Sepsiszentgyörgy, 2017. október 19., csütörtök 08:25
Köszöntjük Nándor nevű olvasóinkat!

Minden elpusztult kérődzőt jelenteni kell (Járványmegelőzés az állategészségügyben)

2016. november 22., kedd, Gazdakör
A szarvasmarhák szivacsos agyvelőgyulladásának (közismert nevén kergemarhakór) és a juhok súrlóbetegségének (idegrendszeri tünetekkel járó kórkép) felügyeletére hívja fel a figyelmet a megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság vasárnap kiadott közleménye a jelenlegi országos és nemzetközi járványtani helyzetre való tekintettel.

Mindkét betegségre szigorú előírásokat és szabályokat dolgozott ki az Európai Bizottság (EB), ezek az EU minden tagállamában kötelező érvényűek. A rendelkezések a gazdákra és az állatorvosokra is kiterjednek.
Az állattartó gazdák minden elhullott vagy levágott kérődző állatot kötelesek bejelenteni a helyi állatorvosnál a kötelező mintavétel, illetve a helyi polgármesteri hivatalnál a tetemek elszállítása és elhamvasztása végett. Az önkormányzatoknak szakcéggel kell szerződniük az állati melléktermékek megsemmisítésére, amit a helyi költségvetésből fizetnek, ha magángazdák állatairól van szó, engedélyezett telepek esetében pedig a tulajdonos állja a számlát.
A közlemény a helyi állatorvosok kötelességeit is felsorolja: miután a gazda jelenti a szarvasmarha vagy a juh elpusztulását vagy levágását, az állatorvosnak ki kell mennie a helyszínre, és mintát kell vennie (az állat egész fejét) a következő célcsoportokból: szarvasmarhák esetén minden 24 hónapon (két éven) felüli, kényszerből levágott vagy elhullott, illetve minden 30 hónapon (két és fél éven) felüli, saját használatra levágott állattól, juhok és kecskék esetén minden 18 hónapon (másfél éven) felüli, elhullott vagy levágott állattól. Ha ezek a mintavételek és elemzések elmaradnak, az EB megbüntetheti a román államot és az állategészségügyi szolgálatokat.
A gazdák is büntethetők, és az anyagi támogatásokat is elveszíthetik – részben vagy egészben –, ha nem jelentik elhullott vagy levágott állataikat, az állatorvosok pedig akkor vonhatók felelősségre, ha nem szállnak ki és vesznek mintát egy-egy ilyen bejelentés után.
Tájékoztatójában dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos tudatja: ne áltassa magát senki, az állatok mozgása számítógépes rendszeren könnyűszerrel követhető akkor is, ha nem minden példány szerepel a nyilvántartásban; megvannak ehhez az informatikai, szakmai és gazdasági kulcsok, nem érdemes kibúvókkal próbálkozni.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2016-11-22: Gazdakör - Bokor Gábor:

Piacorientáltságot és hatékonyságot ajánlottak a gazdáknak

A magyar tudomány napja égisze alatt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) agrártudományi szakosztálya XII. alkalommal szervezett konferenciát. Az erdélyi agrárium – kihívások és lehetőségek a harmadik évezred küszöbén című értekezletre szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában került sor. Társszervezőként közreműködött az illyefalvi LAM Alapítvány és a Sapientia EMTE. Itthoni és magyarországi kutatók, szaktekintélyek, egyetemi oktatók tartottak előadásokat, politikus agráriummal kapcsolatos meglátásait is megismerhette a népes közönség. Külön értékelendő, hogy a gyakorló mezőgazdászok, szakemberek mellett sok fiatal is jelen volt a konferencián, ami azt mutatja, a felnövő nemzedékek érdeklődnek a mezőgazdaság iránt.
2016-11-22: Gazdakör - Bokor Gábor:

Támogatás sertésvásárlásra

Újabb de minimis támogatást vehetnek igénybe a gazdák, ezúttal a sertéstenyésztők kérhetik azt. Olyan kis összegű juttatásokról van szó, amelyek összértéke három egymást követő évben nem haladhatja meg a 15 000 eurót egy igénylő esetében.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.9032 RON
100 HUF = 1.4872 RON
1 EUR = 4.5841 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: