Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. február 21., kedd 23:07
Köszöntjük Eleonóra nevű olvasóinkat!

Változik az engedélyezett fizikai személyek és egyéni vállalkozások bejegyzése

2016. december 6., kedd, Gazdakör
Január 17-én lépnek érvénybe és ezáltal kötelezővé válnak az idei 182-es számot viselő törvény előírásai. A törvény a 2008-beli 44-es sürgősségi kormányrendeletet hagyja jóvá, amely alapján a cégbíróságon jegyzik be az engedélyezett fizikai személyeket és egyéni vállalkozásokat. Életbelépése bizonyos változásokat is hoz a pályázni óhajtó mezőgazdászok számára. Ezekről kérdeztük Szakál Andrást, a megyei vidékfejlesztési hivatal igazgatóját.
 
 
„Köztudottan a vidékfejlesztési alapoknál a pályázó nem lehet fizikai személy, valamelyik cégbíróságon is bejegyzett gazdálkodási formát kell választania. Így lehet engedélyezett fizikai személy (PFA), egyéni vállalkozás, családi vállalkozás, illetve korlátolt felelősségű társaság (cég). Természetesen elfogadott a termelői csoport, szövetkezet, illetve mezőgazdasági társulás is. Az említett törvény a pályázni akaró gazdáknál azt a változást hozza, hogy az engedélyezett fizikai személy bejegyzésénél ezentúl legtöbb öt tevékenységi területet engednek beírni a megfelelő kódszámmal (CAEN). Az eddigi rendelkezések értelmében az új vállalkozás alapszabályában rengeteg tevékenységi területet lehetett engedélyeztetni.
Minden gazdasági tevékenységnek egy kódszám felel meg. Csak példaként említek néhányat: a gabonatermesztési kód a 0111, a zöldségtermesztés kódja a 0113, a gyümölcstermesztésé a 0124, a fejőstehenek tartásának kódja a 0141, a juhtartásé 0145, a sertéstartásnál 0146, a vegyes, földművelést és állattenyésztést is magában foglaló kód a 0150. Ezeket fontos tudni, mert egy pályázónak az új vállalkozás bejegyzésekor olyan tevékenységi kódokat kell beírnia az alapszabályzatába és engedélyeztetnie, amelyek egészében lefedik a gazdaság fejlesztésére irányuló, uniós pénzekből megvalósuló befektetések körét. A törvény azt is kimondja, hogy az engedélyezett fizikai személy  egyéni munkaszerződéssel legtöbb három személyt alkalmazhat, ez azért jó, mert például a fiatal gazdák vidéki megtelepedésének támogatásánál (6.1-es intézkedés) az alkalmazottak bére belefoglalható a pályázat útján kapott pénzek elszámolásába. Ha a pályázó új, egyéni vállalkozást (Întreprindere Individuală) jegyeztet be, akkor legtöbb tíz területet (a megfelelő CAEN-kódszámmal) jelölhet meg és engedélyeztethet. Ebben az esetben a vállalkozás legtöbb nyolc személyt alkalmazhat. Azon engedélyezett fizikai személyek és egyéni vállalkozások számára, amelyek a törvény életbelépése előtt létesültek, legtöbb két év áll rendelkezésre, hogy a cégbíróságon kérjék a bejegyzésben szereplő kódszámaik megváltoztatását, illetve azok számának csökkentését a megengedett öt, illetve tíz tevékenységi területre. Itt viszont vigyázni kell, hogy milyen tevékenységeket hagynak meg a cégbejegyzésben, mert a vidékfejlesztési iroda szakemberei minden egyes kifizetésnél alaposan ellenőrzik a pályázó cég részletes adatait” – mutatott rá az igazgató.
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most