Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 22., csütörtök: Nemzet-nemzetiség Vizsgázik a Sapientia — de más isHiller: Emelkedik a felsőoktatás támogatása — olvasom az MTI-re hivatkozó, március 18-i keltezésű hírt a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján (www.okm.gov.hu). ,,Jövőre a jelenlegi 223 milliárdról több mint 230 milliárdra, 2010-re pedig 241 milliárdra nő a terület támogatása — közölte. A miniszter elmondta, hogy tájékoztatta a kormányfőt a Felsőoktatási Kerekasztal legutóbbi üléséről is. Beszámolója szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök támogatja a kerekasztal azon kezdeményezését, hogy a felsőoktatásban az államilag támogatott és költségtérítéses képzés között az átjárhatóság megmaradjon."
Ezek után már-már hihetetlen, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek 2000-ben megszavazott kétmilliárd forintot az utóbbi pár évben a magyar költségvetés 1,2 milliárdra csökkentette, magyarán, az a fenti juttatás kevesebb mint egy százalékával felérő összegről annak kb. fél százalékára csökkent.
Hogy az országos költségvetésnek milyen parányi töredékét teszi ki, már nem is kutatom.
Másfél milliós nemzetrész saját adminisztrálású tudományegyeteméről lévén szó, megkérdeném: hogyan választotta meg a kormány ,,nemzetstratégiai főosztályának főigazgatósága" az általa kezdeményezett vita időpontját, számolt-e azzal, az egyetem nyolcéves működésének legkényesebb időszakába érkezett? Most zajlik az intézmény akkreditálása, mely egyebek mellett a román állami társfinanszírozás előtt is megnyitná az utat, az egyetemnek viszont bevételeiből csak szűkös fenntartásra futja, holott akkreditációs követelmény, hogy annak harmadát fejlesztésre beruházza.
Tisztelettel megkérdezném továbbá, mennyire van az intézmény nemzetstratégiai jelentőségével pontosan tisztában az, aki most farag le a magyar állami juttatásokból? Arról nem is beszélve, hogy ezáltal a Bolyai Egyetem sok évtizedes intézményes nyomorát is csak súlyosbíthatja. A valamikori önálló állami tudományegyetem, mint ismeretes, az erőszakos egyesítés (1959) után fokozatosan elveszítette mind tagozati, mind kari, mind tanszéki önállóságát majdminden szakon és karon, és ma többnyire diákcsoportok szintjén vegetál. Eme teljesen kiszolgáltatott állapotában pedig, miként a közelmúlt belső vitái bizonyítják, csupán saját függőségét képes újratermelni. Igazán nem segíti a tagozatépítésben sem, aki most ,,nemzetstratégiailag" hátba döfi a Sapientiát. Melynek elsorvasztására létezik egy másik tervezet is különben: olyan hasonló profilú ellenszakokat készül indítani a kolozsvári TE Erdély-szerte és a Székelyföldön, melyek elszívnák hallgatóit. Akkor valóban bebizonyosodna, hogy a Sapientiára semmi szükség, se pénz, se diák, s a támogató megspórolhatná maradék 1,2 milliárd forintját is. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 781Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||