Mi, hol, mikor?

2017. január 17., kedd, Mi, hol, mikor?

Zene
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ. A kézdivásár­helyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében szerdán 19 órától a Csárdáskirálynő legnépszerűbb dalai. Kálmán Imre zeneszerző legismertebb darabja 2016-ban ünnepelte magyarországi bemutatásának 100. évfordulóját.

  • Megjelent Hencz Hilda Magyar Bukarest című könyve
    Megjelent Hencz Hilda Magyar Bukarest című könyve

 

A centenárium apropóján született meg a darab legismertebb dalait zenei keresztmetszetként felvonultató produkció. Fellép: Lukács Anita, Vadász Zsolt, Kardffy Aisha, Laki Péter és a budapesti Operettszínház zenekarának kvintettje. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött.
EVILÁGI KAMARAKONCERT. A magyar kultúra napján, január 21-én, szombaton 20 órától a sepsiszentgyörgyi Best Western Szálloda Di Stefano Termében az Evilági zenekar koncertezik. Az eddig megjelent albumok és a Zenerege című készülő lemez dalaiból hangzik el válogatás.


Bábszínház
A Cimborák Bábszínház Benedek Elek: A só – mese a szeretetről című előadását ma 10 és 12 órától szervezett csoportoknak játssza Sepsiszentgyörgyön a kamarateremben. Rendező: Nagy-Kopeczky Kálmán.

Ingyenes felkészítő érettségire
Februárban az Eurocenter Amőba Oktatási Központ újra elindítja az ingyenes érettségi-felkészítőket román nyelvből és matematikából. Jelentkezni online lehet a www.egyetem.ro honlapon, iratkozási határidő január 20. Ezt követően, január 23-án szintfelméréseket végeznek, az eredményeket január 27-én teszik közzé. A felkészítőket Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán szervezik meg. Támogató: Nemzetstratégiai Kutatóintézet, szervezők: MÜTF, Székelyudvarhely, Eurocenter Amőba Oktatási Központ, Sepsiszentgyörgy.


Hitvilág
Sepsiszentgyörgyön január 15–22. között zajlik a Megbékélés – Krisztus szeretete szorongat minket (2Kor 5,14-20) témájú ökumenikus imahét. Hétfőn a Krisztus Király római katolikus templomban igét hirdetett Incze Zsolt református lelkész-esperes; ma 18 órától a szemerjai református templomban az igehirdető Dávid György plébános;  szerdán 18 órától a Szent Gellért katolikus templomban igehirdető Pap Attila lelkész.


Tortoma Önképzőkör
A baróti Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében ma 19 órakor az évnyitó találkozón Paralimpia kívülről és belülről – Karok nélkül úszni, lábak nélkül szaladni!? címmel Kádár Zoltán újságíró, rádiós szakember (Marosvásárhelyi Rádió) tart vetített képes beszámolót a Rio de Janeiróban szeptemberben megtartott paralimpián szerzett élményeiről. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.


Megjelent
Hencz Hilda: Magyar Bukarest

Románia nem kizárólag a román etnikumúak alkotása. A történelem során élt mellettük számos „idegen” és „kisebbségi”. A két világháború közti Nagy-Románia, bár „egységes nemzetállamnak” nevezi önmagát, egyike Európa legváltozatosabb etnikai palettájú országának. Kiváltképpen a városi kör volt kozmopolita, a burzsoázia pedig nagymértékben „nem román” eredetű. Mélyreható kutatások szükségesek ezen etnikumok hozzájárulásáról a város történelméhez. Hencz Hilda jó példával jár elöl ilyen szempontból a bukaresti magyarokról szóló könyvével. Románia fővárosa valóban „magyar” város volt, ahogy voltak időszakok, amikor görög, zsidó vagy éppen német volt. 1930-ban körülbelül 640 ezer lakosából 24 ezer volt magyar nemzetiségű, minden társadalmi és szakmai rétege képviseletében. Komoly dokumentálással, figyelemreméltó alapossággal és szakmai szigorral rekonstruálja a szerző lépésről lépésre a bukaresti magyar közösség alakulását. Vitathatatlan történetírási siker. (Lucian Boia történész, akadémikus, a Bukaresti Egyetem tanára)
A Magyar Napló és a Hármas Alapítvány közös kiadásában megjelent 360 oldalas könyv ára 45 lej, megvásárolható a H–Press elárusítóhelyein.


