Iskolá kaptak támogatástJobb érettségi eredményekért

2017. január 6., péntek, Közélet

Az iskolaelhagyás csökkentését, valamint az érettségire és egyetemi felvételire készülést segítő ROSE-programban tizenöt háromszéki középiskola kapott támogatást, korábbi eredményeik függvényében 70 ezer és 152 ezer euró közötti értékben. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum (fotó) is a támogatott iskolák között szerepel, a négyéves programról nemrég tájékoztatták a szülőket, diákokat és partnereiket.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele


A ROSE-projektet az oktatási minisztérium hirdette meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól kapott 200 millió eurós kölcsönből, amellyel azokat a középiskolákat kívánják támogatni, ahol az érettségi átlag rendszeresen 90 százalék alatti. Háromszék e tekintetben igencsak érintett, az elmúlt tanévben a tizennyolc középiskolából csupán három sepsiszentgyörgyi tanintézmény (a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a Mihai Viteazul Főgimnázium) érte el ezt az eredményt, így a többiek mind jogosultak a támogatásra. Iskolaelhagyás tekintetében sem állunk jobban, az elmúlt négy esztendőben 235 középiskolás lépett ki menet közben a rendszerből, és évente legalább százötven végzős nem jelentkezik az érettségire. Eddig országosan 1154 iskola kapta meg a támogatást, köztük tizenöt háromszéki. Az alsó határt jelentő 70 ezer eurós támogatást nyolc iskola kapta, hat középiskola részesült a 100 ezer eurós középszintű összegben, egyedül a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolának ítélték meg a 152 ezer eurós felső határt.
Az iskoláknak négy évre szóló tervet kellett készíteniük arról, hogy milyen tevékenységek, illetve infrastrukturális fejlesztés által kívánják csökkenteni az iskolaelhagyást a IX–XII. osztályokban, mivel segítenék a jobb érettségi eredmények elérését. A Plugor Sándor Művészeti Líceum a magyar tagozat számára elsősorban a román nyelv hatékonyabb oktatását tűzte ki célul, ennek érdekében olyan programokat szerveznek, amelyek segítik a kommunikációt, a felkészítőkön és oktatói táborokban is erre fektetik a hangsúlyt. A román tagozaton a történelmi és földrajzismereteket kívánják szélesíteni. Az érettségi eredményeket évente három százalékkal szeretnék növelni, a 4-es és 5-ös átlagú tanulókat pedig a 6-os, 7-es média elérésében segítenék. Azért, hogy a diákok könnyen hozzáférjenek a tananyagot kiegészítő információkhoz, illetve az elméleti és gyakorlati művészeti oktatás közötti lyukasórákat hasznosan tölthessék, a könyvtárban és a bentlakásban számítógépes tanulósarkot rendeznek be – tájékoztatott Edinda Iliescu aligazgató, a ROSE-program felelőse és Sebestyén-Lázár Enikő, aki az iskolaigazgatói versenyvizsga eredményeként jövő félévtől átveszi az iskola irányítását. Mindketten úgy vélik, a kötelező órákon kívüli tevékenységeket érdekessé kell tenni, a diákok csak ekképpen ösztönözhetőek, hogy az amúgy is zsúfolt program mellett részt vegyenek ezeken.
A ROSE-támogatásokra vonatkozó szerződéseket az iskolák márciusban kötik meg az oktatási minisztériummal, a tervek kivitelezése csak azt követően kezdődhet el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 762
szavazógép
2017-01-06: Máról holnapra - Mózes László:

Kerítés, kolbászból

Egy utolsó puszi Dragneától, kézfogás Tăriceanuval, s az alig két órája miniszterelnökké felkent Grindeanu máris beülhet a kormányfői székbe, s elkezdheti megteremteni a normális Romániát. A hétfő esti képsorokon látható, amint a két házelnök egészen a hivatal ajtajáig kíséri, szinte kézen fogva vezeti a fiatal reménységet – mintha az óvodába vitték volna, jegyezték meg szarkasztikusan a köztévé hírelemzői –, majd a kissé érzelgősre sikeredett búcsúval véget is ér a szappanoperába illő jelenet.
2017-01-06: Közélet - :

Hová fordulhatunk támogatásért

Amint azt tegnapi lapszámunkban jeleztük, bő két hét áll azon erdőtulajdonosok rendelkezésére, akik harminc hektárnál kisebb területet birtokolnak, hogy benyújtsák kéréseiket a 2016/864-es kormányrendelet által biztosított támogatásra. Ezt erdőőrzésre, valamint erdészeti szolgáltatások ellenértékének törlesztésére használhatják fel a tulajdonosok. A rendelet, valamint az alkalmazási útmutató értelmében az érintetteknek az igénylési dossziét azon erdészeti intézményhez kell benyújtaniuk, amellyel szerződéses viszonyban állnak.