Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 4., szerda: Közélet Sok az érvénytelen szavazatBő öt százalékkal magasabb a Háromszéken leadott érvénytelen szavazatok száma az országos átlagnál, legalábbis a megyeitanács-lista esetében: noha alig öt párt és egy független jelölt versengett, a 88 653 voksból 11 552 érvénytelen, azaz 13,03 százalék, miközben az országos átlag 7,91 százalék. Ezzel bő két mandátum hovatartozását lehetett volna befolyásolni — úgy tűnik azonban, hogy e téren nincs előrelépés a 2004-es helyhatósági választásokhoz képest: akkor is hasonló arányban tévedtek a helybeliek. Az érvénytelen szavazatokhoz képest jelentősebb változás, hogy az RMDSZ eddigi kétharmados többsége egyszerűvé csökkent: a végleges eredmények szerint a harminctagú megyei tanácsban tizenöt mandátumot kap a szövetség (az eddigi huszonöt helyett), és ráadásul övé az elnöki tisztség. Szavazatokban ez 36 061-et (46,77 százalék) jelent a csapatnak, és 37 648-at (46,18 százalék) Tamás Sándornak (a tanácselnök-jelölteknél jóval kisebb, 8,22 százalék a semmis voksok aránya).
Az MPP megyeitanács-listája 20 958 szavazatot kapott (27,18 százalék, ez kilenc mandátumot jelent), Kovács István 22 648-at (27,7 százalék).
A román pártszövetség 11 111 szavazatot összesített (14,41 százalék, öt mandátum), közös jelöltjük, Sabin Calinic pedig 13 530-at (16,59 százalék).
Vajda Lajos független tanácselnökjelöltet 7690 polgár választotta, ami 9,43 százalékos támogatottságot jelent.
A megyei tanácsba függetlenként bejutó Joós Ştefan 4321 szavazatot kapott (5,6 százalék). Utóbbinál együtt is alig teljesített jobban két kisebb alakulat, a Keresztényszocialista Szövetség és a Zöld Párt (2595, illetve 2041 szavazat), melyek nem kerültek be a megyei tanácsba, így hat százalékukat arányosan újraosztották, és mindhárom nagyobb pártnak jutott belőle egy mandátum. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 749Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
laridae - 18:06 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||