Sebességmérés
Kovászna megyében ma a 2D országúton Kézdisárfalva, Ozsdola; a 11-es országúton Kökös, Szentivánlaborfalva, Maksa, Csernáton; a 12-es országúton Oltszem, Málnás, Mikóújfalu, Szotyor, Sepsibükszád; Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely közelében mérik a járművek sebességét.


Heti sürgősség
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán január 2–9. között 664 esetet láttak el, 201 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. A panaszok természete a jelzett időszakban: szív-érrendszeri 24, ideggyógyászati 36, sebészeti beavatkozás 47, belgyógyászati 330, gyermekgyógyászati 91, nőgyógyászati 27, pszichiátriai 34, ortopédiai sürgősség, traumák 75. Közúti balesetben szerzett sérülésekkel két személyt fogadtak, erőszakos cselekmények nyomán szerzett sérülésekkel ketten jelentkeztek, 7 ittas állapotba került személyt részesítettek kezelésben. A jelzett időszakban a megyei kórházban 7 lány és 11 fiú jött a világra.


Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sport utcai 4-es Galenus (telefon: 0367 800 011, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgálatot.


Röviden
GUZSALYAS. A sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 16.30-tól gyermektáncház óvodásoknak, kisiskolásoknak, zenél a Folker együttes, 17.30–19.30 óráig kézműves-foglalkozás gyermekeknek (agyagozás).
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 17 órától balett kisiskolásoknak, 19 órától Ágó-gym – alakformáló mozgás hölgyeknek, Telefon: 0722 233 774. Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. A teljes diszkréció garantált. Játékfüggőségben szenvedőknek külön csoport alakult, várják a gyógyulni vágyókat (fiatalokat is). Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonon lehet.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsiszentgyörgyi dollárpiac melletti Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik a következő programmal: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyerekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
MOZI. A sepsiszentgyörgyi 9D moziban hosszúfilmek megtekintésére kibérelhető a terem legtöbb 12 személy számára. Vetítési időpontok: kedd–péntek 14, 16.30, 19, 21.30 órától, szombat–vasárnap 11.30, 14, 16.30. 19, 21.30 órától. Hétfőn zárva. www.facebook.com/9D-Space-Experience-Cinema.
KÖNYVGYŰJTÉS. A leégett kommandói iskola könyvtárának könyvgyűjtést szervez a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya és a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes-iskola. A könyveket az iskolában és a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza lépcsőházában levő dobozokban lehet elhelyezni.
ÜGYINTÉZÉS. A kovásznai Demokrácia Központ továbbra is várja az érdeklődőket régi székhelyén (Ştefan cel Mare út 77. szám) naponta 9–16 óráig, ahol a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos ügyintézésben nyújtanak segítséget. Jelentkezni a 0732 406 519-es telefonszámon lehet. * Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai ma 16–18 óráig Málnáson a református imaházban, illetve 18–20 óráig Málnásfürdőn az iskolában fogadják az érdeklődőket. Az igénylőknek összeállítják a magyar állampolgársági kérelmüket, segítenek a gyerekek, házasságok és halálesetek anyakönyvezésében, valamint a hadifogságban elvesztett szülők és élettársak után járó kárpótlás kérelmezésében és az útlevél igénylésében is.
A LÁSZLÓ KÁLMÁN GOMBÁSZEGYESÜLET a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében január 18-án 18 órától tartja rendezvényét, amelyen Szász Balázs és Zsigmond Győző bemutatják a tavalyi képes eseménynaptárt (I. rész) s a deltai tavaszi gombavilágot.
ÁRAMSZÜNET. Sepsiszentgyörgyön a Grigore Bălan tábornok úti 105-ös tömbházban mától péntekig naponta 9–14 óráig, Bölönben a 3-as transzformátorállomás közelében mától péntekig naponta 8–16 óráig szünetel az áramszolgáltatás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1486
szavazógép
2017-01-16: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Színház
ELMARAD a január 19-ére betervezett Pénz az égből című előadás objektív okok miatt. A már megvásárolt jegyek január 25-éig a kulturális szervezőirodában visszaválthatók, illetve átválthatók más előadásokra. Februárban két alkalommal tekinthetik meg a Pénz az égből című előadást: 5-én, vasárnap 19 órától és 16-án, csütörtökön 18 órától.
2017-01-17: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
TORDAI SÁRA
(szül. CSATA)
életének 86. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2017. január 18-án, szerdán 13 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi közös temetőben.
Isten adjon nyugodalmat neki.
A gyászoló család
4296839