Kászoni Zoltán bátyánk szöges bakancsa (A túlélés esztendei)

Erdély-nézőbe érkező magyarországi csoportok élén látni-hallani, amint áradó jókedvvel, epés humorral és imponáló táj- és históriai ismerettel, szenvedélyes szülőföldszeretettel kalauzolja és hozza olyan helyzetbe vendégeit, hogy essenek szerelembe Transzszilvániával.

Idős barátunk egy ideje Budapesten él. Itthon is otthon, Magyarországon húsz könyve jelent meg, ebből tizenhárom magyarul, hét román nyelven. Születési évfordulója alkalmából a budapesti szaklapok testes életpálya- és életműméltatásokkal köszöntötték. Ezekből tudtuk meg többek között, hogy az első magyar nyelvű halászati szakkönyvet Romániában Kászoni Zoltán írta (1959), de könyvei tükréből is kiolvasható, hogy nemcsak a halászat és a vadászat a szenvedélye, hanem az erdélyi magyar múlt, Erdély nagyjainak tisztelete, Szé­kelyföld jó hírének, szép nevének világgá harangozása. Wass Albert iránti mély tiszteletét nagy formátumú képes albummal rótta le, tulajdonképpen Budapest és Bukarest helyett Zolti bácsi egyike azoknak, akik a nagy erdélyi írót az ellene felhozott hamis vádak alól felmentették és rehabilitálták.

Kászoni Zoltán a szó mindenféle értelmében világjárt és világot látott ember. Baróton született, édesapja, Kászoni Gáspár, akinek nevét ma a Baróti Múzeum viseli, bölcsője mellé szöges bakancsot, botot és hátizsákot helyezett — a brassói Encián Turistaegyesület alapítója volt —, hogy fia kövesse példáját, és természetszerető, természetjáró férfivá cseperedjék.

Lévén kiváló tanuló és társadalmi eredetére nézvést az osztályharcos szemléletű kor követelményeinek megfelelő — szerény jövedelmű órásmester fia volt —, Moszkvába irányították, az ottani Halászati és Halipari Egyetemen szerzett halbiológusi és halászati mérnöki kiképzést. Itt ismerkedett meg feleségével, Irénkével.

Itthon, Erdélyben előbb a halastavairól híres Mezőzáhon főagronómus — innen eredeztethető Wass Albert-rajongása —, később mondhatni szédületes szakmai karriert futott be. Erdély, Bánság és a Partium halászati felügyelője, majd a bukaresti Halászati Kutatóintézet laborfőnöke, később igazgatója. Másfél évtizedig halászati államtitkár, a román óceáni halászflotta egyik létrehozója, az óceáni halászatot személyesen is szervezi, és ebben orosz baráti-szakmai kapcsolatait Grönland partjainál is maximálisan érvényesíti. Hosszú ideig a Román Országos Vadász- és Horgászegyesület alelnöke, később, egy híján másfél évtizedig ennek főtitkára.

Gyerekei a Ceauşescu-diktatúra magyarokat szorongató éveiben sorra elhagyták az országot. Zolti bácsi a hatalom kancsal szemé­ben megbízhatatlanná vált, s bukaresti állásából eltávolították. Nekünk, háromszékieknek szerencsénkre, mert szü­lőföldjére visszaérkezve néhány hasznos évet tölthetett a megyei vadászati és horgászati szférában. Ké­sőbb Ausztriában élő gyerekei közelébe igyekezve Budapestet választotta lakhelyéül.

Zolti bácsi nagy lokálpatrióta. Nyolcvanadik születésnapját sem egymagában ünnepelte. Olvasom azt az Emléklapot, amelyet Barót polgármesterével, Nagy Istvánnal együtt jegyez, s amelyből megtudhatom, hogy 2008. május 15-én az 1928-ban Baróton született 66 lány és fiú közül ma élő 32 személy, ki az idén lépett 80. életévébe, a szeretet jegyében találkozott, és felmutatta életének értelmet adó családi, közösségi gyarapodását, megemlékezve az életből eltávozott évjárattársakról is.

Emléklapjuk mottójául a mindannyiunkhoz szóló idézetet választották: Ne hagyjátok a templomot, a templomot és iskolát!