Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 23., péntek: Közélet Világháló lesz, a posta kérdéses (A távközlési miniszter Sepsiszentgyörgyön)Bő hónapja megkezdett országos körútja részeként rövid látogatást tett tegnap Sepsiszentgyörgyön Borbély Károly távközlési és informatikai miniszter: az általa vezetett tárca legfontosabb programját kívánta ismertetni, és a helyi gondokról tájékozódott. Két óra alatt kiderült, hogy széles sávú internetünk valószínűleg hamarabb lesz, mint a hetvenes évek színvonalán álló postahivatalunk. Elsőként a helyi vállalkozók egy — meglehetősen kis létszámú — csoportjával találkozott a miniszter az inkubátorházban: elmondta, hogy az uniós csatlakozással a strukturális alapokból juthatunk pénzhez, a távközlés és informatika hat év alatt konkrétan 168 millió euróhoz, ami ugyan elég kis szelet a tortából, és ráadásul elég nehézkesen érhető el, de nincs más út, az adott feltételek között kell megtanulni boldogulni. A gazdasági versenyképességet növelő programban a kis- és középvállalkozások, valamint az önkormányzatok számára nemrég hirdették meg a pályázatot, az összesen kilencmillió eurós kerethez mintegy kilencszáz igénylőre számítanak. Hetven pályázat már befutott, egy sem háromszéki. E kiírásban egy-egy cég vagy önkormányzat legtöbb 25 000 euróig terjedő értékben célozhatja meg korunk csúcstechnológiáját, és a fejlesztés 80—85 százalékát fedezheti uniós alapokból — mondta el Borbély Károly, aki szerint eljön az az idő, amikor otthoni számítógépünkről intézzük hivatalos ügyeinket. Addig azonban elég sok van még, mert az 54 százalékos európai átlaggal szemben Romániában csak a lakosság húsz százaléka rendelkezik internet-hozzáféréssel, és ennek alig fele széles sávú.
Csak a hagyományos posta sorsa bizonytalan továbbra is: a valamikori elegáns, bő évtizede bezárt, azóta ,,felújítás alatt álló", valójában romos sepsiszentgyörgyi főposta épületének eladásáról a jelenleg többségi tulajdonos német távközlési vállalat hallani sem akar, legfeljebb bérbe adná annak, aki hajlandó a tatarozását is magára vállalni. Noha Borbély Károly hangsúlyozta a nyitottságot és a megoldás lehetőségét — ,,pillanatnyilag" tárgyalásokat folytatnak, ismételte —, több újságíró és a jelen levő megyei és területi (brassói) postaigazgatók is szóvá tették, hogy ezek a tárgyalások már több éve megkezdődtek, és mindeddig eredménytelenek voltak. Most is csak azt az ígéretet könyvelhették el, hogy meg kell keresni a törvényes kiutat az európai színvonalú szolgáltatás biztosításához, de azt a miniszter is elismerte, a jelenlegi postahivatal nem ügyfélbarát.
Mintegy mellékesen azt is megtudhattuk a látogatás során, hogy bár a földi és mobiltelefonos lefedettsége az országnak uniós mércével is kiváló, Málnásfürdőn és Ojtozban az egyetlen nyilvános telefonfülkét is felszámolták. Sepsimagyaróson pedig egy ideje nem jár a posta (Lisznyóból kellene átvinni), újraindítását a helybeliek petícióban kérték a minisztériumtól. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 654Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||