Sepsiszentgyörgy, 2017. november 20., hétfõ 15:24
Köszöntjük Jolán nevű olvasóinkat!

Délutáni oktatás Árkoson

2016. december 14., szerda, Faluvilág
A két délutáni csoport. Fotó: Kovács Zsolt
A két délutáni csoport. Fotó: Kovács Zsolt
A megye több más települése után Árkoson is beindult a délutáni oktatás, amelyet a Diakónia Keresztyén Alapítvány működtet a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezetével (HEKS), valamint a megyei és helyi tanáccsal partnerségben. A programról Makkai Péter lelkipásztort, a sepsiszentgyörgyi Diakónia igazgatóját, Hunyadi Olga igazgatónőt és Oláh-Badi Éva délutáni oktatót kérdeztük.
 
 
„A délutáni oktatás Árkoson része egy nagyobb projektnek, amely már három éve elindult a megyében. Első évben három településen kísérleteztünk, tavaly már tíz csoportunk volt, jelenleg pedig hússzal dolgozunk” – nyilatkozta lapunknak Makkai Péter lelkipásztor, aki szerint az árkosiak régi vágya vált valóra: sok szülő azért íratta szentgyörgyi iskolába gyermekét, vagy azért kellett gondozót fogadnia mellé, mert nem volt, akire hagynia délután, amíg végzett a munkával. A lelkész szerint ez a gondolat szülte korábban az árkosi bölcsőde beindítását is: miért utazzanak fölöslegesen, ha helyben is meg lehet oldani a gyerekek felügyeletét.
Makkai Péter arról is beszámolt, hogy sok utánajárással, szervezéssel, adminisztratív munkával jár a délutáni csoportok megszervezése és működtetése, annál is inkább, hogy a Diakónia meleg ebédet is biztosít, ezért meg kellett oldani az ételszállítást az ebédlőhelyiség, a mosogatás és egyéb gondok mellett. Mint mondta, a végső cél az lenne, hogy a román kormány belássa: ez valóban fontos a gyerekeknek, és elkezdje maga megvalósítani a projektet, hiszen a tipikus hazai példa szerint van délutáni oktatási törvény, de pénz hiányában nem működik. Ami Erdély más megyéi – Hargita, Maros, Fehér, Kolozs, Szilágy – mellett Kovászna megyében is megvalósult, az jelenleg elképzelhetetlen volna a svájci HEKS támogatása nélkül, amely a Diakónia, a Caritas és más partnerszervezetekkel közösen működteti ezt az oktatási hálózatot.
Hunyadi Olga, az iskola igazgatónője szerint a város közelsége nagyon sok diákot elszív Árkosról, de ők igyekeznek mindent megtenni azért, hogy megtartsák a tanulókat, próbálnak minden szinten lehetőséget kínálni az árkosi szülőknek, hogy helyben megoldhassák gyerekeik taníttatását és délutáni felügyeletét, azontúl pedig az is fontos szempont, hogy támogassák azt a néhány hátrányos helyzetű családot, akiknek sokat jelent a délutáni oktatással együtt járó meleg ebéd. Mint mondta, a szülők nagy része örült a lehetőségnek, gyorsan beteltek a rendelkezésre álló helyek.
Oláh-Badi Éva tanárnő lapunknak elmondta, Kovács Zsolttal közösen tanítják a két délutáni csoportot, amelyekbe összesen huszonnégy gyerek jár, nulladiktól negyedikig vegyesen, és az úgymond rászorulók mellett olyan szülők is beíratták gyerekeiket, akik egyszerűen fontosnak tartják a délutáni foglalkozásokat. A tanárnő arról is tájékoztatott, hogy a délutáni oktatás heti négy napon át, hétfőtől csütörtökig az iskolai órák befejezésétől 16 óráig tart, hogy ebben az időben a Márton-napitól a Mikulás-ünnepségen keresztül sok tematikus tevékenységet is szerveznek, és hogy igyekeznek olyan családias hangulatot teremteni, amilyen sajnos, otthon sem adatik meg minden gyermeknek.
Hozzászólások
2016-12-14: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Adventben Mezőföldön

Szentkatolnától Kézimartonfalváig nem találni olyan templomot, ahol ne lobogtak volna már a harmadik adventi vasárnap gyertyái. Borongós decemberre virradtak a mezőföldi falvak, mintha megülte volna az adventi csend, egyfajta várakozás hangulata. Az óvodások és iskolások színes rajzai, az iskolapadokon álló kis koszorúk mind-mind erről tanúskodtak.
 
2016-12-14: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

A hosszú távú üzlet bizalomra épül (Magánvállalkozás)

Az egykori sepsikőröspataki külszíni szénfejtés helyén alakult tó partján áll egy új raktárépület. Bárki belép, azonnal érzi, itt illatos termékekkel foglalkoznak. Nem szépítőszerekkel, hanem teával. Itt csomagolják ugyanis Európa egyik (ha nem a világ) legismertebb teáit. Hogy miként kerül a bécsi Demmers teaház képviselete és logisztikai központja egy még kietlen székelyföldi bányató partjára, arról Szarukán Lászlóval, a kirendeltség egyik tulajdonosával, az itteni részleg Kolozsvárról indult vezetőjével beszélgettünk.