Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. március 24., péntek 00:09
Köszöntjük Gábor, Karina nevű olvasóinkat!

Új év, új seprű

2017. január 9., hétfő, Jegyzetek
Már attól rettegtünk, hogy a tavalyi választások győztes pártja nem tudja megvalósítani ígéreteit, nem lesz lehetősége magasröptű kormányprogramját véghezvinni, de hál’ istennek, végre-valahára lett új kormányunk, és most kitör az általános jólét, mert ugyebár új seprű jól seper. Még nem tudni pontosan, miből, de mindannyiunk örömére a hatalom elkezdte az adományozást. Egyelőre tart még a vidám farsang, a böjt csak majd később jöhet, és lehet az osztogatásból még fosztogatás is, de addig is örüljünk.
Elnökünk, Iohannis ugyan tökölt egy darabig, de aztán beadta derekát, és ha fanyalogva is, de áldását adta az új miniszterelnök-jelöltre, Sorin Grindeanura. Bár szerette volna valamennyire kézben tartani az alakuló kormányt, nem jött össze neki, csak kormányfékezői minőségben próbál tevékenykedni, az pedig csak olyan, mint a vonatfékezői állás, még a kalauz is előtte áll a rangsorban, hogy a mozdony-, akarom mondani: pártvezető Dragneáról ne is beszéljünk.
Látszik, hogy jó viszonyt ápolunk Amerikával, tanulunk tőle, mert ha az új kormány minisztereinek listáját nézzük, láthatjuk, hogy Románia – Amerika után szabadon – a korlátlan lehetőségek országa, ahol a nők is kivehetik részüket a haza felvirágoztatásában. Sok ifjú, tettre kész (milliomos) titán és titánnő foglalta el a miniszteri bársonyszéket. De nemcsak pénzt, hanem bélyeget vagy luxusórákat gyűjtő is akad köztük. Aztán olyanok is miniszterek lettek, akik már korábban is letettek valamit az asztalra, például a honatyák luxusnyugdíjáért küzdők vagy a büntetlenségüket szavatoló törvényjavaslat előterjesztői. A női egyenjogúságot bizonyítandó a belügyminiszter olyan hölgy, aki hat évig egy kisváros egyik iskolájának volt titkárnője. De egy másik asszonyság, a korrupcióellenes ügyészség hálójába gabalyodott, volt nagyromániás Lia Olguţa Vasilescu is munkaügyi miniszterré avanzsált. Nem tudni, Olgica hogyan fog együttmunkálkodni a segítségét felajánló RMDSZ-szel, amikor craiovai polgármesterként még bottal csendesítette volna le a magyarokat, és kiűzte volna városából a munkát keresőket.
A kinevezett miniszterelnök, Sorin a szocialista fővezér, Dragnea jobb keze, aki vele fogja kitörülni… emlékezetünkből az eddigi, katasztrofális kormányzások emlékét, és a miniszterek is mind neki fognak ministrálni. Az új miniszterelnök decemberben még olyasmiket mondott, hogy semmi miniszterségért, semmi pénzért nem adná fel Temes megyei tanácselnöki funkcióját. És igazat mondott, mert nem lett miniszter, csak miniszterelnök. De az is lehet, hogy jó pénzért csak a nevét adta (el) az egészhez. Miniszterelnök-helyettesnek Sevil Shhaidehet nevezték ki, akit Iohannis nem fogadott el kormányfőnek. Korán örült, mert a hölgy most ismét fel fog esküdni a Koránra. Ebben a minőségében, úgy látszik beválik, mert nem tudja szír férje kezére játszani egész, csak fél Romániát.
Ahhoz, hogy miniszter legyen valaki, először is párttagnak és nagyvonalúnak kell lennie. Teljesen mindegy, melyik pártba iratkozik be, de ha látja, hogy a párt vagy a part szakad, rögtön át kell iratkoznia egy stabilabba. Ha okosan tud pártot cserélni, akkor hosszú ideig lehet miniszter különféle pártok égisze alatt. De miniszter-utánpótlást sem kell búsulnunk. Több volt honatya ellen bűnvádi eljárás folyt, de idejében, előre gondolkoztak, és ismét bejutó helyeket, ezáltal immunitást vásároltak a győztesnek tippelt pártok listáira, így akár miniszter is lehet még belőlük. A tárcák elosztásánál figyelembe veszik a felkészültséget, hozzáértést. Gazdasági miniszternek például olyan személyt tettek, akinek igazgatása alatt bebukott a Román Posta, de ő ennek ellenére szép pénzt tudott kivenni belőle. Így abban reménykedhetünk, hogy ha bebukna is a román gazdaság, ő akkor is pénzzé tudná tenni.
Aztán, ha az új miniszterek nem vállnak be, a szocdemek és szövetségesük olyan törvényt tud alkotni, hogy Iohannis kétségbe fog esni, mert lehetővé teszik, hogy jogerősen elítélt személy is kormánytag vagy akár miniszterelnök legyen. Dragnea úr azt mondhatja Sorinnak, hogy Sorry(n), sajnálom, de saját kézbe veszem a kormányrudat. És akkor majd a többi jogerősen elítélt közül választhat még néhányat maga mellé a kormányba.
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most