Iohannis kihirdette a költségvetéstNő az államadósság

2017. február 17., péntek, Belföld

Szuperoptimistának nevezte Klaus Iohannis államfő a Grindea­nu-kormány 2017. évi költségvetési törvényét tegnap, mégis kihirdette a jogszabályt, mert az országnak szüksége van rá. Az elnöknek joga lett volna megfontolásra visszaküldeni a törvényt a parlamentnek, de ha azt a törvényhozók változatlan formában szavazzák meg – ahogy az a kormányoldal kényelmes többségének ismeretében valószínű –, akkor másodszor már nem tagadhatta volna meg a kihirdetést.

Iohannis rövid sajtónyilatkozatában úgy értékelte: a költségvetési bevételeket a kormány túlbecsüli, hiszen az előző évhez képest 14 százalékos növekedéssel számol idén, anélkül, hogy erre bármilyen magyarázattal szolgálna. Azt is nehezményezte, hogy a kormány hatalmas kiadásokat irányoz elő, és több mint tízmilliárd eurós hitelt készül felvenni.
A kormánynak most alkalma lesz bebizonyítani, hogyan hajtja végre a költségvetési törvénybe foglalt vállalásait – jelentette ki Iohannis, majd háromszor is hangsúlyozta: felelősségteljes gazdálkodást vár el a kabinettől.
A költségvetés kihirdetését már nagyon türelmetlenül várta Sorin Grindeanu kormányfő, aki a tegnapi kormányülés előtt azt mondta minisztereinek, hogy „a késlekedés megkérdőjelezi egyes intézkedéseink gyakorlatba ültetését”, és nem csupán a minisztériumok, hanem a megyei és helyi önkormányzatok tevékenységére is kihat.
A kormány 2017-ben 815 milliárd lejes hazai nemzeti összterméket (GDP) valószínűsít, a költségvetés tervezetét pedig 2,98 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számolva, 5,2 százalékos gazdasági növekedésre alapozva dolgozta ki, miközben az Európai Bizottság 4,4 százalékos növekedést valószínűsít idén Romániában. A kormány előrejelzése szerint az államadósság az év végére eléri a GDP 37,7 százalékát, az infláció pedig 1,4 százalék lesz. A kabinet azt ígéri, hogy idén 4,3 százalékkal nő a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta pedig 4,3 százalékra mérséklődik.
Az államháztartás bevételei tavaly a GDP 30 százaléka alá csökkentek, miután 2016. január elsején 24-ről 20 százalékra mérsékelték az áfát. Idén már 19 százalékos az áfa, a kormány pedig további nyugdíj- és béremelésekről döntött.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1541
szavazógép
2017-02-17: Jegyzet - Kuti János:

Ismét népszavazunk

Amikor Iohannis elnök elballagott a parlamentbe és megkezdte hegyi beszédét, a kormánypártok képviselői úgy otthagyták a szászt, mint Szent Pál az… testvéreket. Erre meglehetősen jó okuk volt, hiszen nekik az elnökkel összerekesztve bezártságérzésük, más szóval Klaus(tro)fóbiájuk van. Nem bírják az olyan zárt helyeket, mint például a börtönök, ezért is akarták megváltoztatni a büntető törvénykönyvet.
2017-02-17: Belföld - :

Alapszabály- és programmódosításra készül az RMDSZ

Konzultációt kezdeményezett az RMDSZ alapszabályának és programjának módosítására. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülését követően bejelentette: március 13-áig várják a civil szervezetek, a pedagógusszövetség, a történelmi magyar egyházak, RMDSZ-tagok, de főként a magyar emberek javaslatait az RMDSZ alapdokumentumai­nak a módosítására.