Az első nyolc székely érték

2016. november 5., szombat, Közélet

A székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács került be egyelőre a székely értéktárba – derült ki a Székelyföldi Értéktár Bizottság első munkaülésén, amelyet Kovászna, Hargita és Maros megyei művelődési szakemberek részvételével Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén tartottak. A Kovászna, Hargita és Maros megyei szakemberekből álló Székelyföldi Értéktár Bizottság a húsz felterjesztésből nyolcat fogadott el az első munkaülésen.
 

 

Az ülést megelőzően a résztvevők szakmai konferencián mutatták be az értéktár megvalósítása érdekében végzett munka eddigi eredményeit, és Békés megyei értékekkel ismerkedtek meg.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megnyitón elmondta, körülményesen indult, de helytálló szakmai javaslatok nyomán szépen alakul az értéktár, amely azért is készül, hogy a többségi nemzet is meggyőződhessen arról: a székelyföldi értékek az egész országot gazdagítják. Szakáli István Loránd, a budapesti kormány agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára ismertette a magyar értéktár megalakulásának történetét, hangsúlyozva, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar nemzet értékeiről szól. Az államtitkár szerint a helyi értékek erőforrások, ezért arra kell törekedni, hogy partnerségek által igazi társadalmi mozgalommá váljon ez a kezdeményezés.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke arról számolt be, hogy Békés megye 75 településéből 45-ben működik értéktár, és 29 megyei értéket fogadtak el eddig. A Székelyföldi Értéktár Bizottsággal kapcsolatosan kiemelte, jó lenne, ha közös informatikai háttér és közös arculat kialakítása által is folytatnák az együttműködést. Hegedüs Csilla, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke gratulált a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulásához, majd kifejtette, hogy az értéktár eszköz, amelyet legalább négy területen lehet hasznosítani: a turizmusban, az oktatásban, az integrált fejlesztésben és a közösségépítésben. Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója az értéktár további kiaknázási lehetőségeiről és felelősségéről beszélt, rámutatva, hogy érdemes lenne a vállalkozók és a fiatalok bevonzására is figyelni ilyen szempontból. Bihari Béla, a Gnome Design & IT Solutions vezetője a népszerűsítéséhez szükséges digitális technika mai lehetőségeiről beszélt, az interakció fontosságát hangsúlyozva.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2016-11-05: Közélet - Szekeres Attila:

Az áldozatokra emlékeztek Barcaföldváron

Mintegy százötven megemlékező gyűlt össze Barcaföldváron, az egykori 2-es számú fogolytábor utolsó tömegsírja fölött kialakított emlékkertben napsütéses időben tegnap délután, a nemzeti gyásznapon. A hidvégi és helybeli magyarokon kívül szép számban voltak brassóiak, bölöniek, uzoniak, ürmösiek, sepsiszentgyörgyiek, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki tagjai, az egykori Erdélyi Magyar Ifjak brassói meghurcoltjai, a Vitézi Rend több székkapitányságának képviselői, RMDSZ-es tisztségviselők.
2016-11-05: Közélet - Mózes László:

Idehozzák a szórványt (Népzene- és néptánctalálkozó)

Színes palettát kínálnak az érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozón, amelyre főként szórványbeli hagyományőrzőket várnak – hangoztatták tegnapi sajtótájékoztatójukon a szervezők. November 11–13. között a rendezvénynek huszonnyolcadik alkalommal ad otthont a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány, az erdélyi zenészek mellett fellép a budapesti Duna Művészegyüttes is.