Vajon milyen nevelés gyümölcse érett be  ebben a fiatalemberben, akiből később I. Ferdinand de Hohenzollern Sigmaringen néven román király lett? Ugyanis száz évvel ezelőtt, feladva Románia addigi „függetlenségét”, az Antant oldalán lépett be az első világháborúba 1916 augusztusában! Vagyis saját nemzete, „fajtája”, családja ellen támadt! A korabeli német II. Wilhelm császár azonnal ki is átkozta őt a Hohenzollern királyi házból, és a katonai válasz sem késett. 1916 végén a román főváros német kézre került, mi, magyarok is közreműködtünk abban, hogy I. Ferdinánd – kormányával – kénytelen volt Jászvásárra menekülni.
Kalandor volt-e az akkor immár ötvenegyedik évében járó román király, avagy zseniális, jövőbe látó politikus? Netán korabeli „illuminátusok” tanácsát/parancsát követte? És miként engedhette meg magának, hogy Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökösünk meggyilkolásakor ő „semleges” maradjon, ráadásul két éven át? Vizsgáljuk meg az érem túlsó oldalát!
„A háború látszólagos oka – és akkor a tömegek köztudatában csak ez élt – a trónörökös meggyilkolása. Leegyszerűsítve tehát egy nagyhatalom tekintélyén esett súlyos sérelem. Sérelmes volt-e Magyarország számára, hogy megölték Ferenc Ferdinándot? Ezt a köztudomásulag bennünket féktelenül gyűlölő Habsburgot, aki kutyaugatásnak nevezte nyelvünket, aki kijelentette – Margutti cs. és kir. altábornagy szárnysegéd emlékiratai szerint –, hogy ha trónra kerül, majd megtalálja azt a radírgumit, amivel Magyarországot leradírozza a térképről, aki szalonkocsijában ablakát lefüggönyöztette, amikor Magyarországon átutazott, mert még látni sem akarta a gyűlölt országot. Aki, amikor szeretőjét, Chotek Zsófia grófnőt feleségül akarta venni, kunyeráló levelet intézett Széll Kálmán magyar miniszterelnökhöz, hogy tekintélyével támogassa kérelmét, és eszközölje ki Ferenc József hozzájárulását házasságához, és amikor ez megtörtént, pimaszul azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök közbenjárása csak azért történt, mert a magyarok őt le akarták kenyerezni, de ez nem fog sikerülni nekik.” (Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig című könyvéből idéztem, Magvető, Budapest 1978, 36–37. oldal)
Kádár Gyula a Horthy-korszak kémelhárító vezérezredese volt, Sopronkőhida pedig Magyarország legfélelmetesebb kommunista börtöne. De nézzük, miként is vélekedik a szerző a számunkra végzetes... becsületkérdésről! „A magyar lovagiasságnak messzemenően elég lett volna, ha Ferencz Ferdinánd meggyilkolása után a magyar parlament konvencionálisan részvétét fejezte volna ki a császári háznak. Még csak nem is «őszinte részvétét!« – írja Kádár Gyula, de elfeledkezik arról, hogy kifejtse egy ilyen merész politikusi huszárvágásnak a korabeli háttérlehetőségét. Régebb a román történetírás/oktatás laposan hallgatott arról, hogy a királyi német vérág Romániát egyfajta „vazallusi” elkötelezettségben próbálta az Osztrák–Magyar Birodalomhoz „horgonyozni”, kívülről. És most egy sajtónyilvánosság előtti „gyónás” következik!
A lehető legpontosabb dokumentáltság reményében beírtam a Google Chrome keresőbe: intrarea României in primul război mondial (Románia belépése az első világháborúba). A felajánlott rengeteg információ-lehetőség között, a halmaz elején egyre rákattintottam, kapásból. Kinyílt, és én... elzsibbadtam! STRICT SECRET – ARHIVELE NAŢIONALE (szigorúan titkos – nemzeti levéltár), ez a szalagcím jelent meg az alatta olvasható cikk felett. Lapozni nem mertem, de a fél oldalt, ha már előttem állt... bevallom, hogy elolvastam, majd lélegzetemet is visszafojtva kiléptem a világhálóról. Ezúton üzenem az illetékeseknek, hogy kárt nem okoztam, digitális „hekkeléshez-krekkeléshez” nem értek, nem az én felelősségem, ami történt. Nem mellesleg ama rettenetes „titok” arról szólt, hogy Románia és az Osztrák–Magyar Birodalom 1883 októberében titkos (!) együttműködési szerződést kötött. Nos ezúton üzenem a Nemzeti Román Levéltárnak!
Lippán katona voltam, Csau’ világban, amikor a tiszti iskola könyvtárában található Șerban Rădulescu-Zoner-könyv kézről kézre járt körünkben. (România și Tripla Alianță... Litera, București, 1977) Lippai olvasmányélményem szerint ez a Hármas (osztrák–magyar–román) Szövetség olyasmi lehetett, mint modern kori NATO-elkötelezettségünk. (Ha bármely tagországot külső támadás éri, a NATO védelmére siet. Állítólag!)
...Nos Auszrtiát senki sem támadta meg 1914-ben, ő kezdeményezett háborút! A román politika (a király és tanácsosi köre) ezt a lényeges különbséget zseniálisan átlátta, és nem érezte „lovagias” kötelességének bosszút állni Ferenc Ferdinándért. Korabeli budapesti parlamenti képviseletünk eközben vakon háborúba taszította Magyarországot. A mellékelt tábori képeslap (katonai típusnyomtatvány, nem fénykép) családi ereklyénk. Apai nagymamán testvére, Gyuri küldte Zsuzsa nénjének abban a hitben, hogy a császár szavai – „Mire a levelek lehullnak”, avagy: „Ezen évben megyünk haza”– beteljesednek. Mint látható, az utóbbi optimista (németesen csengő) szöveget a tábori posta hivatalból pecsételte rá a lapokra. Akkor ki hitte volna, hogy ötször fognak lehullni a levelek, míg véget ér a háború, de szeretteink soha többé nem térhetnek haza, és hogy a   szerződésszegés  a XX. század „sikerpolitikájává”, virtusává válhat?