Hírbörze

2017. február 15., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

GDP-bővülés
Tavaly 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a 2015. évihez képest – közölte gyorsjelentésében az országos statisztikai intézet. A tavalyi utolsó negyedévben a gazdaság 4,7 százalékkal nőtt 2015 hasonló időszakához mérten, míg a tavalyi harmadik negyedévhez képest 1,3 százalékos GDP-bővülést jegyeztek. A statisztikai intézet által közölt adat egyezik a kormány által prognosztizált növekedési ütemmel. Az Európai Bizottság egy nappal korábban közölt téli előrejelzésében 4,9 százalékos gazdasági növekedésre számított, a Világbank pedig legutóbbi jelentésében 4,7 százalékos GDP-bővülést valószínűsített 2016-ra. Tavaly a hazai gazdaság az első negyedévben 4,3 százalékkal, a második negyedévben 6 százalékkal, a harmadik negyedévben szintén 4,3 százalékkal nőtt az előző évi hasonló időszakhoz mérten.

Lassuló ipar
A statisztikai intézet jelentése szerint ugyanakkor az építőipari termelés tavaly 4,8 százalékkal csökkent az előző évihez mérten. Decemberben az építőipari termelés csaknem 28 százalékkal esett vissza 2015 utolsó havához viszonyítva. Az első kilenc hónapban még 1,9 százalékos növekedést jegyeztek e szakág termelésében. A statisztikai intézet korábban közölte, hogy tavaly 1,7 százalékkal nőtt az ipari termelés. A GDP mintegy egyötödét adó ipar tevékenysége az elmúlt években folyamatosan lassult, így elemzők szerint a gazdasági növekedés fő hajtóereje a belföldi fogyasztás volt, amelynek növekedését jelzi a kiskereskedelmi forgalom volumenének tavalyi 13,5 százalékos bővülése, valamint az export, amely 5,1 százalékkal gyorsult.
Fogyasztunk
A tartós árucikkek forgalma tavaly 9,2 százalékkal 2,55 milliárd euróra bővült az egy évvel korábbi adathoz képest – áll a GFK Temax felmérésében. Legnagyobb mértékben (20%) az elektrotechnikai eszközök, valamint a háztartási cikkek forgalma nőtt, a távközlési eszközök piaca pedig 12 százalékos bővülést eredményezett. Ugyanakkor az IT-piac 15,1 százalékkal  419 millió euróra csökkent.
Négymilliárdnyi külföldi tőke
Tavaly 4,08 milliárd euró közvetlen működő külföldi tőke érkezett az országba, ami mintegy egymilliárddal több, mint egy évvel korábban. A Román Nemzeti Bank jelentése szerint az év utolsó hónapjában 153 millió eurónyi külföldi beruházás valósult meg.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1445
szavazógép
2017-02-15: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

A bizalom a legfontosabb (Helyi termék)

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) felkérésére a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának kutatói felmérést készítettek a háromszéki vásárlói szokásokról. A Helyi termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos preferenciák Háromszéken című jelentés – amelyet múlt pénteken mutattak be az érdeklődőknek – legfontosabb következtetése: a helyi termék és vásárló viszonylatában a bizalom a legfontosabb.
2017-02-15: Belföld - :

Felmentések visszaélésekért

Megszülettek az első olyan felmentő, illetve jogerős ítéleteket eltörlő bírósági döntések Romániában, amelyeket a hivatali visszaélés bűncselekményét pontosító tavalyi alkotmánybírósági döntés alapján hoztak meg annak a politikai vitának a kellős közepén, amely a kormánynak a büntető törvénykönyv és a perrendtartás bizonyos cikkelyeit enyhítő, időközben hatálytalanított sürgősségi kormányrendeletéről zajlik. Liviu Dragnea SZDP-elnök szerint ez azt mutatja, hogy a kormánynak igaza volt a 13-as sürgősségi kormányrendelettel, és ha azt nem vonták volna vissza, nem lennének ilyen ítéletek.