Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. június 26., hétfõ 03:06
Köszöntjük János, Pál nevű olvasóinkat!

Victor Drujiniu, a sikeres képregényrajzoló

2016. október 24., hétfő, Kultúrkert
Victor Drujiniu az Árkosi Kulturális Központban nyílt kiállításán. Fotó: Vargyasi Levente
Victor Drujiniu az Árkosi Kulturális Központban nyílt kiállításán. Fotó: Vargyasi Levente
Victor Drujiniu képregényrészlete
Victor Drujiniu képregényrészlete
Mindig állt mellette egy rajztanár, aki támogatta, hogy képregényrajzolói szenvedélyének élhessen, ezért hálával gondol vissza rájuk – magyarázta Victor Drujiniu megyeszékhelyi, az Árkosi Kulturális Központban bemutatott kiállításának megnyitóján. A sepsiszentgyörgyi származású képzőművész az ország egyik legismertebb képregényrajzolója, aki harmincöt évesen azt is elmondhatja magáról, hogy alkotásaiból él, s azon nagyon kevés romániai művész közé tartozik, akit mind az amerikai, mind a franciaországi kiadók ismernek.
 
 
Victor Drujiniu életútja kevésbé szokványos, könnyűnek nem nevezhető, ám a nehézségek ellenére szépnek tartja. Bár Székelyudvarhelyen született 1981-ben, hamar sepsiszentgyörgyivé vált, ugyanis hatéves korában családjával a megyeszékhelyre költözött, és már akkor megfertőzte a képregényrajzolás vírusa. Óvodásként került kapcsolatba a rajzolt történetekkel, édesapja tekintélyes Pif-kollekcióval rendelkezett, s a magazinokat lapozgatva maga is rajzolgatni kezdett. Elbűvölték a történetkockák, hobbija állandó szenvedélyévé alakult, így a képregényrajzolás életformájává, illetve megélhetési lehetőséggé vált.
Ehhez a kilencvenes évek elején Magyarországról beáramló képregények is kellettek, azokat jó barátaival, Csere Mihállyal és Kiss Bencével közösen gyűjtötték, számára ihletforrást is jelentve e lapok. Általuk ismerte meg a nagy nevű képregényrajzolókat, e művészekről ugyanis akkoriban kevesen tudtak, s e ritka alkalmazott művészeti ág ma is kevésbé ismert térségünkben. Időközben fordult a kocka, míg korábban magyarországi képregénykiadványok érkeztek régiónkba, ma már román nyelvűek is vannak a piacon, ám azok itt nem találhatók meg.
Hálás rajztanárainak: előbb a Mihai Viteazul Líceumban mondta neki oktatója, nagy butaság lenne, ha nem művészeti téren folytatná tanulmányait. A Plugor Sándor Művészeti Líceumba felvételizett, s ma már egyedül azt sajnálja, hogy nem a Hervay Katalin által irányított grafikaképzést választotta, hanem a festészetet, ám irányító tanára, Ütő Gusztáv is elfogadta szenvedélyét, felkarolva őt. Tanulmányait a Temesvári Nyugati Tudományegyetem művészeti karán folytatta, 2000-ben végzett, és azóta is Temesváron él.
Nem bánja, hogy nem grafikusként vagy festőként teljesedett ki, noha nagyon tiszteli azokat a művészeket, akik az említett téren alkotnak, és munkájukból meg is tudnak élni. Ám utóbbiak nagyon kevesen vannak, ezért sajnálja, hogy a középiskolai romániai művészeti oktatásból teljes mértékben hiányzik az, hogy a diákok figyelmét az alkalmazott művészetekre is ráirányítsák, a kreatív iparra, a mesterség gyakorlatiasabb oldalára, amely több fiatal számára jelenthetne megélhetést, mint a hagyományos művészeti ágak. Így sokan azt kockáztatják, hogy csak álmaikkal maradnak, s ez bizony nagy törést jelenthet egy fiatal, kevésbé kiforrott művész életében. Úgy véli, azoknak a diákoknak, akiket érdekel a képregényrajzolás, nagyon jól kell tudniuk rajzolni, számukra ezért az a legfontosabb, hogy minél alaposabban tanuljanak.
Első képregénye 2007-ben jelent meg, előbb az amerikai kiadóknak dolgozott, két éve pedig a franciaországiak jelentetik meg alkotásait. Franciaországban egyébként nagy hagyománya és tekintélye van a képregényeknek, számos kiadvány létezik, gyermekek és felnőttek egyaránt kedvelik ezt a műfajt. Nehéz, ám tanulságos volt az amerikai lapoknak rajzolni, naponta 10–16 órát dolgozott, sem szabadideje, sem hétvégéje nem maradt. A francia elvárások ellenben teljesen mások, elegendő napi nyolc órát dolgoznia, s jócskán marad ideje egyébre is.
Képregények tekintetében Amerikában a mennyiség, a határidő a fontos, míg Franciaországban a minőségre figyelnek – magyarázza a lényeges különbséget. „Két teljesen különböző világ”, az amerikaiakat nem érdekli a stressz, így az elmúlt két évben, amióta franciaországi megrendelői vannak, nyugodtabban tudott létezni. „Normálisabb az életem, nem kell tönkretennem magam, mint közel tíz évig” – teszi hozzá.
S hogy mikor elégedett? Amikor egy projekt legutolsó oldalát is elküldte a kiadónak, nincs annál boldogabb pillanat. „Tudom, hogy befejeztem, kész van, és a következő munkára lehet figyelni”. Persze, azt is tudja, nem feltétlenül szerencsés az elégedettség érzete, mert akkor nincs fejlődés. Szenvedélyének él, s ha netán otthon unatkozna, akkor is rajzolna, leginkább a drámai történetek érdeklik, s bár nem kifejezetten célja, de nem bánná, ha valamelyik képregénye alapján animációs film is készülhetne.
Mostani sepsiszentgyörgyi kiállítására kedvenceit, legjobbnak tartott munkáit válogatta ki, ceruzarajzai mellett digitális alkotások is láthatók, utóbbiakból állt össze a főtéri, szabadtéri válogatás is. Bár a digitális technika ma már megkerülhetetlen, szereti, ha rajzain markánsan megjelenik kézjegye, a ceruza-, illetve a tusrajz. A történetekhez, azaz szcenáriókhoz jobbára ő találja ki a karaktereket, a franciák ebben is jóval nagyobb alkotói szabadságot biztosítanak, mint az amerikaiak.
Victor Drujiniu szerint a képregények „megfogják” a gyermekeket, hiszen adott egy sztori érdekes, színes figurákkal, s ez ösztönözheti azokat, akik szeretnek rajzolni. Bár külföldi kiadóknak dolgozik, soha nem gondolt arra, hogy elmenjen az országból. Temesvárt gyönyörűnek tartja, már otthonának érzi, megszokta a nagyvárosi életstílust, sehol máshol nem élne. Különös helyzet, hogy cseperedésének színtere, Sepsiszentgyörgy, illetve mostani élettere, Temesvár egyaránt pályázott az Európa kulturálisa fővárosa címre, s hogy utóbbi nyerte el, az szerinte természetes, mert kulturális téren Szentgyörgy nem versenyezhet Temesvárral. Ám ennek ellenére örül, hogy első tárlatát Sepsiszentgyörgyön, korábbi otthonában rendezhette, mert családtagjai, barátai, volt tanárai láthatják rajzait, s mivel a reflektorfényt nem keresi, azt mondja, ez egészen más élmény, mintha műveit bárhol állítaná ki.
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most