Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 18:08
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. június 4., szerda: Közélet

Üres állások a tanügyben

A júliusi versenyvizsgára hirdetett címzetes helyek egyötöde román nyelv és irodalom katedrára szól, az állások szintén egyötödére óvónők és tanítók jelentkezését várják. A tanfelügyelőség által a napokban elfogadott leosztás szerint száztizenhét helyet városon, százhetvennégyet pedig falun pályázhatnak meg a pedagógusok.
Az utóbbi esztendőkben — főként falun — tanítói állások szűntek meg, mert az alacsony gyermeklétszám miatt osztályokat vontak össze, most mégis tanítóhiány mutatkozik, mert egyre többen hagyják ott a tanügyet, illetve végeznek felsőfokú tanulmányokat, és pályáznak meg tanári állásokat. Négy esztendővel ezelőtt hétszázharmincan tanítottak elemi osztályokat, azóta évente átlagban harminccal csökkent a létszám, s bár ősztől sem lesz lényegesen több elsős, mint tavaly, huszonöt magyar tanítói állásra hirdettek versenyvizsgát.
Legnagyobb a hiány továbbra is romántanárból, hatvan állásra lehet pályázni, és még mindig sok angoltanár oktat helyettesítőként, így huszonöt helyet ezen a szakon is meghirdettek. Tizennyolc testnevelő tanárt keresnek, ami jóval több a korábbi éveknél, ugyanis az I—IV. osztályokban is szaktanár veszi át a tanítók feladatát. Tizennégy magyar nyelv és irodalom, tizenkét matematika, kilenc történelem katedra vár gazdára, a többi tárgyból egy-két, illetve négy-öt helyre tartanak versenyvizsgát. A tantárgyakhoz kötött szakokon kívül kinetoterapeuta, logopéd, pszichopedagógus és turisztikai szakembert is keresnek.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Demeter J. Ildikó:
Sok az érvénytelen szavazat
Bő öt százalékkal magasabb a Háromszéken leadott érvénytelen szavazatok száma az országos átlagnál, legalábbis a megyeitanács-lista esetében: noha alig öt párt és egy független jelölt versengett, a 88 653 voksból 11 552 érvénytelen, azaz 13,03 százalék, miközben az országos átlag 7,91 százalék. Ezzel bő két mandátum hovatartozását lehetett volna befolyásolni — úgy tűnik azonban, hogy e téren nincs előrelépés a 2004-es helyhatósági választásokhoz képest: akkor is hasonló arányban tévedtek a helybeliek.

- Iochom István:
Címeres nemzeti zászló
Címeres nemzeti zászló
A református templomban átadják a zászlót
Vasárnap a budapesti Nemzeti Társaskör küldöttsége — lovag vitéz Erdős László ny. honvéd ezredes, a kör elnöke és Tarnóczy Balázs költő és képzőművész, a kör alelnöke — címeres nemzeti zászlót adományozott a kézdivásárhelyi református egyházközségnek. A Református Kollégium is kapott egy nemzeti lobogót.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS