– Augusztustól egy tulajdonképpen rajtunk kívül zajló konfliktus miatt más telephelyre voltunk kénytelenek költözni. Az emberek nagy része úgy értelmezte, hogy mi nem a jó oldalon állunk, és figyelmen kívül hagytuk a Csavargyári Vagyon Megmentéséért Egyesület követeléseit. Pedig egy ideje mindkettőnek fizettük a bért, egyiknek, mert a földhivataltól nekik volt bizonylatuk arról, hogy övék az általunk használt csarnok, a másiknak, mert egyszerűen nem engedtek be enélkül. A dolgok azonban a sorozatos telephelyfoglalások miatt odáig fajultak, hogy eldöntöttük: új telephelyet keresünk kézdivásárhelyi gyártásunknak. A Domo volt csarnokát béreltük ki, és augusztus 20-a óta ott gyártjuk a Ford 1.5 literes és 2.0 literes motorjainak kábelkötegeit. Ebben a minden érintett fél számára méltatlan és megterhelő, évek óta tartó, főként május után felfokozódott és vádaskodásoktól sem mentes történetben úgy vélem, sérült cégünk hírneve is. De a múlttal nem kívánok most foglalkozni, lezártuk azt a fejezetet. Bár jogilag még rendbe kell tenni, hiszen garanciapénzek maradtak bent, és valószínű, jogtalanul is kénytelenek voltunk fizetni bizonyos összegeket.
– Hogyan sikerült megszervezni a termelést az új helyen?
– Az új csarnokot zökkenőmentesen sikerült három hét alatt előkészíteni a költözésre a bérbeadó és vevőnk messze­menő támogatása mellett, és a megfelelő munkaviszonyokat is sikerült biztosítani. Egy hosszú hétvégén, három nap alatt, 18 kamionnal szállítottuk át az új telephelyre a gépeket és felszereléseket, a következő héten hétfőn kezdtük a termelést. Visszanyertük a megingott bizalmat a vevőnk részéről, megkaptuk a szükséges termelésindítási jóváhagyásokat, és ismét növekedhetünk létszámban Kézdivásárhelyen, de Sepsiszentgyörgyön is. Végeztünk felmérést dolgozóink között a költözés után, mindenki megnyugodott, biztonságban érzi magát.
– Miért nem a kézdivásárhelyi ipari parkba költöztek?
– Egy, a város vezetése által kiírt pályázaton megnyert csarnok beköltözési jogáról mondtunk le azzal, hogy máshova költöztünk. Pedig sokkal kedvezőbb lett volna, egyrészt hosszú távú megoldás, másrészt sokkal olcsóbb, hiszen körülbelül egyhavi bérünk kerül annyiba, mint ott egy év bérköltsége lett volna. Az ipari park átadásának csúszása, a csavargyári csarnok körüli bizonytalanság oda vezetett, hogy a vállalt 150 fős termelésnövelési tervek mögül kihátrált a vevőnk, és már szállítási képességünk is megkérdőjeleződött a júliusi kapulezárási akció miatt. Nem várhattunk tovább, lépnünk kellett, ráadásul az ipari csarnok hatósági termelési engedélyei is hónapokat vettek volna igénybe. A város vezetésének támogató hozzáállása ellenére, sajnos, minden ilyen állami, önkormányzati beruházás sok macerával jár, és az nem a mi ritmusunk. Marad az üzleti alapú és támogatásoktól mentes megoldás számunkra, úgy, ahogy az elmúlt tíz évben nem kis beruházásokkal sikerült megfelelő termelési kapacitásokat kialakítani. Ebben a megyében eddig mintegy egymillió eurót tettünk bele csak a bérelt épületekbe.
– Hány alkalmazott dolgozik most Önöknél?
– Kézdivásárhelyen közel háromszáz, Sepsiszentgyörgyön közel hétszáz, ami egyfajta visszaesés, hiszen korábban ezerhatszázan is dolgoztak nálunk. Ez elsősorban abból adódott, hogy az orosz–ukrán konfliktus miatt a Ford átrakta gyártását biztonságosabb zónákba, így csökkentek a kézdivásárhelyi gyár megrendelései. De a bizonytalanság is nagyon befolyásolja a beszállítói ipar működését, hiszen a megrendelők egy szerződés megkötése előtt ellenőrzik, hogy tényleg le tudjuk-e azt a mennyiséget gyártani olyan minőségben, amit megkövetelnek. Ha nem, másnak adják a munkát. Most éppen felmenő ágban vagyunk, növelni kell a létszámot mintegy 20 százalékkal.
– Honnan származnak az alkalmazottak?
– Az egész megyéből, sőt, még a megyehatár menti településekről is saját buszokkal szállítjuk az alkalmazottakat. Van két térképünk, ahol településenként és műszakonként bejelöltük, hány munkatárssal dolgozunk. Ezeken világosan kirajzolódik, hogy a kézdivásárhelyi üzemben nagyjából a város környéki falvakból származó munkatársakkal dolgozunk, Sepsiszentgyörgyön pedig a megye többi területéről.
– Milyen mértékű bérrel tudják motiválni az itt dolgozókat?
– Az alapfilozófiánk az, hogy viszonylag alacsony alapbérrel, de bónuszokkal dolgozunk. Vagyis nem adunk kezdetekkor magas bért, hanem azt a jó teljesítmény jutalmaként nyújtjuk. De összességében legalább annyit visznek haza alkalmazottaink, mint a hasonló profilú helyi gyáraknál. Az elmúlt három hónap átlag nettó bére Kézdivásárhelyen közel 1200, Sepsiszentgyörgyön pedig 1400 lej volt, efölött még járnak az étkezési juttatások és az ingyenes szállítás. Minket lehet szeretni vagy nem szeretni, ilyenek vagyunk a kezdetektől. A mi gyárainkban keményen kell dolgozni, munkatársaink többsége viszont tud és szeret nálunk dolgozni, kiszámítható és stabil cég vagyunk, soha egy napot nem késtünk a bérek kifizetésével.
– Sokan panaszkodnak, hogy munkaerőhiány van nálunk is. Mi erről a véleménye?
– Nem osztom ezt a véleményt. Amikor indultunk, tényleg könnyebben kaptunk munkavállalókat. De most szerintem a kérdést nem így kell feltenni. Ma egy teljesen más generációval nézünk szembe, a világ, így a munkavállalók igényei, elvárásai is megváltoztak. Főleg a Nyugatot megjártak elvárásai mások, mint néhány évvel ezelőtt. Ezeket az elvárásokat kell megtanulnunk megválaszolni nekünk, munkaadóknak. Elvárás, hogy legyen wifi az autóbuszon, a mosdó, a büfé rendben legyen, a munkahelyi körülmények megfeleljenek az európai normáknak. És ez teljesen jogos elvárás. Volt egy hasznos és tanulságos programunk idén nyáron, 97 diák jött hozzánk gyakorlatra. Ezek a fiatalok másképpen fogalmazzák meg az új időknek megfelelő elvárásaikat, mint az előző generációk. Nekünk kell megváltozni, és nem nekik. Az a nagy kihívásunk nekünk, vállalkozóknak itt a környéken, hogy megértsük és megtanuljuk jól megválaszolni ezeket az elvárásokat, és akkor mindig lesz elegendő, jól képzett és motivált munkatársunk!

(X)