Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. április 28., péntek 17:01
Köszöntjük Valéria nevű olvasóinkat!

Benedek Elek: Megvendégeli Lipi bácsit (Öcsike levelei az ő nadselű gondolatairól)

2016. október 8., szombat, Kiscimbora
Édes nagyapóka lelkem, maga talán már nem is emlékszik Lipi bácsira, az undok Lipi papájára, akit én kedves fiával (mármint hogy Lipi bácsinak kedves) együtt több rendben csúffá tettem. Ő az a bácsi, aki majdnem minden nyár elején beállít az én kedves szüleimhez Balatonlellére, ahová apus rendszerint levisz minket előkúrára, s úgy aztán Kisbaconba. Egyszer úgy, mint másszor, azzal állít be: Gyerekek, itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok, hogy láthatlak, boldog vagyok, egy-két hétig itt maradok! Amint láthatja, édes nagyapó, Lipi bácsi addig potyázott az én költő apámnál (kinek én a nyomába léptem), hogy költővé lett: rímes sorokkal köszönt be. Ezúttal azonban egyedül nekem szavalta el e bájos versikét, mert kedves szüleim látogatóban voltak Balatonfüreden, magukkal vitték Andrist is, én meg egyedül maradtam otthon, hogy egész csendben írhassam meg azt a múltkori levelet. Pardon, itthon volt Zsuzska, a szobalány is, aki egy személyben szakácsné is olyankor, amikor anyus nincs itthon.
Érdekes, hogy anya megérezte Lipi bácsit. Azt mondta búcsúzáskor: – Öcsikém, drágám, én rosszat érzek. Megérzem, hogy Lipi bácsi ma beállít. Kérlek, drágám, ugrasd meg, nehogy itt találjuk. Azt kérded, mi lesz a jutalmad? Kívánj bármit, meglesz!
Na, elutaztak anyuék, s én asztalhoz ültem, tollamat tintába mártottam, s hát nem rám nyitja az ajtót, abban a pillanatban, amikor nadselű gondolatomban mélyen elmerültem, Lipi bácsi!?
– Szervusz Öcsi, itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok, hogy láthatlak, boldog vagyok, egy-két hétig itt maradok!
– Az ám, mondtam én, de elutaztak apusék.
– Hehehe, tudom, láttam őket. Egymás mellett szaladt el a vonatunk. Átköszöntem nekik.
– Igen, igen – mondám kissé zavartan –, de hosszabb időre utaztak el...
– Nekem mondnod, a tanárnak?  – nevetett a szemem közé Lipi bácsi, aki nem tanár, de tetszik tudni, Pesten ez a szójárás: nekem mondod, a tanárnak? Ami annyit jelent, nagyapóka, lelkem, hogy az illető rettenetes okos embernek tartja magát. – Nos, nos – kérdezősködött Lipi bácsi – kapok-e ebédet?
– Ebédet? – kérdeztem vissza. – Sajna, már megebédeltünk, kedves Lipi bácsi. De  valamit összekotyvaszt Zsuzska. Addig tessék leheveredni.
Azzal otthagytam Lipi bácsit, beszóltam a konyhára Zsuzskához, hogy kotyvasszon köménymaglevest, s a pecsenyének valót én azonnal hozom. S amíg ezt mondtam, már meg is volt a nadselű gondolatom: a kert hátuljánál levő tócsából békát fogok – hisz van-e finomabb pecsenye a békacombnál? Én ugyan nem ettem soha, de hallottam is, olvastam is, hogy a békacomb igen-igen finom annak, akinek a gyomra beveszi. Uccu, elő a horgot, szaladtam a tócsához, ahol oly édesen brekegtek és kuruttyoltak Brekeke apóék és Kurutty anyóék, hogy valósággal elbájoltak, s csak be kellett eresztenem a horgot, s a következő pillanatban már nagyot rándult, s én egy jól megtermett, kövérre hízott brekekét halásztam ki a tócsából. Egy-kettő, szaladtam vele Zsuzskához, kinek stanicliben nyújtottam át, akár egy bokrétát. Megmagyaráztam neki, hogy a békacomb nagy urak kedves eledele, Lipi bácsi különösen szereti, hamarosan süsse meg, de azért mégse mondja meg, hogy békacomb, hadd gondolja, hogy csirkecomb, annál kellemesebben lesz meglepve, amikor megtudja, hogy nem az.
Tíz perc sem telt belé, Lipi bácsi jóízűen csámcsogott, nem győzte dicsérni a „csirkecombot”, meg Zsuzskát, aztán mondta:
– Ejnye, ejnye, Zsuzska, lelkem, szeretem és a csirkének a hátát is, a mellét is, hozd be csak!
Nosza, hozza is Zsuzska, csak úgy beröppent a béka hátával, mellével, de még a szájával is. Hej, szegény világ, vetett ágy! – ahogy nagyapó szokta mondani a meséiben – akkorát ordított Lipi bácsi, hogy majd összeszakadt a ház. Felugrott a székből, öklendezett, közben kiabált: Csirkefogó! Csirkefogó!
Ez persze, nekem szólt, én azonban tiltakoztam e meg nem érdemelt kitüntetés ellen, mondván, hogy nem vagyok én csirkefogó, csupán békafogó! Szörnyű dühbe gurult Lipi bácsi, felkapta a táskáját, rohant ki az állomáshoz, hogy aszongya: megy Balatonfüredre, van ott neki egy igaz, jó barátja, aki őt várva várja!
– Hát csak várja! – kiáltottam én utána.
Estére hazajöttek apusék, s amikor elmeséltem, hogy ugrattam meg Lipi bácsit, hárman három felé dőltek a kacagástól. Végül, amikor magukhoz tértek, elmondták, hogy kétszer látták Lipi bácsit. Először átpápázott nekik a vonatból, másodszor azonban alázatosan kihajolt a vonat ablakán, s kiadta a finom békacombot. Szüleim szerint ezúttal nem ragyogott, mint a fekete szurok, de fehér volt az arca, mint a kikeleti hóvirág.
 
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most