Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 3., kedd: Világfigyelő Pozsony Pozsony marad (Kármentő)Gyurcsány Ferenc nagydobra vert pozsonyi látogatása után hideg zuhanyként hatott a hír, hogy a szlovák kulturális miniszter betiltotta Pozsony nevének magyar használatát. A pozsonyi Új Szó főszerkesztője erre úgy reagált, hogy lapja továbbra is a város históriai magyar nevét használja. A dolog pikantériája az, hogy a szlovák és a magyar kormányfő szerződésben rögzítette, közös történelemkönyvet adnak ki, amelyben kerülik egymás nemzeti méltóságának sértését. Ezek után sejthetjük, hogy milyen lesz az a bizonyos történelemkönyv.
Átírnivaló Pozsony kapcsán is bőven akad, hisz a városnév a település első ispánjáról, Posonról kapta a nevét. A szlovák Bratislava nevet egy téves névelemzés szülte, P. J. Safarik történész 1837-ben a 907-ben említett Brezalauspruh német nevet Braslavespruchnak olvasta, s a szó előtagját a szlovák Bratislav személynévvel azonosította. A város korábbi szlovák neve Presporok volt.
Nos, a város meghódítása Árpád fejedelemhez kapcsolódik. Egy háromnapos csatában a magyarok elfoglalták, s itt alapították meg az első várispánságot. A 11. századtól vármegyei székhely, 1051-ben a várat ostromló német hajókat a magyarok megfúrták és elsüllyesztették — Búvár Kund mondája —, várnagya volt Toldi Miklós is. Egyetemét Mátyás király alapította 1467-ben, 1526 után Magyarország fővárosa lett, itt őrizték a Szent Koronát. Itt tartották az országgyűléseket, s itt koronázták a királyokat. 1620-ban Bethlen Gábor foglalta el, 1780-ban itt jelent meg a Magyar Hírmondó, 1848-ban itt alakult meg az első felelős magyar minisztérium. 1910-ben 78 229 lakosából 32 790 német, 31 705 magyar, 11 673 szlovák, 1242 cseh.
Trianon után magyar jellegét elveszítette. Legszebb épületei a magyar történelmi örökség részei.
Nos, a Pozsony név betiltási kísérlete bennünket erősen emlékeztet az átkosban a magyar nevek ellen elkövetett merényletsorozatra, jól ismerjük mi ezt a nacionál-fasiszta fogást, amitől számunkra Pozsony továbbra is Pozsony marad. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 435Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||