Sepsiszentgyörgy, 2017. október 18., szerda 19:37
Köszöntjük Lukács nevű olvasóinkat!

A sport éve (1)

2017. január 5., csütörtök, Jegyzetek
A 2016-os esztendőt nevezhetnénk a nagy sportesemények évének, hiszen a tavaly zajlott a riói olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság is. Az aktív sportolás egészséges, de sokszor a szurkolás is jót tesz a résztvevőknek, megmozgatja a drukkerek izmait. A sportrajongók is összemérik néha erejüket, ilyenkor a vesztesek a kórházban, a győztesek a rendőrségen végzik, ahol tevékenységüket elsősegéllyel, illetve büntetéssel jutalmazzák. De a tévénézők is sportolnak, hiszen minden győzelmet érő teljesítmény láttán a harcos néző felugrik a tévé előtt, tapsol, levegőbe bokszol vagy más kézmozdulatokat, esetleg pohár-, vagy sörösüveg-emeléseket végez, és köztudott: minden mozgás félegészség.
Más tömegsportok gyakorlása tekintetében sem panaszkodhatunk, hiszen 2016-ban embermilliók vettek részt aktív szereplőként, például táv- vagy közel-gyaloglásban olyan küzdelmekben, mint az amerikai elnökválasztás, az angol brexit, s az olasz-, vagy magyarországi népszavazás, és többeket megmozgattak a romániai parlamenti választások is. Ezen alkalmakkor sokan (de nem elegen) aktív választói vagy szurkolói magatartást tanúsítottak. Az amerikai elnökválasztást Donald Trump nyerte, aki kiütötte a Fehér Házból Hillary Clintont. A most utolsó napjait elnökként töltő, utolsókat rúgó Barack Obama maradék erejét össze­szedve 35 orosz diplomatát rúgott ki az Egyesült Államokból. Putyin ehhez képest sportszerűségre törekvően nyilatkozta, nem alacsonyodott le Obama szintjére, és nem tervezett ellentámadást az elszenvedett sérelem miatt. Közben a volt kubai vezér, Fidel Castro megelégelt sportot űzni a hatalomból, és feladta a küzdelmet. Sok összeesküvést túlélt, de ezt az utolsót, amit a halál szőtt ellene, már nem tudta kivédeni. Bár ki tudja, lehet, hogy Obama elnök 2016-os kubai látogatásakor elvitte neki nagy titokban az utolsó kenetet, amit az amerikai titkosszolgálat boszorkánykonyháiban főztek ki számára.
A sportszerűség szellemében számos népszavazás zajlott Európa-szerte. A brit szavazók Nagy-Britanniát ütötték ki az Európai Unióból, így miniszterelnökük, David Cameron is bedobta a törülközőt, akárcsak a sikertelen olasz népszavazás után a miniszterelnök Matteo atya, Renzi is. Az ilyen sportokban a magyarok a legjobbak, hiszen a sikertelen népszavazásból egyedül Orbán Viktornak sikerült sikert kovácsolnia, és továbbra is minden fegyverét bevetve harcolnia a bevándorlók és Brüsszel ellen. Más államfők viszont feladták a küzdelmet. Bár a francia Hollande elnök is nagyon harciasan küzdött a terrorizmus ellen, végül is, úgy néz ki, ijedtét vette, és nem indul egy következő menetben, az elnökválasztáson. Tovább küzd a török elnök, Erdogan, akit a katonák hiába akartak elpuc(cs)olni láb alól, s most a hatom visszavág. A végjátékban hatékony tisztogatásba kezdett, ezért sűrűn hullnak a fejek, és úgy néz ki, lassan minden ellenségét kiüti. Korábban a törökök lelőttek egy orosz katonai repülőgépet, amit Putyin eléggé zokon vett, de aztán Erdogannal elszívták a békepipát. Némi szemet csípő füst keveredett a békepipa égéstermékébe, amikor Törökországban egy merénylő orvul lelőtte az orosz nagykövetet.
Nálunk a vörösmezes szocdemek verték el a hatalom közeléből ellenfeleiket. Győzelmük után tovább folyt az iszapbirkózás Iohannis és a győztesek közt. Az elnök az időhúzás taktikáját választotta, de végül ő is bedobta a törülközőt, és megbízta kormányalakítással a szociáldemokraták jelöltjét, Sorin Grindeanut. Sorinnak könnyű, mert saját fejétől nem kell semmit tennie, csak edzője, Liviu Dragnea útmutatásait kell követnie. Az RMDSZ csak sport- és politikarajongóként vesz majd részt a további küzdelmek szemlélésében, és úgy néz ki, mindig a győzteseknek fog drukkolni, remélve, hogy köszönetként valami majd csak csurran-cseppen. Például szurkolásáért hálából megengedik neki, hogy saját székely zászlót lobogtasson a nagy román arénában.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-01-05: Közélet - Iochom István:

Idén öt kiállítást szerveznek (Kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza)

Beke Ernő, a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza tulajdonosa öt kiállítást szervez idén. Február 28-ig a Hobbi Cserebereklub tagságának múlt év decemberében megnyílt közös kiállítása tekinthető meg.
2017-01-05: Közélet - Mózes László:

Esztendőforduló az új házban (Baróti tűzkárosult család)

Új házban búcsúztatta az óévet Baróton a tűzkárosult Bács család. Az épületet az angyal hozta el, a karácsonyt a héttagú család már saját otthonában tölthette, köszönhetően az őket önzetlenül segítőknek. A munkálatok azonban még nem értek véget, várhatóan tavasszal fejezik be.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.8939 RON
100 HUF = 1.4882 RON
1 EUR = 4.5802 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: