Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 28., szerda: Közélet Elkészült az önkormányzati program (Kampányban az RMDSZ)Az elmúlt héten is folytatták a szakmai találkozókat az RMDSZ sepsiszentgyörgyi tanácstagjelöltjei. Tóth-Birtan Csaba a nagykereskedőkkel lezajlott megbeszélés következtetéseként elmondta: egyértelműen megfogalmazódott a kérés, a városi tanács a jövőben ne hagyja jóvá több szuper- és hipermarket építését, ha mindenképpen szükség van ilyenekre, akkor ezek kerüljenek távolabb a megyeszékhelytől. Ugyancsak ezen a találkozón fogalmazódott meg az igény az oktatás elitebb formájának kialakítására, a magániskolák létrehozása nem az önkormányzat feladata, de támogathatják az ilyen kezdeményezéseket.
Sztakics Éva a katolikus egyház vezetőivel és az ifjúság képviselőivel folytatott megbeszélések következtetéseit összegezte. A fiatalok szeretnék, ha külön alap állna a tanács rendelkezésére programjaik, pályázataik finanszírozására, a civil szervezetekkel ellentétben ők jónak találják, hogy a testület több, kisebb rendezvényt támogat. Felvetették a gördeszkapálya létrehozását, az Állomási-tó rehabilitálását, de egy ifjúsági ház alapítását is. Kérték lakónegyedi sportpályák létesítését, úgy tűnik, ez esetben a legjárhatóbb út az iskolákat felszólítani, hogy bocsássák a gyermekek rendelkezésére délután is a sportpályákat — véli Sztakics Éva. Jó ötletekkel szolgáltak a fiatalok a Lábas Ház irodáinak szétosztására, azt javasolták, egy év után vizsgálják felül a szerződéseket, és csak azoknak a civil szervezeteknek hosszabbítsák meg, melyek valóban dolgoztak, de ajánlották azt is, aszerint állítsák fel a székhelyhez jutó szervezetek sorrendjét, hogy melyiknek sikerült több pénzt összegyűjtenie az adókból felajánlott két százalékból. A fogyatékkal élők képviselőivel tartott megbeszélésen a járdafelhajtók hiányát vetették fel, és azt, hogy továbbra is lehetetlen tolókocsival, babakocsival autóbuszra szállni. Sztakics Éva elmondta, figyelnek erre, a most vásárolt buszokra kicsit késve, de június elején megérkeznek az emelők. A fogyatékkal élők azt is kérték, bízzák civil szervezetekre a róluk való gondoskodást, az önkormányzat pedig anyagilag támogassa ezek működését. Tóth-Birtan Csaba közölte, elkészült önkormányzati programjuk, kis füzetbe is összegyűjtötték a legfontosabb tennivalókat, s ezt majd a következő napok utcai kampányai során osztogatják. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 797Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||