lejt. A községháza háromezer tonna tört követ vásárolt, ezt saját gépeikkel — nagyon jó gépparkjuk van, exkavátor, talajsimító, úthenger — szétterítették az utcákon mind a hét faluban. Ezt a munkát, ha cég végzi el, legalább három és fél, négymilliárd lejt elkér érte. Így csak félmilliárd lejt kellett kifizetni, amennyiért a tört követ vásárolták a bányától. Napi nyolc órát dolgoznak szakember irányítása mellett.
Szentivánlaborfalván munka közben találtuk az útépítő csapatot. A Szélső utcát javították. Az egykori főútra tört követ terítettek, a munkások ezt elegyengetik, majd kőport szórnak erre az alapra, hogy az összekösse a burkolat anyagát. A hét faluban több mint tíz kilométer utat javítanak meg.
Az sem ártana, ha a telektulajdonosok saját portájuk előtt az árkot kiásnák, és hidat, átereszt építenének ahelyett, hogy a polgármesternek aprehendáljanak, hogy az utcáról az arra nyíló garázsba befolyik az esővíz.
Szentivánlaborfalván a telek- és épületbérlők sem szaggatják el a hámot, hogy a telephelyükre vezető utat rendben tartsák. Nem a polgármester panaszolja, hanem én mondom: az átkosból örökölt szokás és viselkedés, hogy mindenre mindig mástól várják a munka elvégzését azok helyett is, akiknek az út- és árokkarbantartás a tiszte és érdeke lenne.
A Szentivánlaborfalván áthaladó országút egyébként tisztára sepert, az út mentén sorjáznak az üvegbura alatt a taligakeréknyi, étvágygerjesztő házi kenyerek és a kürtőskalács. Ez a foglalatosság valóságos háziiparrá terebélyesedett, s aki ezt a kenyeret-kalácsot egyszer megízlelte, másodszorra nem kell biztatni, hogy erre járjon — s ezzel összefügg az is, hogy a főút mente patyolattiszta. Ezt azért is mondjuk, mert vannak nagyközségek, ahol tehénürüléktől síkos az aszfalt. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 615Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
