KármentőKormányozatlanul

2016. december 30., péntek, Jegyzet
Kuti János

Mindenki abban reménykedett, hogy karácsonyra az angyal vadonatúj kormányt hoz. Most úgy néz ki, még szilveszterezni sem tudunk nyugodtan, mert nincs, aki vezesse az országot, a december 11-ei választások győztesei idén már nem tudják megkezdeni áldásos tevékenységüket. S nem tudni, mi történik a január elsejétől esedékes mesés ígéretekkel.

 

Pedig a szövetségeseknek már nagyon-nagyon kormányozhatnékjuk van. Ha Iohannis engedné, máris nekigyürkőznének például az autópálya-építésnek, karácsony és újév között hatalmas iramban, egy hét alatt akár két métert is befejezhettek volna.
A vezérek, Dragnea és Tăriceanu – ketten, mint háromkirályok a betlehemi istállónál – új kormány születésében reménykedve látogatást tettek még karácsony előtt az elnöki palotában, a most atyaúristenként viselkedő Santa Klaus Iohannisnál. Kérték, adja áldását az általuk javasolt kormányfőjelöltre, Sevil Shhaidehre. Elnökünk viszont időt kért, mint vesztésre álló csapat edzője, és karácsony utánra ígérte a játék, jobban mondva a tárgyalások folytatását. A rá jellemző sebességgel mindent meggondolt, mindent megfontolt, mint Ferenc Jóska az első világháború előtt, és eldöntötte, hogy ő is totális háborút indít Dragnea győztes szociáldemokrata pártja ellen. Mivel haragszik rájuk, mert megverték pártját a választásokon, nem teljesítette kérésüket, hanem előrántotta hatlövetű Mikulás-virgácsát, és visszaverte a tatár Sevil Shhaidehre tett javaslatot. Az nem lenne nagy baj, hogy a hölgy iszlám vallású, így korán kézbe kapta a Koránt, és arra esküdött fel miniszterré ütésének pillanatában is, de az már igen, hogy férje, Akram Shhaideh némi nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mert Szíriából jött, és az ottani elnök, el-Aszad embere volt. Állítólag a Hezbollah terrorszervezetről is elismeréssel beszélt. A szír elnök jóban van Putyinnal, így a férj akár az oroszoknak is kémkedhet. Félő, hogy feleségét is beszervezi, és Sevil például öngyilkos merényletet követ el egy kormányülésen, s ezzel irányíthatatlanná teszi az országot. De gondoljunk csak bele abba is, amit sok filmen láttunk: szerelmesek az ágyban államtitkokat szednek ki egymásból. Sevil, ha miniszterelnökké válik, elárulhatja férjének, hová van eldugva a deveselui rakétapajzs vagy az amerikaiak Konstanca megyei Kogălniceanu repülőtere és támaszpontja. De az igazi nagy baj vele, amiről hallgat Iohannis is, mert államtitok, az lehet, hogy ereiben magyar vér is csörgedezik. Ugyanis a titkosszolgálatok kideríthették, ősei még 1241–42-ben, a tatárjáráskor jártak erre, amikor is nem a szokásos magyaros vendégszeretettel fogadtuk őket, ezért bosszúból 1694-ben még tettek egy utolsó búcsúlátogatást Csíkban. Akkor történhetett az ominózus eset, amelyet Kisfaludy Károly is megírt, miszerint egy tatár elrabolta egy atyafi szép asszonyát, aki imigyen szólott utána: „Szegény tatár!”  Ez a hölgy lehetett akár Sevil valamelyik ük-ük-ük…anyja is.
Azon azért csodálkozom, hogy Angela Merkel nem állt ki Sevil jelölése mellett Iohannisnál, de majd meg is kapja érte a magáét! 
Végül is jó, hogy így történt, és a hazaffyak megnyugodhatnak, hiszen elég nehéz lenyelniük, hogy egy bakszász az államelnök, és nem hiányzott egy tatár miniszterelnök is. De közben még tarthattak attól is, hogy ha Dragneának nem marad más lehetősége, esetleg beveszi a kormányba az RMDSZ-t, amitől a székelyföldi románok is erősen rettegnek, és miniszterelnöknek Kelemen Hunort javasolja. Magyar miniszterelnök-helyettes már volt Romániában, de az a miniszterelnökséghez képest körülbelül annyit jelent, mint Bécsben a nix. Az elnök, jó hazafi lévén, bizonyára ezt a javaslatot is visszautasította volna, mert ő a magyarokhoz képest egész jó román, hiszen számtalanszor láthatjuk, amikor a himnuszt éneklik, ami többek közt a magyarokról, vagyis a tirannus barbárokról (barbarii de tirani) is szól, rögtön fájni kezd a szíve, ezért teszi mellére a kezét. Most, az utolsó pillanatban új ötlettel álltak elő a választás győztesei, és Sorin Grindeanut javasolták miniszterelnöknek. Csak remélhetjük, nem derítik ki róla, hogy csecsemő korában szülei öngyilkos merénylőnek nevelték, és csupán műszaki hiba miatt nem robbant fel a pelenkájába rakott robbanótöltet.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1498
szavazógép
2016-12-30: Máról holnapra - Farkas Réka:

Marad a bizonytalanság

Most már csak az biztos, idén nem lesz új kormányunk, sőt, az sem valószínű, még ez évben kiderül, ki lehet majd a miniszterelnök. Klaus Iohannis, akit amúgy is gyakran gúnyoltak lassúsága miatt, most e feladatát sem sieti el. Marad hát a találgatás: tovább hecceli a győztes szociáldemokratákat, vagy hajlandó elfogadni második jelöltjüket, Sorin Grindeanut?
2016-12-30: Közélet - Iochom István:

A Néppárt a közigazgatási bírósághoz fordul

Az év utolsó kézdivásárhelyi tanácsülésén Johann Taierling néppárti tanácstag az öttagú frakció nevében előterjesztette azt az általa kezdeményezett határozattervezetet, amelyben kérte: a helyi tanács négy szakbizottságában minden alakulat részvétele legyen arányos a helyhatósági választásokon szerzett mandátumokkal. Igazságtalannak nevezte, hogy az EMNP-nek csak két szakbizottságban van képviselője.