Vendégünk az Omega billentyűse, Benkő László

Az együttes első évtizedében Benkő szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. 1968-tól Presser Gábor személyében másik billentyűse lett az együttesnek, ekkor Benkő többféle hangszeren játszott: trombitán, citerán, időnként zongorázott is az orgonán játszó Presser mellett. Az első években, amikor nyugati slágereket dolgoztak fel, még sokszor énekelt, később az Omega saját dalai közül a Rózsafák és a Vasárnap című számokat. Presser távozása óta viszont kizárólag billentyűs hangszereken játszik, beleértve a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon. Első szerzeménye a XX. századi városlakó. A későbbi időkből nehéz biztosan megállapítani, melyek tekinthetők az ő alkotásainak, mert az 1976—1987 közötti dalokat együtt jegyezték, de legvalószínűbb, hogy Benkő kevés dalt írt az Omegában. Az együttes jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, melynek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon). 2002-ben alapította az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. Napjainkban rendszeres vendégszereplője a Bulldózer együttes koncertjeinek, amellyel együtt lépett fel május 28-án Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren. A koncert után a Bujdosó vendéglő egyik csendes zugában készítettünk a legendás együttes billentyűsével és énekesével exkluzív villáminterjút.

— Hihetetlennek tűnik, de igaz. Velem szemben ül a magyar rockvilág csillagának számító Omega együttes egyik alapítója, frontembere, aki első alkalommal lépett fel Kézdivásárhelyen...

— Való igaz, még turistaként sem jártam ezen a vidéken, 1989 előtt az Omegával a legközelebbi város Brassó volt, ahol megengedték, hogy fellépjünk. Piteşti-en, Ploieşti-en, Bukarestben, tehát zö­mében románok által lakott városokban léphettünk fel, de oda is eljöttek a székelyföldi Omega-rajongók. Varázslatos dolognak tűnik, hogy most itt lehetek. A mai nap is azt igazolta, hogy a zene az egyetlen, amely összekapcsolja az embereket. Szá­momra a közönség szeretete a legfontosabb. Megfigyeltem, hogy egy-egy örökzöld Omega-slágernél könnybe lábadt a közönség szeme, és az enyém szintén. Nagyon kevesen tudják azt, amit én, és ezt nem nagyképűségből mondom. Európában nincs egy olyan ország, ahol az Omega negyvenhat éves fennállása alatt ne jártam volna. Bárhol játszottam, ha nem is ismerték magát a szöveget, de a dallamot igen, itt is ismerték. Mindenki a saját anyanyelvén énekli az Omega-slágereket, s ettől kezdve ez összefogja az embereket.

— Hogy kerültél kapcsolatba a Bulldózerrel?

— Elég régi a kapcsolatunk. Budapesten van egy hangstúdiónk, ahol elsősorban reklámanyagokat készítünk. Ez egy nagyon durva, kemény szakma, ahol a határidő a legfontosabb. Ettől távol áll a művészi munka, de ez is fontos dolog. Most a Bulldózerrel kimondottan csak ide jöttünk, sehol máshol nem léptünk fel. A fiúk nagyon jók, kitűnően adják elő az Omega-számokat, amelyeknek itt is nagy sikerük volt. A Bulldózerrel napi kapcsolatban állok. Egy stúdióban dolgozunk. Ennyi professzionális zenész együtt ritkán muzsikál. Marha jó zenészek, éveken keresztül olyan nagyságokkal dolgoztak, mint Demjén Ferenc ,,Rózsi" vagy Charlie.

— Kérlek, mondj valamit az Omegáról.

— Büszkén jelenthetem ki, hogy az Omega nem bomlott fel, negyvenhat éve együtt vagyunk. Előre leszerződött turnéink vannak 2009-re Németországba, Svájcba, Lengyelországba stb. Az Omegával nem gyermekjáték turnézni, hiszen a felszerelésünket tizenöt-húsz kamion szállítja. Az olimpia miatt nagyobb támogatóink nem tudnak segíteni, csak a következő évben jöhet számításba egy hosszabb európai turné, idén semmiképpen.

— Mit üzensz háromszéki rajongóidnak?

— Azt üzenem, hogy találkozzunk újra egyre boldogabban és egyre szebben. Ezt én egészen komolyan mondom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerűek vagyunk. 1989 előtt soha nem reméltem azt, hogy én valaha is felléphetek Kézdivásárhely főterén. A csoda most beteljesült.