Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. július 27., csütörtök 07:24
Köszöntjük Olga, Liliána nevű olvasóinkat!

Búcsú Kosztándi Jenőtől

2017. február 4., szombat, Képzőművészet
Kosztándi Jenő tanárom volt a kézdivásárhelyi rajziskolában. Sok társammal egyetemben ő „fertőzött meg” művészettel, az ő irányítása és példája hatására döntöttem a művészi pálya mellett.
Egykori tanáromtól búcsúzni nehéz feladat. Hogyan lehet múlt időben beszélni egy emberről, akinek nemcsak a hivatásomat, de világlátásomat is köszönhetem? Hogyan lehet belesűríteni egy búcsúlevélbe azt a sok törődést, szeretetet, amit rám és társaimra pazarolt, azt a sokszínű tudást, amit nekünk átadott?

Művészként és pedagógusként is csodálatosat alkotott.
Az általa alapított kézdivásárhelyi rajziskola igazi „boszorkánykonyha” volt, ahol a színek, formák világa elvarázsolt bennünket. Ennyi év távlatából világosan látom, hogy ennek a varázslatnak legfontosabb előidézője a tanár. Az a tanár, aki logikusan, következetesen magyaráz, de mondandóját mindig humorral és kreativitással fűszerezi. És az az oktató, aki a tananyagot maga is gyakorolja: mi, kisdiákok az órákon átadott tudást rögtön láttuk testet ölteni a Jenő bácsi vásznain. Az önképzőkörök, szakórák sokszor este későn végződtek, és nekünk, diákoknak valahogy nem akaródzott hazamenni! Nemegyszer történt meg, hogy Jenő bácsit hazakísértük, mert volt ereje, kedve, az utcán haladva is tanítani: tőle tudjuk, hogy miért szép a málladozó vakolat a házfalakon, a ködbevesző zúzmarás fasor, egy autóbuszra váró ember sziluettje vagy az udvarterekből kiszűrődő est fényei.
A gondviselés úgy hozta, hogy nekem sikerült képzőművésszé lennem. Ennyi év távlatából is elmondhatom, hogy az egyetemen sem kaptunk alaposabb képzést, mint akkor, a hetvenes évek elején a kézdivásárhelyi kantai gimnázium rajztermében!
A Tanár iránti emlékező tisztelet mellett figyelmet kell szentelnünk a Művésznek is. Jenő bácsi vásznain az erővonalak, a rács­szerkezetek, a természeti vagy kreált struktúrák harca és összhangja váltogatja egymást.
Tanulságos volt látni, ahogyan mesterünk megküzdött a különböző „izmussal”, a stílusgyakorlatokkal, amíg nagy erőfeszítések árán eljutott a saját kifejezési eszközeihez, önmagához. Folyamatosan láthattuk egy művészi pálya szakaszait, a kezdeti zsengéktől az érett kori főművekig. Láthattuk a festészet ábécéjét bravúrosan uraló alkotónak az újat, a korszerűt kereső magatartását, azt, ahogyan „az új idők új dalait” a saját vérmérsékletére és világlátására alakítja. Igen tanulságos volt számunkra megfigyelni azt a folyamatot, ahogyan egy női akt, egy emberi arc vagy egy lankás táj néhány elegáns vonal által elvont formává nemesedik.
Jenő bácsi kemény volt önmagával, és velünk, tanítványaival sem bánt mindig kesztyűs kézzel. Nagyon tisztelte a szorgalmat, az akaraterőt és a hűséget. Egyik legfontosabb mondata volt, hogy nem számít, hova vet a sors, az a fontos, hogy álld meg a helyed!
Kemény pedagógiai módszerein túl is minden tettében, szavában ott érződött a szeretet és a ragaszkodás a tanítványaihoz és az emberekhez. Sok barátja volt, műterme mindig izgalmas beszélgetések, találkozások helyszínévé vált.
A búcsúzás nehéz, de bennünket, ittmaradtakat vigasztal a tudat, hogy egy olyan ember emléke, amilyen Kosztándi Jenő volt, „ifjú szívekben él”, és élete „millió gyökerű”!
Vargha Mihály
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most