Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. augusztus 24., csütörtök 02:20
Köszöntjük Bertalan nevű olvasóinkat!

Háromszék legidősebb vadásza

2016. december 20., kedd, Emlékezet
A szerző felvétele
A szerző felvétele
Dálnok legidősebb házaspárja a 342. szám alatt lakó Porum-Kerekes Zsigmond és Margit, akik 63 évvel ezelőtt keltek egybe. Zsiga bácsit a minap vadászszenvedélyéről és világháborús élményeiről faggattuk. Dózsa szülőfalujában ő az egyetlen életben levő volt hadifogoly. Vadászpuskáját 1965-ben vásárolta, s azóta nem vált meg tőle. A 91 éves Zsiga bácsi most is jó egészségnek örvend, és rendszeresen eljár vadászni. Tagja a bodoki és a Vad Természet Vadászegyesületnek.   
Utász honvédként szolgált
− 1925. július 28-án születtem Dálnokon. 1943 októberében soroztak be leventekatonának a magyar hadseregbe – meséli Zsiga bácsi –, és már abban a hónapban „bevagonéroztak”, és elvittek Désre, ahol kiképeztek a 10. utász zászlóalj honvédjének. A Marosra jártunk gyakorlatozni, hidakat vertünk. 1944-ben elvittek Ukrajnába, Kis- és Nagyberezna környékén teljesítettem katonai szolgálatomat. Feladatunk a partizánvadászat volt, de az ott lévő két századot azzal is megbízták, hogy egy fűrésztelepet őrizzen.
Kolozsvárra hoztak vissza, onnan Tordára vezényeltek. Egy kicsi faluban, Királyréten két hétig tűzharcba kerültünk az oroszokkal. Bombáztak minket repülőkről. Mi, akkor még 18–19 esztendős kölykök, úgy megállítottuk az oroszokat, hogy nem tudtak továbbhaladni. Csak azért vonultunk vissza, mert ha nem, bekerítettek volna. Úgy visszavonultunk, hogy Lengyelországig meg sem álltunk. Hidakat robbantottunk és haladtunk tovább az oroszok előtt. 1944 októberében Horthy Miklós kormányzó letetette a fegyvert, de Szálasi hamar visszavetette, kellett harcolni tovább.
Szovjet hadifogság
− Egyszer csak bekerítettek az oroszok. A parancsnokunk kiadta a parancsot, hogy tegyük le a fegyvert. Nálam egy golyószóró volt, úgy „sepertem” vele az ellenséget, hogy csoda, de nem lehetett tovább lőni az oroszokat. A hátizsákomban ott volt a civil ruhám. A katonamundért hamar levetettem, és átöltöztem civilbe...
1944. október 9-től 1945. április 9-ig voltam szovjet hadifogságban Nagybereznán, Kárpátalja északnyugati részében egy lágerben. Egy uradalmi birtokon alakították ki a lágert, ahol több ezren voltunk. Az élelmezés erősen gyenge volt, de nem vittek munkába. Nekem szerencsém volt, a civil ruhámnak köszönhetően kidobtak a lágerből, de a többieket vagonokba rakták, és elvitték a Szovjetunióba, Szibériába. Velem volt még innen, Dálnokból Bogyó Pisti és Kiss Berci, akik csak három esztendő múlva kerültek haza. Másfél hónapig jöttem, éjjel csűrökben húztam meg magam, nappal, ahol áthaladtam, kéregettem ételt. Megsajnáltak, és így kaptam élelmet. Útközben orosz katonákkal is találkoztam, akik elvették ugyan a csizmámat, de nem bántottak, és szerencsémre a hátizsákomban nem kutakodtak, így a tartalék bakancsommal egészen Máramarosig jutottam el. Ott ismét megfosztottak a lábbelimtől. Ősz végére járt az idő, ezért a lábamat kapcába bugyoláltam a hideg ellen.
1945 tavaszán érkeztem haza Dálnokba. Abban az időben az a veszély fenyegetett, hogy engem is elvisznek a románok az úgynevezett répásokkal. Az embereket hivatalosan répát szedni vitték, de legtöbbjük sosem tért haza. Az volt a szerencsém, hogy nagybátyám börtönőrként dolgozott, s ő valamit sejthetett, így a tanácsára nappal felmentem az erdőbe, s heteken át csak éjjel mertem otthon tartózkodni. Így a répásokat is megúsztam. Két évig aztán elszegődtem egy útkészítő svéd vállalathoz. Ploieşti-től Bukarest irányába csináltuk a műutat. 1949-ben hazajöttem. Abban az évben államosították a dálnoki birtokokat. Beálltam az akkor alakult állami gazdaságba, ahol 1989-ig dolgoztam. Voltam molnár, csoportfelelős, gépkocsivezető, ezért van egy kis nyugdíjam.
Maurerrel is vadászott
Zsiga bácsi 1965 májusától rendelkezik vadászengedéllyel, melyet az akkori kézdivásárhelyi rajoni milícia adott ki.
− A forradalomig megvolt a fegyverem – tért rá vadászélményeire –, de utána problémáim akadtak a rendőrséggel. Volt Kézdin egy Tudoran Codruţ nevű hadnagy. Csernáton és Albis között nyúlra vadásztunk, és ott találtunk egy medvebőr darabot. Valaki feljelentett, és ezért négyünktől, akik ott vadásztunk, elvették a fegyvert. Miután kivizsgálták az esetet és rájöttek, hogy semmi közöm a medvebőrhöz, behívattak a rendőrségre, és vissza­adták a puskámat. 1989 után egy ideig a megyei Vadász-Horgász Egyesülethez tartoztunk, de miután a dálnoki vadászterületek a bodoki vadászegyesület ügykezelésébe kerültek, velük járok vadászni farkasra, vaddisznóra, vadrécére és nyúlra. Fodor István bodoki polgármester a főnököm, nagyon rendes ember. Azt lövök, amit szabad. Ion Maurer egykori miniszterelnök is nagyon szeretett Dálnokban vadászni. Elég gyakran jött ide, és kellett vigyük magunkkal, de már túl öreg volt, a hegyre már nem tudott kimenni, télen lovas szánkóval vittük. Olyan helyre ültettük, ahol mindig jól tudott lőni, főleg a vaddisznókat kedvelte. Mindig fővárosi testőrökkel érkezett, soha nem jött egyedül. Azok jobbról és balról ültek tőle, és töltötték a fegyverét. Már pontosan nem emlékszem az évre, de a Szentkatolnán született Luka László akkori pénzügyminiszter is járt Dálnokon nyúlra vadászni...
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most