Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. június 23., péntek 06:24
Köszöntjük Zoltán nevű olvasóinkat!

Biztonságot a gazdáknak

2016. november 15., kedd, Gazdakör
Zágonban nagy érdeklődés övezte a gazdakonzultációt. A szerző felvétele
Zágonban nagy érdeklődés övezte a gazdakonzultációt. A szerző felvétele
Az elmúlt héten Orbaiszéken zajlottak a Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője által kezdeményezett gazdakonzultációk. Az igazgatót elkísérte körútján Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke, valamint ifj. Orbán Miklós, az AgroSIC Közösségek Közötti Társulás igazgatója. A találkozások során az agráriumot érintő legégetőbb gondokról érdeklődtek a szervezők, ugyanakkor a gazdákkal közösen próbálták megfogalmazni a megoldásokat, amelyek nemcsak a termelőktől, hanem a politikumtól is függenek.
 
 
Zágonba a helybéliek mellett Nagyborosnyóról, Lécfalváról, Cófalváról, Feldobolyból, Papolcról is érkeztek gazdák. A több mint ötven résztvevő mellett jelen volt Kis József polgármester és a Zágoni Gazdák Egyesületének vezetősége is. Zabolán Fejér Levente polgármester és Demes Botond alpolgármester fogadta Kön­czeit és csapatát. A beszélgetések során kiderült, a gazdák problémái településtől függetlenül azonosak. Nyilvánvalóvá vált, a termelők a politikumtól várják a megoldásokat, azt kívánják, hogy a parlamentben, az agrártárcánál komoly, megbízható, a gazdák meglátásaira adó képviseletük legyen.
Könczei Csaba a felvetett kérdések alapján megfogalmazta: a gazdáknak biztonságra van szükségük. A biztonságot több tényező jelenti, a termelők hozzáállása mellett a törvényeknek, rendeleteknek, előírásoknak is gazdabarátoknak kell lenniük – hangsúlyozta. A jelenleg érvényben lévő törvénykezés átláthatatlan, nehezen, többféleképpen értelmezhető, gyakran változó – ezen változtatni kell. A gazdáknak könnyen értelmezhető, hosszú távon érvényes, nem a kiskapuk létére alapozott törvényekre, előírásokra, rendeletekre van szükségük – jelentette ki. Pillanatnyilag a gazdálkodás nem tervezhető, ez a jelenlegi rendszer hibája is. Többek között a mezőgazdasági támogatások folyósításának idejét, mértékét kell pontosan ismerniük a gazdáknak. A támogatások fontos részét képezik a termelési folyamatnak, sok esetben ezek jelentik a biztonságot, a gazdálkodás tervezhetőségét.
A vadkárok (és a természeti tényezők: fagy, árvíz, sáska, egerek, jégeső stb.) gyakran ellehetetlenítik a termelést. A kár megtérítésére létezik törvényes keret, de a kifizetések megengedhetetlenül sokat késnek. Be kell vezetni: ha a gazda harminc napon belül nem kapja meg a kártérítést, akkor ne csak a fizikai kár értékét fizessék ki neki, hanem pótolják a produktív értéket is – fogalmazta meg Könczei. Például, ha a medve megöl egy tehenet, és a gazda csak három év múlva kapja meg a kártérítést, közben kiesik a tejtermelés, a borjú és nem utolsó- sorban a támogatás – magyarázta a hátrányokat.
A tej – és más agrártermékek – értékesítése is gondot jelent a gazdáknak. A megoldást a közös, szövetkezeteken keresztül való eladás jelentheti – példaként erre a felső-háromszéki tejtermelőket összefogó KézdiLactoCOOP szövetkezetet hozta fel Könczei. Az élő állatok értékesítése terén a zágoni gazdaegyesület tett lépéseket, gyűjtőpontot épít, amely később karanténfarmmá bővíthető. Ez nemcsak a zágoni állattenyésztőknek, hanem a környékbeli állattartóknak is jelentős hasznot hozhat, a nagy számban, jó minőségben ajánlott állatok ára jóval nagyobb lehet, mint az egyéni gazdaságokból eladottaké.
Az illegális legeltetés komoly károkat okoz a gazdáknak. Kiküszöbölése komoly feladat, a jelenlegi törvénykezés nehézkessé teszi a bűnösök kérdőre vonását, büntetését. Alapfokon megyei szinten kell határozni ebben a kérdésben, a rendelkezést községi szinten, a helyi jellegzetességek figyelembe- vételével lehet jobbítani. Az is fontos, hogy a gazdák minden kárt jelentsenek, ne bízzanak abban, hogy a kárt okozó állatok – főként juhok – gazdáival egyezségre tudnak jutni. Ez legtöbb esetben nem válik be, a földtulajdonost védő, gyorsan alkalmazható törvénykezés, határozathozatal adja a biztos és járható utat – mondta Könczei Csaba.
A gazdakonzultációk sorozata a héten is folytatódik. Szerdán délután négy órakor Csernátonban a könyvtárban várják a gazdákat, pénteken Bereckben kerül sor találkozóra.
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most