Vendégünk volt Tarnai Kiss László

Vigadóbeli másfél órás, telt házas előadása nagy sikert aratott, a kézdivásárhelyiek és felső-háromszékiek vastapssal jutalmazták kedvencüket, aki harmincöt éves előadói pályafutása során első alkalommal lépett fel Erdélyben. Hazautazása előtt exkluzív interjút készítettünk a népszerű énekessel.

— Harminc évvel ezelőtt jártál először Romániában, a Fekete-tengerig jutottál el magánemberként. Azóta három évtized telt el, de a kézdivásárhelyi volt az első erdélyi fellépésed. Mi ennek a magyarázata?

— A romániai rendszerváltás után több alkalommal is szóba került egy-egy erdélyi turné, de valamilyen ok miatt sosem jött össze. Legutóbb 2004-ben lett volna egy nagyobb szabású koncert Marosvásárhelyen más énekesekkel együtt, de én akkor pechemre tüdőgyulladás miatt nem lehettem velük. Utána a Nógrádi Tóth István-féle daliskola csapata járt Erdélyben. Én az általa vezetett iskolának vagyok a tanára. Akkor más elfoglaltság miatt ismét nem tudtam eljönni. Kónya Zita tanárnővel, a Siculus Rádió új tulajdonosával régi barátság köt össze, és neki biztosra megígértem, hogy fellépek Kézdivásárhelyen. Így jött össze a mostani egyetlen erdélyi fellépésem, amely remélhetőleg nem lesz az utolsó, hiszen nagyon jól éreztem magam nálatok.

— Milyen volt a Vigadóban megtartott nótaested?

— Az ember életében vannak olyan események, amelyeket úgy könyvel el, mint életének zászlóshajói. Nekem a kézdivásárhelyi fellépésem éppen ilyen volt, a közönség szeretete egyszerűen fantasztikus volt. Ez nem közhely, amit mondok, tiszta szívemből mondom, valósággal szárnyaltam, ami nagyon ritkán fordul elő velem. Ez az a helyzet, amikor az ember nem pénzért dolgozik — persze, itt is megkaptam a gázsit —, de itt most annál sokkal többről volt szó. Harmincöt éve vagyok a pályán, és nagyon bosszantott, hogy soha nem énekelhettem élőben az erdélyi közönségnek.

— Érdekelne bennünket rádiós szerkesztői munkásságod is.

— 1986-tól 1990-ig a Magyar Televíziónak voltam a szerkesztője, legalább harminc Nótaszót, Vasárnapi muzsikát szerkesztettem, minden héten volt a tévében nótaműsor. A közszolgálati televízióban akkor élte fénykorát e két sorozat. 1990-ben igazoltam át a Magyar Rádióhoz, ahová dr. Alföldi Boruss István, a Magyar Rádió népzenei osztályának vezetője hívott meg. Előbb beosztottként, majd felelős szerkesztőként dolgoztam, jelenleg pedig büszkén jelenthetem ki, hogy a Magyar Rádió hat főmunkatársa közül az egyik én vagyok.

— Erdélyben is rendkívül népszerű műsort vezettél. Mi történt a Jó ebédhez szól a nóta műsoroddal?

— Pontosan nem lehet tudni, mi volt megszűnésének az oka. Nagyon sikeres volt, nagyon szerették, az enyém a pénteki volt, és úgy szerkesztettem, hogy már akkor előkészítsem a hallgatókat a hét végi bulizásra. A Verkli helyére betettek egy másik műsort, a gépileg szerkesztett Slágermúzeumot. Ez egészen a mostani változásokig ment hajnal egytől kettőig. Ebben is jó zenék voltak, csak mondjuk, senki sem simogatta meg benne a hallgató buksiját, a Verklinek pedig ez volt a fő erénye. Középhullámra kerültünk. Két főcsapása van a dolognak. Délután egytől kettőig a nemrég alakult Régió Rádión, a vidéki stúdiók szóráskörzetében hallható. Elvileg beteríti az egész vidéket, de gyakorlatilag, sajnos, nem. Olyan nagyvárosok, mint Békéscsaba vagy Nagykanizsa, nem fogják hallani. Ugyanez az anyag, voltaképpen a Jó ebédhez szól a nóta, jelenleg déltől egyig a szintén középhullámú MR4-en megy, a 873-on. Azért kell legalább ezt az MR4-es státust megőriznünk, mert különben a műsort nem lehetne fogni Budapesten. Így találták ki, mert a Petőfi Rádió teljesen megváltozott, más, fiatal célközönséget tűzött ki magának. Abba, hogy a Petőfin megszűnt, én is belehaltam egy kicsit 2007. május 31-én, csütörtökön, amikor tizenkét év után utoljára ment. Annyit mondtam, hogy kedves hallgatóink, a Petőfi Rádió magyarnóta-műsora véget ért. Találkozunk jövő héten középhullámon, kérem keressenek bennünket, Isten áldja önöket. Igen, Jó ebédhez... ugyanúgy megy, ahogy eddig volt, körülbelül ötvenéves múltra tekint vissza. A hajnali műsoraim egyelőre eltűntek.

— Hogyan látod a magyar nóta továbbélését Magyarországon?

— A magyar nóta kétszáz éves múltra tekint vissza. Remélem, hogy ezáltal van neki jö­vője is. A magyar nótának nemzetmegtartó ereje volt, van, ami rendkívül fontos számunkra.

— Pályafutásod során tizenhat lemezed jelent meg...

— Tizenöt nótalemez után 2003-ban, harmincéves jubileumi pályafutásom alkalmával könnyűzenelemezt adtam ki. Három önálló (a Vándorfelhők fenn az égen meg a Jöhet egy vallomás, ami könnyűzene, popzene, saját szerzemények), a többi közreműködéses. Van közös lemezem Csala Judit kolléganőmmel, a Köszönöm a hűségedet és Máté Otíliával a Köszönöm a boldogságot, ezeken sajátok is vannak, illetve magyar nóták.

— Mondj valamit magadról, a családodról.

— Végzettségem szerint tanár, gyógypedagógia- és énektanár vagyok. Három gyermekem van, és mindhárman örökölték a zenei tehetségemet. A legnagyobb, húszéves Dani fiam könnyűzenei konzervatóriumba jár, és több budapesti zenekarnak a frontembere. Lányom, Alexandra tizenhét éves gimnazista, akiben van ugyan zenei tehetség, de még nem tudja, hogy mit akar csinálni. A legkisebb gyermekem, Marcell kilencéves.

— Befejezésül: mit üzennél a háromszéki rajongóidnak?

— Szeretem, imádom őket.