Egekbe szállni fel, fel, szerencse fel!

Akár százra is tehetnénk tehát a másfél évszázadnál hosszabbra nyúló bányászkodás áldozatainak számát, hiszen nem egy, a régi egyházi halottas anyakönyvekben elfekvő papi bejegyzés győz meg arról, hogy akkor is számos személy ,,a föld alatti munka áldozata" lett. A XIX. század végén alakult köpeci egykori fúvósegyesület papírjai között akadtunk olyan adatra, hogy a ,,rezesek évente szomorú zenével kísérték a temetőbe a bányaszerencsétlenségben odaveszetteket". Az első nagy katasztrófa a köpeci Géza-bányában történt, ahol a kissé rosszul sikerült topográfiai mérés eredményeként áttört a víz abba a tárnába, ahol munkások dolgoztak. A nagy nyomású vízből lehetetlen volt a menekülés, hosszú idő telt el, amíg a vizet szivattyúállomás a felszínre pumpálta, s meg lehetett keresni a bennfulladtak holttesteit. Hatan voltak: Sánta Péter (két árva fiúgyermekét e sorok írója is ismerte), Náfrádi Balázs, Mihály András, Anton Cojan, Simion Dascălu, Carol Ioan Dobriaş.

E sorok írója közel harminc esztendeig dolgozott a bányaiparban, majdnem naponta bejárt az akkori bányák tárnáiba, ismerte a bányásznemzedékeket, nemcsak a bányákból, hanem a továbbképző tanfolyamok padjaiból is. Éveken keresztül a bányász közművelődés munkásaként mint szakszervezeti kultúrfelelős, miként azt ma is tudják Erdővidéken az idősebb generációk, az is feladata volt, hogy búcsúztatót mondjon a vállalat nevében sok-sok áldozat sírjánál. Nem volt könnyű vigasztalót mondani akkor, amikor az egész falu sírt. A gyászbeszéd-gyűjteményt ma is őrzöm. Kö­pecen, Vargyason, Olaszteleken, Magyarhermányban, Szárazajtán, Középajtán álltuk körül a nyitott sírokat. Kegyetlenül fájdalmas volt a várakozás, amikor napok, egy hét múlva fogyott ki a Vargyas I. bányát elöntő víz a tárnákból, s csak akkor találták meg, hozták napvilágra a víz alatti iszapból az egyik olaszteleki bányász holttestét. Magyarhermány és Szárazajta népe ma is emlegeti találkozások alkalmával a ,,legfájdalmasabb temetést". Köpecen tiszteletes Nagy Dénes, Vargyason Dimény András, Olaszteleken Nagy Dezső, Szárazajtán Beke Tibor, Magyarhermányban Incze Sándor, Középajtán Tompa László tiszteletesek temetési prédikációit követően búcsúztatta e sorok írója az elhunytakat, bányászbarátok, munkatársak, falusfelek százai fejezték ki együttérzésüket a gyászolókkal. Az már csak a letűnt idők fintora, kivételesen kegyetlen pillanat volt, amikor az egyházfenntartási járulékával adós áldozat számára nem szólaltak meg a harangok, kegyetlen feladatként e sorok írójának kellett elmondania a vállalati búcsúztatót. Nagy úr a feledés, de akkora nem lehet, hogy végleg a múlté legyen az emlékezés. Nos, ennek az emlékezésnek gyújtotta meg a szövétnekét a Barót városi RMDSZ-választmány, amikor magyarhermányi vörös andezitből készült klasszikus obeliszkre helyezik el azoknak a névsorát, akik évtizedekkel ezelőtt életüket vesztették a szénbányák mélyén. Egybeesik ez a megemlékezés azzal az ipartörténeti momentummal, amikor a mélyművelésű bányák bezárási munkálatai véget értek, betonlappal zárták le a Rákosi aknát, alkonyát éli az a vállalat, ahol évtizedekkel ezelőtt ezrek keresték a mindennapi kenyeret.

Május 24-én, szombaton a baróti temető ravatalozókápolnája előtt ismét felhangzik a bányász fúvószenekartól a bányászhimnusz. Szomorú, de egy nemes ünnepi mementóra hívja az áldozatok maradékait, az egykori barátokat, munkatársakat.

A bányászhimnusz régi zenei emlék, énekes és hangszeres változatai rég ismerősek a magyar bányásztársadalom körében, s így Erdővidéken is. Igaz, hogy nem himnuszként, hanem bányászinduló megnevezéssel számtalanszor hangzott el az egykori Köpeci Bányavállalat bányászénekkara előadásában is szerte ebben az országban. Azoknak, akik bányászcsalád sarjai, akik bányászkolónián nőttek fel, egész életüket végigkísérte a mély érzelmeket ébresztő himnusz dallama-szövege. Így volt és van ez a mai Köpecen, Köpecbányán, Baróton, de Erdővidék minden falujában, ahol még bányász apák és nagyapák élnek.

,,Szerencse fel, szerencse le,

ilyen a bányász élete.

Váratlan vész rohanja meg,

mint bérctetőt a fergeteg.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ha elveszünk mélyen, alant,

nem lesz nekünk nehéz a hant.

Anyánk, a föld majd átölel.

Szerencse fel, szerencse fel!"

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

„Bányásznak halni szép halál,

egekbe szállni fel,

Szerencse fel!"